Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.
Ülésnapok - 1910-210
210. országos ülés 1911 Julius 2 ( J-én, szombaton. 197 és az azzal járó költségeket. így előáll az a tény, hogy 93.187 lesz az ujonczállapot, a mi a tanítók hozzászámitásával közel 94.000-re emelkedik. Már most a következő két megjegyzést kell tennem. Az egyik az, hogy a katonai irók felfogása és tapasztalata szerint kitűnő ujonczozási anyagot kapunk, ha a népességnek évenként 0'3%-át sorozzuk be. Középanyagot kapunk, ha 0'4°/o-ot sorozunk be. Mihelyt pedig a 0'4°/o-án az összes lakosságnak felül megyünk a sorozásban, ez már határozottan az emberanyag rovására megy. Most mikor Magyarország 93.000 és annyi száz ujonczot akarunk kivonni, minthogy 0'3°/ 0-os ujonczozási perezentnél 63.000 volna az ujoncz, és kiemelünk 93.000-et, a legjobb anyagon felül még 30.000 emberrel plus tanítókkal fogunk többet sorozni. Ha pedig 0'4%-ot számítunk, a mint az urak számítanak, gondolom a minisztériumokban, akkor kijön évi 84.000 jó anyag, a 93.000-rel szemben marad még plus 9000 és néhány száz ember, a mi már határozottan a jó emberanyag rovására megy. Ezekből a számadatokból két dolgot lehet megállapítani. Az egyik az, hogy a maximumot tényleg túlhaladják, vagyis a józan bázison felül olyan emberanyagot is be fognak sorozni, melyet tulajdonképen a hadsereg védőképessége szempontjából besorozni nem lehetne, mert hiszen a régi ujonczjutalékban is benne voltak azok a bizonyos mesteremberek, Privátdienerek stb., kiket gyengébb minősítés mellett is lehet alkalmazni. Látjuk azt is, hogy ezen tényállás mellett Magyarország a véderő tekintetében körülbelül annyit szolgáltat, mint a kisebb nagyhatalmak bármelyike. Ha ezt a 93.000 magyar ujonczot, melyet Magyarország a közös hadsereg és a honvédség részére ad, számba veszszük a természetes 4%-os évi fogyaték leütésével, akkor konstatálhatom, hogy Magyarország ezen törvény végrehajtása után kerek összegben egy millió kiképzett, vagyis aktiv és tartalékos katonát fog szolgáltatni, vagyis 200,000-rel többet, mint a mennyi eddig az osztrák-magyar közös hadsereg ós hadi tengerészet hadi állománya volt együtt, mely a minister ur indokolása szerint 800.000 volt, mig az én számításom szerint körülbelül 860.000. A póttartalékosokat mindenütt elhagyom, mint nem teljesen harczképesen kiképzetteket, de igy is a kiképzett tartalékos és aktiv állományhoz Magyarország egy millió embert ad. Méltóztassék most az egyik nagyhatalmat, Olaszországot venni, ez valamivel többet ad egy milliónál ilyen kiképzett katonaságban, Spanyolországban pedig csak 700.000 embert ad. Hát íme, ha olyan nagyon vágyakoznak a nagyhatalmi állás után Magyarország egymaga olyan erős ma, hogy már a nagyhatalmak sorába bejöhet. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Szerettem volna még részletesebben beszélni a költségek kérdéséről, (Halljuk! Halljuk! balfdól.) de remélem, hogy igen t. barátom Désy Zoltán majd pótolja azt, a mit az idő hiánya foly tán én most meg nem tehetek. Csak a következőket kívánom megállapítani. A minister urak rendkivül ügyesen állították be az egész költségvetést. Csináltak először egy kombinácziót a honvédségnél tíz esztendőre, azután csináltak a közös hadseregnél egy tervet, ezt elosztották öt esztendőre, és hogy a dolog egészen komplikált legyen, a hadi tengerészeinél még külön maradt 1916-ra is néhány millió. Itt tehát három különböző időszakkal állunk szemben, ugy hogy az évről-évre való kiadások kiszámítása igen nehéz. Kihoznak az urak 600 és néhány millió magyarországi terhet. Ezzel szemben megállapítani kívánom a következőket. A minister urak biztosítanak bennünket egy jegyzőkönyv erejéig avval, hogy a véderőkiadások nem fognak fokozódni sem a tengerészeinél, sem a közös hadseregnél. Tehát egy jegyzőkönyv biztosit bennünket ez ellen ! Ezzel szemben áll elsősorban Montecuccoli tengernagy programmja, melyben ő egész őszintén és nyíltan kimondta, hogy bizony avval az első Dreadnought-divízióval nem lehet megelégednünk, hanem tovább kell mennünk, mert nekünk 16 modern csatahajóra van szükségünk. Méltóztassanak tehát számítani, hogy az első Dreadnought-divizió után jön a második s azután jön a harmadik. Igen ügyesen csinálták az urak, a mennyiben egy Dreadnought már lenn van, a második már épül erősen, közben a harmadikat megkezdték s igy tovább ugy, hogy egyszerre fogunk találkozni azzal a ténynyel, hogy van üres hely uj Dreadnought építésére, hogy a nagyhatalmi állás, a nemzetközi viszony, a magyar nemzetnek gazdasági és politikai érdeke okvetlenül szükségessé teszi, a mint ezt már 1911 január havában megmondta gróf Montecuccoli. De nemcsak Montecuccoli tengernagy mondta ezt meg, hanem méltóztassék elolvasni a tengerészeti albizottság jelentését, a melyben egész nyíltan és őszintén megmondja nemcsak Rosenberg Gyula előadó ur, hanem az albizottság mint olyan, hogy 1910-ben volt a haditengerészet költségvetése 68 milüó, 1911-ben már felmegy 123,250.000-re, hogy évről-évre 70 milliót kell hadihajók építésére megállapítani és hogy (olvassa) : »Ha az itt felhozottakat összegezzük — mondja a bizottság —, nem fogunk távol jutni a valóságtól, de semmi esetre sem fogunk alatta maradni, ha odakonkludálunk, hogy az 1915, vagy az 1916. évtől kezdődőleg egy állandó évenkénti 145 milliós tengerészeti költséggel állunk szemben«. A ministeri jegyzőkönyvet tehát már neutralizálta Montecuccoli nyilatkozata és végleg agyonütötte a delegáczió albizottságának ez a nyilatkozata, a meíyre nekem csak egy megjegyezésem van és ez az, hogy t. i. mint minden katonai előirányzat, ez is túl optimisztikus színekben van beállítva, mert azt nagyon jól tudjuk, és számoljanak le ezzel önök is, számoljunk le mi is, — hogy miután a delegáczióban megszavazták az
