Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-222

222. országos ülés 1911 augusztus 12-én, szombaton. 389 olvasni egy ilyen dörgedelmes, elcsapó leiratot, mert hiszen az ilyen tanfelügyelő, a ki a vallásegyenlőséget és a vallási békét nem őrzi, hanem maga a bujtogató, elmozdítandó és az elmozdításra abban a pillanatban megérett, a mikor ezt a körlevelet kibocsátotta, (Ugy van! jobbfelöl.) De ez nem történt. Ugyan az a szigorú kéz és ugyanaz a szigoru szem, a mely a »Tanitó« czimű lapot oly gondosan olvassa és abban a forradalmat meglátja a »Hajnalhasadás« czimű és hasonló czikkekben, ugyanaz a szigoru kéz, a msly nyomban lesújt és Wernert a szerkesztéstől eltiltja, az egyesületet p3dig rögtön felfüggesztéssel fenyegeti, az ilyen tanfelügyelővel szemben teljesen erőtlennek, kegyesnek, patriarchális jóindulatúnak mutatkozik. Én a patriarchális jóindulatnak nagy hive vagyok különösen olyan országban, minő Magyarország. De akkor méltóztassék a patriarchális jóindulatból is kölcsönösen mérni, jobbra is és balra is, mert a patriarchális jóindulatnak megint egy csodálatos jelét látom abban, — és ez is a szimptomákhoz tartozik — a mi az »Uj Korszak* czimű lapnak, mely a tanítók szabad egyesületének közlönye, szerkesztőjével Zigány Zoltán polgári iskolai igazgatóval, a ki ' feljebbvalóinak értesítése szerint egyike a legkiválóbb tanférfiaknak. Ez a Zigány Zoltán privát ember minőségben hírlapi polémiába bocsátkozik nem a saját tanfelügyelőjével, hanem a hevesmegyei tanfelügyelővel, a ki azt mondotta az egri tanítói körben, hogy a szabad egyesület tagjai vallásellenesek, forradalmárok, nemzetköziek, hazaárulók és nem tudom, még micsodák. Erre Zigány Zoltán a lapban nyilatkozatot tesz közzé, a melyben azt mondja, nem az ő felettes tanfelügyelőjéről, hanem egy idegen úrról, hogy ha róluk azt meri mondani, hogy ők anarchisták és hazaárulók, akkor hazudik. Ez két urnak a vitája, hogy itt ki hazudik, azt majd a sajtóbiróság fogja eldönteni, mert ebben megindult a hivatalos birói eljárás. Egyszerre csodálatos módon leérkezik a fővároshoz az a leirat, a melyben a kultuszminister ur elrendeli a fegyelmi vizsgálatot Zigány Zoltán, polgári iskolai igazgató ellen azért, mert az egri tanfelügyelőnek, a ki őt anarchistának és hazaárulónak tartja, azt az emiitett szót irta meg, mint privátember, nem várva be, hogjr mi lesz ennek a sajtópörnek a sorsa. Erre a főváros tanácsa el akarja intézni a dolgot olyan módon, — a mire a törvény ad alkalmat — hogy várjuk meg a sajtópör lefolyását, majd kiderül a valóság, mivel hivatalos birói eljárás tárgya az ügy. A fegyelmi eljárást elrendelem ugyan, miután az felsőbb parancs és el is kell rendelni, de egyúttal felfüggesztem azt addig, mig ez a sajtópör befejezést nyer. De mivel ropjmnt fontos volt ez fenn a kultuszministeriumban, gyorsan leérkezett egy leirat, a mely azt mondja : nem ugy van, a Zigány Zoltán feje rögtön kell, nem engedjük meg, hogy ez a sajtóper befejeztéig elodáztassék, hanem azért, mert a hevesmegyei tanfelügyelőt egy budapesti polgári iskolai igazgató megsérteni merte, a sajtópör befejezése nélkül nyomban le kell ellene folytatni a fegyelmi eljárást. Hát ha én Pacséry ur dolgát Zigány Zoltán ur dolgával összemérem, ha mindezeket a jelenségeket összemérem azokkal a szimptómákkal, a melyeknek f elemlitésére most nincsen j ogom, mert nem tartozik interpelláczióm tárgyához és nem is akarok viszszaélni a ház türelmével; ha összemérem ezt azzal a lehetetlen adminisztráezióval, hogy a kinevezéseknél nyíltan, bevallottan, felekezeti perczentuáczió alapján járnakel, akkor én ezt egyszerűen vad moszkovita eljárásnak nevezem, mert ha én a kinevezéseknél perczentuácziót csinálok, a tanítóképzőkbe való felvételnél szintén perczentuácziót kell csinálnom, ha nem akarom megcsalni azt az ifjúságot, a mely erre a pályára lép és a mely nem tudja, hogy a perczentuáczió alapján történik majdan a kinevezés. (Helyeslések jobb felől.) Én tehát ezt a rendszert moszkovita-rendszernek tartom, a mely numerus clausust akar felállítani és a mely e mellett a végső konklúziókat levonni nem meri. Ezeket a szimptómákat látva, egyszersmind felvetem azt a kérdést, hogy az ilyen eljárás a tanítók nagy testületével szemben, eltekintve a törvénytelenségtől, czélszerű-e ? Mit ér az, hogy ha egy tanítót eltiltunk attól, hogy a maga nevével szignáljon egy lapot % Azt, hogy extráneusok fognak betolakodni a tanügybe, hogy idegen emberek, a kik nem tanítók, fogják a lapokat szerkeszteni és felületességgel igazán a szélsőségek felé fogiák sodorni a taxiitokat. Teljes joggal felelte tehát a Tanítók Szövetségének elnöke a tanfelügyelő urnak, hogy ugy látja a minister ur leiratából, hogy a minister ur azt akarja, hogy a tanítók szélsőségekbe sodortassanak és törvényes képviselet helyett népgyűléseken, mindenféle etxráneus szövetségesekkel keressék meg a maguk igazát. Én azonban azt állítom, hogy a magyar természetnek félreismerése ez a rendeleti, ez a leirati mánia, mert nem tudják, hogy ebben az országban, ha valaki kipanaszkodhatja magát, ha valaki sebeit hangos panaszokkal mutogathatja, ez már fél orvosságnak tekinthető. Hisz a magyar ember természeténél fogva az ünnepélyességgel és a kedves szavakkal átadott semmit is többre tartja, mint az ilyen zordon, megmagyarázhatatlan és az önérzetet sértően odadobott alamizsnát, vagy ajándékot, a mikor a minister ur a tanítók azon jogát akarja kétségbevonni, hogy akkor és ugy gondoskodjanak a maguk helyes anyagi és egyéb érdekeiről, a mint azt ők maguk jónak látják. Én azt tartom, hogy talán 1827-ig mégis el kellett már érkeznünk 1911-ben, mert 1827-beu az akkori deputáczió, a mely a tanügyek kérdéseire vonatkozólag lett kiküldve, a mikor a népiskolák szellemérlő előterjesztést tett, a következőket mondotta — és ezt hű magyar fordítás-