Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-252
214 252. országos ülés 1911 szeptember 23-án, szombaton. a szükséges befektetéseket, és igy csak az intézmények fentartásáró] kell gondoskodniuk. Nálunk azonban egész légiója van az állami befektetéseknek, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és igy, ha csak harakirit nem akarunk magunkon végezni, nem adózhatunk akkora perczenttel a hadügyi kiadásokhoz, mint a jséldául felhozott nyugati államok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon). A t. mínister ur igazának bizonyítására hosszú statisztikai számsort hozott fel. E számsorban Szerbiától egészen Francziaországig úgyszólván minden állam szerepel, azonban egyetlenegy államot kifelejtett a t. honvédelmi minister ur, és ez az egy állam Ausztria, a mi kedves szomszédunk. Tette pedig ezt azért, mert Ausztria nemcsak hogy 14.1%-kal nem járul hozzá a katonai terhek viseléséhez, hanem másfél százalékkal kevesebbet áldoz, mint Magyarország, t. i. 12.6%-ot. Ha Ausztria betartaná azt a lesajnált 14.1%-os arányt, akkor a mai 364 millió koronás hozzájárulás helyett majdnem 410 millió koronát fizetne katonai czélokra. A magyar közvélemény, melyet — sajnos — az eddigi kormányok csak a budgetben való léháskodásra igyekeztek nevelni, az első pillanatokban nem tudta vagy nem akarta észrevenni a véderő javaslatokkal járó terhek horribilis nagyságát. Igaz, nem is könnyű dolog egyszerre kiszámitani, hogy a követelt 100 millióból mennyi esik a haza egy-egy adófizető polgárára, különösképen akkor, a mikor a hadvezetőség eléggé nem rosszalható alattomos taktikával e véderőjavaslatok terheinek igazi nagyságát eltitkolni igyekezik. (Igaz! JJgy van! a szélsőbaloldalon.) Szerencsére azonban a magyar sajtónak és ellenzéknek lelkiismerete rigorózusabb a kormány tagjainak nagyon is szubtilis és rugalmas lelkiismereténél, és az ellenzéknek, valamint a magyar sajtónak sikerült az ország figyelmét felhívni arra az orvtámadásra, a melyet a t. kormány, a többség és a bécsi katonai körök Magyarország anyagi ereje ellen intéztek. (Igaz! Vgy van ! a szélsőbalőldalon.) Most már felnyílott az ország szeme és a t. túloldal tagjainak, akármilyen rosszul esik is, tudomásul kell venniök az ország tiltakozását e javaslat ellen. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbalőldalon. Zaj jobbfelől. Elnök csenget.) Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen Pajzs Gyula t. képviselőtársam alaposan és becsületesen rámutatott azokra a pénzügyi veszélyekre, a melyek e javaslatoknak ravaszkodó számsorai mögött meghúzódnak ; e helyütt csak annyit akarok megemlíteni, hogy valamiképen a természetben nincsenek ugrások, azonképen nem találhatunk és nem szabad találnunk máról-holnapra való bakugrásokat egy ország költségvetésében sem. (Helyeslés a szélsőbalőldalon.) Már pedig ez a véderőjavaslat, a mely Magyarország katonai terheit egyik évről a másikra 220 millióról legalább is 300 millióra emeli fel, akkor, mikor mindenki csak nyomorról és drágaságról panaszkodik, nem egyéb, mint egy financziális bakugrás, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbalőldalon.) és én nagyon is félek attól, hogy e merészkedésből a sötétbe való ugrás lesz. A javaslatnak pénzügyi oldalával nem szándékozom hosszabban foglalkozni; nem szándékozom nagyszámú adatot felsorolni és pedig azért nem, mert adataim vagy helytelenek lesznek és akkor megezáfolja őket az élet, vagy pediglen helyesek lesznek és akkor rögtön feláll a túloldal egyik tagja és rám olvassa, hogy valótlant mondok. En a véderőj avaslattal kapcsolatos kiadásokat csak öt évre vettem számításba, öt évnél hosszabb időre nézve, azt hiszem, senki sem tudja pontosan megállapítani azokat a kívánt összegeket, a melyek a véderő fejlesztésére szükségessé válhatnak. Ujabb találmányok, a technika vívmányai, esetleg valamely ujabban felmerülő bécsi kívánság alaposan megváltoztathatják a véderő-budget képét. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbalőldalon.) Minthogy pedig már az 1911. évben találkozunk egy 30 millió koronás emeléssel, azért az 1911. évtől voltam bátor e költségeknek sémáját összeállítani. A honvédség fejlesztését is csak az 1911. évtől az 1915. évig terjedő időre vettem tekintetbe. A kiadások a következő képet tárják elénk : A Magyarországra eső összes kiadások a kvóta arányában, hozzászámit\a a honvédség újjászervezésére fordítandó költségeket, 15 évre összesen 390 millió koronát tesznek ki. Ehhez hozzáadva az eddigi hozzájárulások ötévi összegét, 1105 milliót, kerek 1494 milliót kapunk egy évre, esik tehát Magyarországra 298 3 / 4 millió korona. Mikor ezek a kiadások már az első öt évben, a reform legelején olyan horribilis összegekre rúgnak, akkor önkénytelenül feltámad az emberben az a gondolat, hogy vájjon a végleges állapot után milyen lesz Magyarország pénzügyi helyzete ? (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbalőldalon.) Hozzá még ezek a javaslatok optímisztikusan tárgyalják az egyes költségrovatokat; erre nézve csak azt akarom megállapítani, a mit a Pesti Hírlap igen okosan kitüntetett, hogy t. i. az átmeneti időt követő rendes állapotra nézve még a legfontosabb rovatokra sem számították ki a hadügyi költségeket, még pausál-összegben sem, hanem nyugodtan odavetették, hogy ezek nincsenek kiszámítva. De hogy még a többi rovatokban is milyen optímisztikusan számítanak, arra nézve bátor vagyok csak azt a példát felhozni, hogy az altiszti kérdés rendezésére aránylag milyen csekély összeget vettek fel a véderő költségeire. Mostanáig 2% millió koronát fordítunk a továbbszolgáló altisztek jutalmazására; az évi növekedés 1915-ig ÍO 1 /^ millió korona lesz ; ennyit fog t. i. 1915-ig kitenni e czimen a kiadás. Ehhez hozzájön 1915 után még további 8,640,000 korona, tehát összesen körülbelül 19 millió koronát fordítanánk továbbszolgáló altisztek javadalmazására. Németországban 72 milliót fordítanak továbbszolgáló altisztekre. Mi, ha rosszabbul fizetjük is altisztjeinket, mégis kétségtelen, hogy megfelelő hivatásos altisztikar fentartására az emiitett összegnek legalább kétszeresét kell áldozni. (Ugy
