Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-204

20í. országos ülés 1911 Julius 22-én, szombaton. 89 ne lenne härczképes, mert ha ezt állitanám, akkor mindjárt kénytelen volnék egy vádinditványt benyújtani az egész közös kormány ellen, -(ügy van ! Ugy van! halról.) a hadügyminister, a külügyminister ellen, mert ők olyan vakmerőek voltak, hogy koczkázatos politikát folytattak egy hadsereggel, a mely nem härczképes. (Éljenzés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Sőt Bosznia annexióját megcsinálták és akkor biztak a hadsereg harczképességében; különben nem tették volna ezt és mi több, bizott egész Európa. Képzeli-e valaki, hogy a német császár odaáll, magáévá teszi a mi ügyünket, hogyha ugy van informálva, hogy a mi hadseregünk nem härczképes ? Képzeli-e valaki, hogy nem lett volna háború, ha csakugyan nem härczképes a mi hadseregünkj? És mi, épen felelősségünk tudatában, kitéve magunkat kritikáknak, a melyek előreláthatok voltak, kompromisszumra hajlandók voltunk, a mire még rá fogok térni. Mi odáig elmentünk, hogy nem egy oldalról gúnyosan mosolyogtak, hogy érdemes-e ilyen kicsiségért ennyit reszkirozni. Hátha mi ilyen olcsók voltunk — a hogy önök kifejezni szokták magukat, — hogyan van az, hogy a hadsereget harczkóptelen helyzetben meghagyták és ezt a kicsiséget meg nem adták ? A mikor olyan gúnyosan mondják, hogy ilyen olcsó kicsiségért koczkáztattunk mindent, ezzel másokat is érintenek, a kiket nem akarnak talán érinteni, mert ha ez nekik is olyan olcsó lett volna, hogyha ez olyan kicsiség volt, akkor miért nem adták meg ? Ha a harczképesség e nélkül nem volt meg, mi készek voltunk megadni azt, a mi szükséges hozzá, mégse tették; akkor tehát nem lehet más következtetésre jutni, mint arra, hogy ma még a harczképesség nem okvetlenül szükséges. (Éljenzés és taps a baloldalon.) Nem mondom, hogy ne adjuk meg, mert én hajlandó vagyok megadni, hanem csak azt mondom, hogy még egy kis várakozásért kész vagyok a felelősséget elvállalni. (Zajos éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) En azt mondom, a mit a t. ministerelnök ur mondott egyszer itt. Ö azt mondta, hogy semmi sem olyan fontos, hogy azt el kellene szeleskedni. Hát ez is igy van. Nem kell elszeleskedni a dolgot, nem kell ezen az alapon kérni és f orszirozni, a mely alapon nem fogják megnyugvással megkapni, (Éljenzés a baloldalon.) ugy megkapni, hogy ezzel el is temessék ezt az áldatlan kérdést. Erőszakkal talán megkaphatják, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Majd elválik!) de ugy, hogy a nemzet egésze bizonyos megnyugvással vegye ezt, igy, sajnos, teljesen lehetetlen. (Igaz ! Ugy van ! a balés a szélsőbaloldalon.) És itt rátérek arra az észrevételre vagy támadásra, hogy olyan csekélység volt az, a miért mi harczoltunk, hogy azért nem volt érdemes a koezkázatot vállalni. A részletekbe nem mehetek bele, mivel nem kaptam engedélyt arra, hogy azokat előadjam, azonban mindenki tudja, — hiszen Wekerle Sándor KÉPTH. NAPLÓ. 1910 1915. X. KÖTET. ministerelnök ur annak idejében itt a házban Id is fejtette — hogy a mi propozicziónk — a mienk, és nem az egész koaliczióé — akkor az volt, liogy a német nyelv teljesen küszöböltessék ki és pótol tassék a magyar nyelv által az altisztek és a legénység szolgálatában. Mi ezt nagyfontosságunak tartottuk. Kompromisszumra, igenis, hajlandók voltunk, mert szerintem ez kötelesség is. A dolog ugyanis ugy áll, hogy ebben a kérdésben megvan a maga jogköre a királynak és megvan a maga jogköre a parlamentnek is. Ha pedig ilyen helyzet áll elő, akkor az egyetlen okos, az egyetlen helyes megoldás : a kompromisszum. Ha én azt láttam volna, hogy az akkori koaliczióban a kompromisszumra hajlandóság nincs, egy perczig sem maradtam volna helyemen, mert én, a ki mindig hibáztattam a túlsó oldalról, hogy nem akartak kompromisszumot kötni, nem engedtem volna meg hozzájárulásommal azt, hogy mi hasonló hibát kövessünk el. A kompromisszum szüksége tehát elő volt irva alkotmányjogi szempontból és tekintetből, a mellett, hogy értékes is volt. Értékes volt azért, mert — mint igen helyesen mondta az én t. barátom, gróf Apponyi Albert múltkori fényes beszédében — a legkiáltóbb hibája és hiánya a jelenlegi rendszernek az, hogy az a műveletlen és félművelt ember, a ki elvont közjogi okoskodásokra képtelen, az a hadseregben nem lát semmit, a mi őt a magyar államra emlékeztetné, nem lát semmit, a mi a magyar állameszme iránt való tiszteletben erősíthetné meg őt. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mi a jelenlegi állapotnak ezt a legvisszásabb részét akartuk megszüntetni. (Helyeslés a baloldalon.) Es ez nagybecsű volna szerintem katonai szempontból is, mert ma sokkal rosszabb anyag között kell választani az altiszti kar számára, mint kellene akkor, ha a német nyelv teljesen kiküszöböltetnék ezen szolgálati körből; és pedig azért, mert természetes, hogy jobb katonai anyag a földmivelő és a vidéken élő nép, mint a városi és kereskedő népség. Pedig németül többnyire ez utóbbiak tudnak. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalón.) Az a földmives, az a magyar, tót vagy oláh paraszt, az keveset és ritkán beszél németül, ugy hogy hátrányba jön olyan elemekkel szemben, a melyek egész nevelésüknél fogva természetesen nem olyan jó katonai anyag, mint az emiitettek, de németül tudnak. Azután pedig nagy szolgálatot tett volna ennek a propozicziónak elfogadása államjogi szempontból is. (Halljuk I Halljuk ! balfdől.) En ugyanis azt hiszem, hogy ha az az elmélet, hogy vannak abszolút fejedelmi jogok — a mi ellen, még mint szabadelvű párt, annak idejében épen az én javaslatom alapján tiltakozott az akkori többség — mondom, ha ez az elmélet tényleg megvan, akkor azt igazán megczáfolni csak tényekkel lehet. (Igaz! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalón.) 12