Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-233

484 233. országos ülés 1911 augusztus 30-án, szerdán. taló Ítélet által nem sújtott elmeművek szabad árulását, egészen is betiltani : felhívom ennélfogva a czimet, hogy a városi nyomdászokat és könyvárusokat arra figyelmeztetvén, mikép az itéletileg el nem tiltott sajtótermékek szabad árulása csak a könyvárusoknak vau törvény által megengedve, nekik meghagyni szíveskedjék, hogyha hírlapokat, röpiratokat, képeket vagy bármiféle sajtótermékeket utezán vagy házanként mások által áruitatni kivannak, erre az illető nyomtatvány előleges bemutatása mellett előbb a törvényhatóság engedelmét kérjék ki. Czimed hazafiúi érzelmétől és crélyességétől pedig elvárom, hogy a népet izgató, a rendet veszélyeztető vagy a szemérmet sértő nyomtatván yoknak nyilvános árulását megengedni addig sem fogja, a mig azok felett az illetékes bíróság itélend.<< Látjuk, t. képviselőház, hogy ezen ministeri rendelet által már 1867-ben megtörtént a lesiklás arról az elvről, a melyet az 1848-ik évi XVIII. t.-czikk megállapított. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Megtörtént a lesiklás, mert ez a ministeri rendelet a terjesztésnek egyik módjára nézve a terjesztési szabadságot egyszerűen megszüntette, azt elkobozta, illetve átváltoztatta engedélyezési rendszerré, a melynek alapjává a sajtótermékek tartalmát tette meg, ugy hogy azok tartalmától tette függővé a terjesztés megengedését vagy megtagadását. Ez a ministeri rendelet a törvénynek két szakaszára, a 43-ikra és 45-ikre hivatkozik s ezeket teszi eljárásának alajajává. Én azonban konstatálom azt, hogy a törvénynek sem az egyik, sem a másik szakasza ennek a ministeri rendeletnek kibocsátására alapot nem nyújt, sőt azoknak tartalma a ministeri rendelet rendelkezéseivel homlokegyenest ellentétben van. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mit mond a törvény 43. §-a ? Ezt (olvassa) : »Á könyvárusok mindazon elmeműveket, melyek elmarasztó Ítélet által nem sujtvák, szabadon árulhatják*. — Foglaltatik pedig ez a szakasz abban a fejezetben, mely nyomdákról és könyvárusságról intézkedik. Világos tehát elsősorban az, hogy a szakasz nem a hírlapokra, a melyekről egy másik fejezet intézkedik, hanem a könyvekre vonatkozik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De még ha a többi elmeművekre vonatkoznék is, mert hiszen a hírlapok is elmeniűvek, mindent ki lehet abból hámozni, mindenre lehet abból következtetni, csak arra nem, hogy ezeknek árulása engedélyhez legyen kötve, mert a mmisteri rendelet e szakasz értelmének erőszakos félremagyarázásával azt az értelmet tulajdonítja neki, hogy az elmeműveknek a terjesztése csalás a könyvárusoknak van megengedve. Pedig a törvényhozásnak az intencziója ezzel egészen ellenkező volt, a mennyiben az 1848-iki törvényhozás itt egy szabadságjogot akart törvénybe iktatni, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) mert meg akarta óvni a könyvárusokat mindenféle zaklatástól és biztosítani akarta nekik azt a jogot, hogy azokat a sajtótermékekét, a melyek elmarasztaló Ítélet által sújtva nincsenek, szabadon árulhassák és ebben őket semmiféle hatóság meg ne akadályozza. Az 1867-iki rendeletet kibocsátó minister ezzel ellentétben azt az értelmet tulaj donitotta ennek a szakasznak, hogy elmeművet csakis könyvárusok árulhatnak. Hogy ez mennyire nem áll és hogy ez mennyire veszedelmes theoria, kitűnik abból, hogy ha/Za/, elnök csenget.) a törvénynek ezt a magyarázatát elfogadjuk és annak minden konzekvencziáját levonjuk, akkor az elmeművek terterjesztésének mindenféle módját el lehet tiltani, kivéve a könyvárusi elárusitást, mert hiszen, ha elmeműveket csak a könyvárusok terjeszthetnek, akkor meg lehet tiltani a hírlapok kiadóinak azt, hogy előfizetőket gyűjtsenek, (Ellenmondás a •jobboldalon.) hogy a hírlapokat a tőzsdékben vagy a -vasúti pályaudvarokon árusítsák, mert sem a tőzsdések, sem a vasúti elárusítók nem könyvárusok. A gyakorlat nem is fogadta el a ministeri rendelet értelmezését, mert ma is megtörténik, hogy egyesek kiadják a maguk számlájára műveiket, azokra előfizetőket gyűjtenek, sőt azokat közvetlenül is árusítják. Nem áll meg tehát a ministeri rendeletnek az az okoskodása, hogy csak a könyvárusok lévén jogosítva elmeműveket árulni, mindazoknak, a kik nem könyvárusok, ha elmemüveket árusítani akarnak, hatósági engedélyre van szükségük. Ugyanígy áll a dolog a 45. §-sal, a mely azt mondja, hogy az úgynevezett házaló vagy zugkönyváruló az illető hatóság rendőri felügyelete alá helyeztetik. Itt mindenekelőtt konstatálhatom azt, hogy ezen tisztán rendészeti intézkedés semmiféle körülmények közt nem vonatkozhatik az elárusított sajtótermékek tartalmára, hanem csakis az árusítókra, azokra az egyénekre, a kik a sajtótermékeket árulják, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a kik ezzel az árusítással mintegy rparszerüleg foglalkoznak. Es én természetesnek találom azt, hogy mikor közterületen, mint pl. az utezán, történik valamely árusítás, akkor arra nézve az általános rendőri szabályok érvényesüljenek. Hiszen mindannyian, mikor az utezán j árunk-kelünk, tulaj donképen rendőri felügyelet alatt állunk, mert hiszen ha az utezán olyan viselkedést tanúsítunk, a mely a közrendbe ütközik, akkor, ugyebár, a rendőrség közbe fog lépni és megakadályozza, hogy ezt a rendellenes viselkedést tovább is folytassuk. Ugyanígy áll az eset az utczai elárusitásra is. Itt tisztán az elárusitás körüli rendőri intézkedések megtételéről van szó. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És valamint abból, hogy az utezán jártunkban-keltünkben rendőri felügyelet alatt állunk, nem következik az, hogy engedélyt kérjünk az utezán való járásra-kelésre. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) ugy nem következik az utezán való elárusitásból sem az, hogy ehhez külön hatósági engedély legyen szükséges, kivált akkor, a mikor _.ez egy élő, világos és határozottan körül-