Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-234
12 334. országos ülés 1911 augusztus 31-én, csütörtökön. (Zajos derültség és taps a jobboldalon.) nem akarok paralellát vonni, mert tartok attól, hogy a paralella ennek a hazafias küzdelemnek nem válnék előnyére, de azt azért még sem hallgathatom el, hogy az én szeretett költőmmel, Arany Jánossal, fel ne sóhajtsak : Sir bennem a lélek és a mai kortul Vigaszképen a múlt dicsőséghez fordul. (Hosszantartó taps a jobboldalon.) Posgay Miklós: A katonai javaslatok jóságáról beszéljen ! (Nagy zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek képviselő urak ! Antal Géza: A másik érv, a melyet az ellenzék felhoz, az, hogy nem volt programmba véve, tehát tulaj donképen a kormány és a parlament nem is jogosult ezekről a kérdésekről tanácskozni. Erre csak egyet mondok. Ha volt valaha megegyezés a tekintetben, hogy a létszámemelés elkerülhetetlen, hogy az szükséges, ugy az a jelenleg itt levő pártok között feltétlenül megvolt. Hiszen méltóztassék csak visszaemlékezni arra, hogy a koaliczió abban a paktumban, a melyet 1906 április 8-án kötött, azt mondja: »A felemelt ujonczj utalókra nézve a felek elismerik annak szükségét.« És méltóztassék megengedni, hogy hivatkozzam néhány dologra. 1909 január 1-én a maga januári beszédében Wekerle Sándor, Magyarország akkori ministerelnöke, az üdvözletre válaszolva, kijelentette, hogy »a katonai kérdésekben véderőnk fejlesztése, ujabb tetemesebb költségek vállalásának szüksége előtt állunk.« Zlinszky István : Rekompenzáczió ellenébea ! (Ellenmondás a jobboldalon.) Kérdezzék meg Szilassy Zoltánt ! Szilassy Zoltán : Én nem voltam felelős minister ! Antal Géza: Ugyanazon a napon Kossuth Ferencz a nála tisztelgők előtt kijelentette, hogy »az általános európai helyzet a véderőt állította előtérbe ; elismerjük a véderő erősítésének szükségességét* (Felkiáltások a szélsobaloldalon : Most is megadjuk ! Ellenszolgáltatás ellenében ! Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon. Elnök csenget.) Elismerem, hogy mind a két előkelő férfiú kijelentette, hogy nemzeti engedmények ellenében. Ezzel majd a junktim kérdésével kapcsolatban leszek bátor foglalkozni, most csak annak a ténynek konstatálására szorítkozom, hogy a véderő fejlesztését, akár junktimmal, akár junktim nélkül, az ujonczlétszáni emelését a t. múlt kormány és az azt támogató, akkor még egységes többség elismerte. (Felkiáltások a szélsobaloldalon : Most is elismerjük !) Már most még hogyha ennek a pártnak tagjai nem vették volna is föl külön a maguk pragrammbeszédeibe : ugyebár a programmbeszédek a pártokat elválasztó demarkaezionális vonalak feltüntetésére szükségesek s kevésbbé annak a kifejtésére, a miben mindnyájan egyetértenek ? Az pedig, hogy a véderő fejlesztésének szükségét illetőleg egyetértünk, azt hiszem, ezek után talán felesleges hangoztatni. De, t. ház, ennek a vádnak speczialiter a mostani kormányelnökre vonatkozólag semmi jogosultsága sincs, mert a mostani kormányelnök 1910 május 24-én mondott programmbeszédében a következőket jelentette ki (Halljuk! Halljuk! olvassa) :>>... nem kerülhetem ki, hogy ne emiitsem meg, hogy súlyos terhek várnak az országra és jiedig olyan czimen, a mely talán nem népszerű, de a melynek kielégítése mégis egyik első kötelesség. Ha nemzetünknek azt a kijelölt helyét, a melyet elfoglal, be akarjuk tölteni, ugy minden irányban eleget kell tenni azokkal szemben, a kik arra számolnak és akkor a nemzet erőt csak ugy produkálhat, hogy annak külső jelét is megadja. Egy szóval, uraim, az az állam erős, a mely megmutatja azt is, hogy áldozatokra is el van határozva saját érdekei megvédése szempontjából. Ide tartozik a hadseregnek oly állapotban tartása, a mely feltótlenül biztosítja nemcsak az ország épségét a megtámadások ellen, hanem biztosítékot nyújt mindazoknak, a kikkel szövetségben állunk, a kikkel barátságban vagyunk, hogy megteszszük mi is a magunkét. Súlyos kötelesség ez ; a költségek szaporítása jár vele, de nem szabad visszariadnunk tőle; el kell fogadnunk, mert legfőbb alapját kéjDezi annak, hogy királyunk szövetségesei, Európa nemzetei bizalommal tekintsenek reánk és ezt csak ugy teszik, hogyha tudják, hogy királyunk népei és országai készek véráldozat árán is megvédeni azon érdekeiket, a melyek ma nem a királyok, hanem a nemzetek érdekei, ö felsége a képviselője a nemzet érdekeinek és ő hivatásszerű kötelességének csak ugy felelhet meg, ha mögötte áll a nemzet ereje ; ha a nemzet nem zárkózik el azon áldozatok elől, a melyek e téren szükségesek. Ha át vagyunk hatva attól a meggyőződéstől, hogy ez az ország egyik legfőbb érdeke, akkor nincs helye az apró és értéktelen külsőségekhez való kötése azon nagy áldozatoknak, a melyeknek meghozása szükségszerű kötelesség.<< (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Tehát maga a kormányelnök határozottan kijelentette programmbeszédében, hogy a véderő fejlesztésének terhei előtt állunk. Es hogy ez akkor a legnagyobb nyíltsággal történt, arra nézve legyen szabad ismét az ellenzék t. vezérszónokainak nyilatkozataira hivatkoznom, a kik ezzel a kormányprogrammal foglalkozva, a következő ldjelöntéseket tették. (Halljuk I Halljuk !) Elsősorban gróf Apponyi Albert t. képviselő ur Öbuclán 1910 május 26-án ezeket mondta (olvassa) : »A ministerelnök bejelentette, hogy a véderő fejlesztésére nagy áldozatokra lesz szükség, még pedig a mint ő magát kifejezte, a nélkül, hogy azokat feltételekhez kötnénk.<< A Krisztinavárosban pedig május 25-én, tehát a ministerelnök kormányprogrammjának kifejtése után igy szólt: »A ministerelnök azt mondja, hogy a koaliczió az ország pénzügyeit megrendítette,
