Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-216

216. országos ülés 1911 augusztus 5-én, szombaton. 299 Azt hiszem, gróf Tisza István a múlt század közepére helyezett nagy történelmi átalakulásokra való hivatkozásával 1848-ra és 1866-ra, sőt 1859-re gondolt, mert Ausztriának átalakulását ez a három nagy történelmi mozzanat idézte elő. És a mikor Ausztria a német egységből kiszorult és a német fejedelmek vezérletétől elesett és a mikor őt a 48, az olasz tartományok elvesztése és a porosz háború elvesztése leszoritották arról a vezető nagyhatalmi álláspontról, a melyet ő a világon Németország élén betöltött, akkor minket már régen nem szövetséges társainak, hanem alárendelt tartományainak tekintett és ezen nagyhatalmi törekvéseiről nem mondott le soha, hanem megkonczipiálta magának azt, hogy helyettesítse az által, hogy e monarchiában egy egységes nemzetet alkot, a melylyel azután nagyhatalmi törekvéseit megvalósíthatja. Miért 1 Mert a dinasztia nagyon jól tudja és érzi, hogy egységes nemzet nélkül nagyhatalmi állás teljesen és tökéletesen lehetetlen. (Ugy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Hiába támaszkodik a szuronyok millióira, hiába a legtökéletesebb és legerősebb hadseregre, ha nincs egységes nemzete, az nem nagyhatalom. És tényleg azon világtörténelmi átalakulás óta — figyeljék meg önök — ezen nagyhatalmi törekvés megvalósítására irányul a dinasztiának minden ténye és minden lépése. 1867-et kényszerűségből alkották meg; ott még ismerték a magyar államot, sőt még a magyar hadsereget is. 1867 óta minden száműzve van, a mi a paritásnak megfelelne, száműzve a hadseregből, a külügyi jelvényekből, mindenünnen az egész világon Magyarországon kivül, nehogy félreismerhető legyen, hogy itt paritásos, dualisztikus államkapcsolat van Magyarország és Ausztria között, (ügy van! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezen nagyhatalmi törekvéseknek czéljait szolgálja a közöshadseregben az, hogy attól minden nemzeti vonást szigorúan távoltartanak, és ezen közös, egységes monarchia gondolatát szolgálja ez a törvényjavaslat is, szolgálja azokat a nagyhatalmi czélzatokat, a melyeket a dinasztia soha nem adott fel, csakhogy nem abban az értelemben, a mint azt a nemzetnek gróf Tisza István szuggerálni akarja. Mert én gróf Tisza Istvánról és az ő hazafias államférfiúi bölcseségéről elhiszem, hogy ő ugy képzeli ezen monarchia nagyhatalmi állását és ezért kész arra áldozatokat hozni, hogy abban a magyar állam hivatása volna, hogy a keleti népek függetlenségének támasza, oszlopa, fejlődésük biztositéka legyen, mert hiszen a mi érdekünk is ezt parancsolja. Megengedem, hogy ő igy szeretné. Ámde azok a keleti népek látják, tudják, minden pillanatban érzik, hogy ez a monarchikus nagyhatalmi állás egyáltalában a magyar államiságnak sehol egy perczig sem kedvez, sőt nemcsak nem kedvez, hanem ők ebben a monarchiában a,magyar államot soha sehol egy pillanatig sem látják. (Igaz ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek a nemzetek- várják tőlünk függetlenségük megoltalmazását és fejlődésük biztosítékait, a mikor nagyon jól tudják, hogy saját függetlenségünket és nemzeti fejlődésünket e monarchia keretében egyáltalában nem tudjuk megvalósítani ? (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Tőlünk várják a függetlenségüket ők, a kik már régen függetlenek és önállóak, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és a kik lekicsinyléssel és lenézéssel néznek reánk ? (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Pedig a monarchiának ma is van oly nagy hadereje, a mely imponál a Keletnek, a Kelet apró népeinek és államainak. Es mégis nem a lekicsinylés tükröződik-e vissza, midőn a szerbek királya látogatást akar tenni a monarchia fejénél, a ki éppen nyaralóban itt van Budapesten és akkor népe tiltakozik az ellen, hogy az ő szuverénjét ne a monarchia fővárosában, hanem egy tartományi üdülőhelyen fogadják, (ügy van! a szélsőbahldalon.) Kállay Tamás: Nem nagy szerencse nekünk, akárhol fogadja. Győrffy Gyula: Hát, t. képviselőház, én minden közbeszólást szívesen veszek és ezért ezt is akczeptálom. Egy hang (a szélsőbaloldalon): Attól függ, hogy kitől jön! (Elnök csenget.) Győrffy Gyula : Én t. barátomnak ezt a közbeszólását is méltánylom, és megengedem, hogy ez reánk nézve nem szerencse kérdése. De én nem ugy tekintem és gróf Tisza István t. képviselőtársam sem tekinti ugy, mert különben, a mikor itt, önök előtt, megrajzolta a monarchia nagyhatalmi hivatását, a melynek érdekében, önöknek ezt a javaslatot el kell fogadni, épen ő volt az, a ki szerencsének és Magyarország önvédelmi eszközének tekintette azt, hogy igenis, ezek az apró Balkán-államok hozzánk csatlakozzanak és velünk tartsanak. Ha tehát ez nem szerencse, akkor ezt gróf Tisza Istvánnak mondja meg a t. barátom. (Tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon. Za] jobbfelől. Elnök csenget.) Gróf Tisza István tehát a törvényjavaslaton krvül sem tudta nekünk megmutatni azokat az értékes kincseket, a melyeknek lerombolását félti a mi obstrukcziónktól. És nem tudta megmutatni azt, hogy melyik érdek tehát az, melyik nemzeti vonás az, melyik nemzeti czél az, a mely minket arra kötelezne, hogy ezt a törvényjavaslatot a nemzet érdekében meg kellene szavaznunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbahldalon.) Csodálkozom, hogy gróf Tisza István, a ki egy maga» államférfiúi szempontból és tiszta látással látja azt a sivár helyzetet, a melyben államiságunk van, ép ugy ne látná azt, mint mi. Sőt talán sokkal élesebben domborodik ki előtte az a kép, a melyet a szomorú tények oly elevenen rajzolnak meg. Hogy lehetséges tehát akkor, hogy ő a nemzet jogainak elkobzásához járuljon hozzá és ne törvényjavaslat ellen foglaljon állást. Azt hiszem, t. képviselőház, és aligha tévedek ebben, (Halljuk! Halljuk!) hogy őt ezen állásfoglalásra az a gondolat vezeti, mert a saját nemzetét gyengébbnek hiszi, semhogy egy oly harczra 38*