Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-210

196 210. országos ülés 1911 Julius 29-én, szombaton. csapatnak ott állania, a melynek éjjel van feladata, nevezetesen egy embert a főposta pénztára elé kell állítania, de napközben nincs semmi más dolga, mint az, hogy ka a generális urak ki- vagy bemennek, elordítja magát a káplár : Gewebrheraus! Szóval nincs egyéb hivatása, mint hogy tisztelegjen a generálisoknak. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) És az egész országban igy van; a hol egy tábornok van vidéken, ott áll előtte a diszőrség, egy ember a poszton, három vagy nem tudom hány ember felváltásra, egy altiszt vagy egy tizedes a vezényletre. S ha összegezzük az egész országból ezt a tiszta jsarádét, ezt az ósdi Pfianczot, — bocsánat ezen kifejezésért — látni fogjuk, hogy ezreket és ezreket takarítanánk meg időben, emberekben, ha ezt a haszontalan és czéltalan foglalkozást megszüntetnők és felhasználnék az erre fordított időt arra, hogy az embereket jobban kiképezzük. (Igaz! Ugy van! a bah és a szélsobalóldalon.) Én sajnálatomra nem mehetek bele a véderőjavaslatok részletes kritikájába tekintettel az idő előrehaladott voltára, (Halljulc! Halljuk! a bal- és a szélsobalóldalon.) azonban én felhoztam itt ezeket a kérdéseket, és pedig elsősorban az altiszti kérdést, másodszor azokat a módokat és eszközöket, a melyekkel a harmadik szogálati év eliminálható. De szóba hozom még egész röviden azt, hogy — nézetem szerint — ha már egyenlőtlen a szolgálati idő, akkor nemcsak az altiszteket és póttartalékosokat, a kik bevonulnak, hanem mindazokat, a kiket az egyenlőség elvének sérelmével hosszabb időre tartanak benn, mindenesetre némi kárpótlásban kell részesíteni. (Helyeslés a bal- és a szélsobalóldalon !) Kénytelen vagyok még csak egész röviden utalni arra, a mit Márkus László t. képviselőtársam itt felemlített az altiszti kérdéssel kapcsolatosan, t. i. hogy több alkalmat kell adni törvényes intézkedéssel arra, hogy az altisztek a, polgári életben azután alkalmazást nyerjenek. En kérem, t. barátomat, legyen nagyon óvatos abban, midőn katonákat buzdít; nagyon kérem, legyen óvatos és inkább hallgasson nem reám, — mivel ezt nem kívánhatom — hanem Sándor János t. képviselőtársunkra, a ki a pénzügyi bizottságban ezt a kérdést velem együtt szóba hozta, át is nyújthatnám az ő felszólalását, a melyben ő igen helyesen utalt arra, hogy azok a zupás altisztek a polgári életben mindenütt abszolúte nem alkalmazhatók, (Ugy van! a szélsobalóldalon.) hogy pl. az egész vármegyei életben — mondja Sándor János volt államtitkár és nem én — az a kiszolgált altiszt egy nyűg, egy akadály, egy olyan alak, a ki a megyei adminisztráczió legnagyobb részében nem jól alkalmazható. Sándor János t. barátom azt ajánlotta, hogy a postánál vagy a vasútnál nyissunk teret ezeknek foglalkoztatására. Ebben van valami, mert ezek katonai fegyelmet igénylő foglalkozások; csak arra figyelmeztetek, hogy azután vasúti őröknek, meg forgalmi tiszteknek nagyon óvatosan alkalmazzák azokat a tisztelt kiszolgált altiszteket, mert egy 30—35 éves ember már nem könnyen tanulja meg azon elaszticzitást, a melyet pl. a vasúti szolgálat a közbiztonság érdekében megkíván. De erről nem akarok beszélni, csak azt kívántam t. képviselőtársammal szemben hangsúlyozni, hogy itt nem szabad tiílzásokba menni. Én ugy is félek, hogy túlzásba mennek az urak. Nem szabad túlzásba menni, mert két érdeket sértünk: a polgári adminisztráczió érdekét egyrészt, másrészt annak a szegény magyar jjolgári koldus-intelligencziának érdekeit, a melyből ezerén és ezerén járnak önökhöz is, hozzánk is, nap-nap mellett, a mindennapi kenyér után sóvárogva, könyörögve, járnak hozzánk és önökhöz rongyos ruhában, érettségizett, jogot végzett, mérnöki diplomával ellátott emberek, mivel nem kaj>nak állást és ha valahová dijnoknak akarnak menni, nem lehet, nem kapják meg az állást, mert a zupás elfoglalta; irodatisztnek, segédtisztnek nem mehetnek, mert az igazolványos altisztnek elsőbbséget ad a törvény és ne adj Isten, hogy egyszer tévedésből egy kiszolgált altisztet a legkiválóbb polgári állású emberrel szemben elejtsen a minister, mert azt hiszem, megkapná a magáét felülről. (Mozgás a jobboldalon.) Adjuk meg a katonaságnak a módját, igenis, hogy tisztességes altiszti testületet kapjon, de ne a polgári társadalom rovására, úgyis alig van czivilizált ország Európában és az egész világon, a melynek annyi koldus, proletár intelligencziája lenne, mint Magyarországnak. (Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) A mi magát a véderő kérdését illeti, annak illusztrálására számokban, hogy minő óriási a véderőtervezet fejlesztése, csak néhány számot bátorkodom felemlíteni. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobalóldalon.) Ugyebár, az eddigi állapot szerint a közös hadsereg ujonczjutaléka 103.100 ujoncz volt. Ebből Magyarországra esett 44.176 fő, ehhez járult a magyar honvédség ujonczjutaléka 12.500 fő, tehát összesen Magyarország szolgáltatott ujonczot a hadseregnek, haditengerészetnek és honvédségnek 56.156 főt. Most az uj véderőjavaslat szerint a számok a következők: 159.500 ujoncz szolgáltatandó a hadsereg és a haditengerészet számára, ebből Magyarországra jut 68.187, a mi 51 egynéhány százalék. Felemelték a honvédségi jutalékot 100°/o-kal, sőt ezenfelül mennek a tanítók is, a mi egy oly nemzeti vívmány, a melyben nincs köszönet. (Mozgás.) Vívmány, hogy a tanítók a honvédségnél fognak szolgálni, hogy megnyaggatják őket nyolcz hét helyett az egyéves önkéntességgel és hogy a magyar államot megterhelik azzal, hogy a 25.000 honvéden, a 100°/o-kal felemelt honvédjutalékon felül, extra még az 500—1000 tani tó külön fog a honvédséghez besoroztatni, a mivel felemelik a honvédség njonczjutalékát