Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-221

22L országos ülés 1911 augusztus 11-én, pénteken. 365 mánynak és az egész pártnak a nemzetet folytonos emócziókban tartani ? (ügy van I bal.'felől.) Hiszen ha ez oly csekélység, akkor azt könnyű megadni a nemzetnek, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kállay Tamás: Halljunk a titkos választói jogról! (Zaj balfelől.) Förster Aurél: Kedves barátom, ne kívánja tőlem, hogy én az ő előbbeni álláspontjára helyezkedjem. (Zajos derültség, éljenzés és taps a balés a szélsőbaloldalon.) Kállay Tamás: Soha sem voltam azon ! Förster Aurél: Még Okolicsányi t. barátommal és képviselőtársammal kellene foglalkoznom, de bocsánatot kérek, azt hiszem, ő itt önmagát czáfolta jó másfél óra hosszáig, nekem tehát ezt a felesleges munkát nem kell elvégeznem. Ö letette zárókövét egy 20—22 éves politikai múltnak, ujat akar kezdeni, szerencsés utat hozzá. (Derültség balfelől.) A mi Schuller képviselő ur felszólalását illeti, a szász képviselő ur itt kirohanásokat intézett és suba alatt csendesen megkoczkáztatott olyan állításokat, a melyek, azt hiszem, a t. munkapártnak sem valami nagy kedvére voltak. Itt van egy osztrák Peldmarschalleutnant-nak brosürája, a ki azt mondja : »Die russische Hilfe herbeirief. . . Rosenberg Gyula: Magyarul! Förster Aurél: T. barátom, sokáig üzleti nyelve volt az egész országnak ez a nyelv. (Derültség balfelől.) Azt mondja ez a brosúra : »Die russische Hilfe herbeirief — FML, Pfersmann v. Eichthal — mert bocsánatot kérek, ha ezeknek a német generálisoknak nevét ki kell mondani, valósággal kiugrik az ember nyelve a sinből — um das in seinem Lében und in seinem Eigentum bedrohte kaisertreue Sachsenvolk zu schützen.<< Farkas Zoltán : Jargonban ! Förster Aurél: Nincs Vaterlandslieberől, Vaterlandstreueről szó, hanem Kaisertreue, Sachsenvolkról. En azt hiszem, hogy Schuller képviselőtársam még ebből az iskolából beszél, ezt tehát nem lehet tőle rossz néven venni. Hacsak a kormánypártból át nem hazafiasodik, mi nem csinálhatunk belőle azt. (Derültség balfelől.) Végre, mielőtt áttérnék röviden magára a törvényjavaslatra, megemlitem, hogy itt arról volna szó, a mit igen sokszor állítanak axiómaként, hogy ez a mi hadseregünk. Hát akkor hogyan mondhatja az uralkodó, hogy Meine Armee ? Hogyan tudjuk mi kikövetelni a magunk részét belőle, ha csak nem ugy, — a t. ministerelnök ur int, — mint a szocziálista képviselő a német parlamentben, a ki azt mondta : »Der sagt immer, Meine Armee, Mein Volk, das sagt er aber nicht: Meine Staatsschulden.<< (Derültség és taps balfelől. Élénk mozgás jobbról.) Epén azért mondom ezzel kapcsolatban, hogy ez a hadsereg nem a miénk, hiába, ezt érzi minden ember. Egyet azonban konstatálnom kell: hogy a magyar faj és a magyar nemzet pártkülönbség nélkül soha a katonaságból, úgyis mint intézményből, úgyis mint katonaságból magából gúnyt nem űzött, soha a magyar nem gúnyolta ellenségét, az osztrákot sem, pedig az örökös ellensége, megverte, de a katona előtt tisztelettel hajolt meg és tisztelte portepéjét. Soha a mi belletristáink, a mi színpadjaink — hacsak idegenből nem hoztak valamit — nem produkáltak olyant, a mi a hadsereget magát vagy a hadsereg bátorságát, a hadsereg lovagiasságát vagy annak lovagias szellemét sértette volna. Ez nem a mi természetünk. Hanem odaát Ausztriában — ott ugy áll-e a dolog. Holott ez a hadsereg osztrák hadsere" és a külföld előtt is annak van elismerve. Ausztriában, a melynek érdekeit szolgálja ez a hadsereg, a mely nem olyan, a milyennek Issekutz Győző t. képviselőtársam kívánja, hogy kifelé legyen félelmetes és befelé legyen nyugodt, hanem megfordítva, kifelé nyugodt és befelé félelmetes, (Derültség a baloldalon.) Ausztriában, mondom nem ma, hanem 30—40 esztendő óta szatírával, gunynyal, vicczlapokban, társadalmi utón egész a parlamentig lejáratják a hadsereget; ott színpadra lehetett vinni a hadsereg ellen minden gúnyt, a miből majd idézni fogok és a mi Ausztriában megtörtént, az tényleg a legnagyobb háládatlanság a hadsereggel szemben. A mikor e házba bekerültem, t. képviselőház, három dolgot megfogadtam magamban. (Ralijuk ! Halljuk!) Először, hogy semmiféle leleplezéssel nem állok elő, ha tudok is a dologról, hogy személyeskedni nem fogok, még akkor sem, ha provokáltatom reá és ezt a kevés humort, a mivel Isten megajándékozott, mások megsértésére felhasználni nem fogom. De azt, hogy én az osztrákok maró szatíráját és humorát a saját hadseregük ellen, a mely nekik 90%-nyi szolgálatot tett évtizedeken keresztül, a mikor nekünk csak 10%-nyit használt, hogy én azt ne idézzem, ezt az élvezetet sem magamtól, sem t. barátaimtól megtagadni nem fogom. (Halljuk ! Halljuk !) Történelmi tény, s mindenki tudja, hogy az 1866-iki hadjárat után idemenekült a dinasztiának egy része; akkor azt kiabálták az osztrák fővárosban : Abdánkén ! Abdánkén ! és Magyarországon, a mikor még ki nem épített alkotmányunknak a foszlányai sem voltak a kezünkben, a magyar nép a legnagyobb devóczióval és lelkesedéssel fogadta őket. Ugyanakkor Bécsben József császár szobra előtt azt kiabálták: »Es sind schwere Zeiten, steig ab Pepperl und láss den Franzl reiten«, (Derültség balfelöl.) vagyis magyarul : »Nehéz idők vannak, szállj le Jóska a lóról és hadd a Ferenczet lovagolni«. (Derültség a szélső baloldalon.) Farkas Zoltán : Jó, hogy magyarázta ! Förster Aurél: Csak a gyengébbek kedvéért tettem ! (Derültség a szélsőbaloldalon.) En csak reprodukálom azokat, a mik történtek. Előrebocsátottam, hogy nem osztom ennek az eljárásnak a szellemét, csak reprodukálom és ideállítom plaszticze a t. ház elé, hogy a mi ellenségeink, vagy legalább nem szeretett barátaink,