Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-252

2*52. országos ülés Í9Í1 szeptember 23-án, szombaton. S35 62 a jelenség képezi. Nem akarok kitérni, legalább nem kérdés alakjában, egyéb jelenségekre, a melyek részint ebben a házban már megemlittettek, részben az én felfogásom szerint nem alkalmasak, nem érettek arra, hogy hivatalos alakban, foglalkoztassák a képviselőházat. Ilyenekre én csak némely megjegyzést akarok tenni és ezek közé sorozom az uj közös hadügyminister urnak némely hiiiap által tulajdonított politikai természetű nyilatkozatait. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy megítélhessem, vájjon ezek a nyilatkozatok tényleg hitelesek-e, azonban annyira komoly lapokban jelentek azok meg, és másfelől, sajnos, annyira megfelelnek azoknak az ismert irányzatoknak, (Igaz! Ugy van! bal/elől.) a melyekkel évtizedek óta változatlanul szcmbenállunk, hogy nem látszik valószínűtlennek, hogy azok, legalább lényegükben, megfelelnek a valóságnak. Ha pedig ez így van, akkor néhány megjegyzést kell azok némelyikére megtennem. Az uj hadügyminister ur, ha ezeket a nyilatkozatokat ugy tette, a mint azok neki tulajdoníttattak, kétségtelenül azzal a szándékkal és abban a hitben tette, hogy azokkal a magyar közvéleményben kedvező benyomást fog tenni. Én ebbeli szándékát teljesen méltánylom, de épen ezt a szándékot hátterül föltételezve, mutatják e nyilatkozatok, milyen rengeteg tájékozatlanság van még azokban a magas katonai körökben is arra nézve, hogy mi az tulaj donképen : Magyarország és magyar nemzet. (Igaz! Ugy vanf a szélsőbaloldalon.) Ama nyilatkozatok szerint az uj közös hadügyminister ur annak adott volna kifejezést, hogy Magyarország kívánságai teljesülni fognak minden ellenérték nélkül, a mennyiben azok a hadügyi technika követelményeivel összeegyeztethetők, a melyek pedig a hadügjd technikának, a hadsereg technikai követelményeinek nem felelnek meg, azok nem fognak teljesülni. Lehetetlen, ha komoly oldalon híre terjesztetik annak, hogy a közös hadügyminister ilyen nyilatkozatot tett, mindig fentartva számára a kétely beneficziumát, vájjon csakugyan tette-e, de lehetetlen ezzel szemben mindjárt első pillanatban meg nem állapítani, hogy Magyarországnak nem szeszélyét, nem holmi érzelmi felbuzdulását jelentő, hanem közjogán, állami önállóságán és nemzeti egységén alapuló követelményei teljesítését nem lehet alárendelni semmiféle katonai technikai szempontoknak, hanem hogy ezeknek teljesítése legalább is egyenrangú a katonai technikai szempontokkal és abszolút követelményt képez, a melynek teljesítése vagy nem teljesítése a türelemnek vagy gyengeségnek azon fokától függ, a melyet a nemzet az ő erőltetésükben mutat és kifejt, de elvileg semmi más szempontnak alá nem rendelhető, semmi más szemponttól függővé nem tehető. (Élénk helyeslés a szélsőbahldalon.) A nyilatkozat második része, illetőleg egyéb részei azzal foglalkoznak, hogy az uj hadügy- i XÉPVH. NAPLÓ 1910—1915. XI, KÖTET. minister ur Magyarország, illetőleg a magyarok iránt érzett rokonszenvének ád kifejezést. Ez, teljesen — mondom — fentartva a kétely beneficziumát a nyilatkozatok autenticzitása szempontjából és abban az esetben is, ha a valóságnak megfelelnek, teljesen feltételezve, sőt elismerve a jóindulatot, a mely azokat sugallta, csak azt a teljes és gyökeres félreértést, illetőleg nemértést mutatja, a mely a felsőbb hadügyi körökben még mindig mutatkozik arra nézve, bogy mi az, a mit Magyarország, a magyar nemzet tőlük kivan. Hiszen még néhai dr. Lueger is mindig azt mondta, hogy neki a magyarok ellen semmi kifogása nincsen ; de hiszen nem arról van szó, hogy irántunk mint faj iránt, vagy mint egyének tömege iránt mekkora rokonszenvvel viseltetik vagy nem viseltetik valamely tényező. Különösen olyan tényezőkkel szemben pedig, a melyek hivatalos állásuknál fogva magyar ügyeket is intéznek, azokkal szemben nem az a kérdés, hogy a magyarokat mint egyéneket vagy mint fajt szeretik-e, rokonszenves-e az nekik, ellenszenves-e : nagyon örülünk, ha rokonszenvesek vagyunk nekik, de nem az a dolog lényege, hanem az, hogy Magyarországnak mint önálló államnak, a magyar nemzetnek, mint önálló egységes nemzetnek közjogi helyzetével és az abból eredő követelményekkel szemben bir-e kellő alkalmazkodási képességgel vagy nem. (Élénk helyeslés a széhőhaloldalon.) Ennek pedig, sajnos, azokból a nyilatkozatokból épen ellenkezője látszanék, mert hiszen a magasabb katonai körökben általán uralkodó, és azokból ugy látszik ki nem pusztítható szellemi világ jelenségeivel találkozunk itt is, a mely a magyar fajról, csak mint fajt tekintve azt, ugy beszél, mint a monarchiában létező fajok valamelyikéről, a melyek mindegyikével szemben teljes elfogulatlanságot kell hogy tanúsítson a birodalmi minister, mert csakugyan birodalmi ministereknek érzik és gondolják magukat. Ezeket csak mellékesen mondom és minden esetre kívánatos volna, hogy a mennyiben a történt nyilatkozatok tényleg autentikusak, a hivatalos érintkezés fonalán a kormány iparkodjék arra is, hogy az uj közös hadügyminister urat arra nézve felvilágosítsa, hogy az ő rokonszenvének, ha az kielégítő akar lenni, milyen vágányba kell jutnia. De ezek után áttérek az én interpellácziómnak tulajdonképeni tárgyára, a czimzés kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Az kétséget sem szenved, hogy az osztrák terminológiában szokásos és Ausztriában a közös hadügyministerrel szemben mindig használt »Reichskriegsminister« birodalmi hadügyminister czim, a mi közjogunknak meg nem felel. Van ennek a czimnek egy egész történelme, valamint, hogy egyáltalában meg keU jegyeznem, hogy a mi közjogi terminológiánknak kifejlődése még koránt sincs lezárva. Régebbi időben minden nehézség és aggoda29