Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-199

8 109. országos ülés 1911 Julius 11-én, hétfőn. nem káros,-e lia ezért a Hadseregért óriási vér- és pénzbeli áldozatokat hozunk. Ezen sorrendben legyen szabad foglalkozni a képviselőház előtt fekvő törvényjavaslattal. (Halljuk ! Halljuk 1) Hogy szükséges-e csakugyan a véderő fejlesztése, az mindenesetre attól függ, vájjon mostani hadseregünk megfelel-e czéljának. A hadsereg ezélja természetesen kettős, az egyik a támadás, a másik a honvédelem. A melyik államnak ezélja területét gyarapítani, vagy esetleg kifelé nagyobb erőt kifejteni, annak igyekeznie kell arra, hogy a hadserege is nagyobb legyen. A mely állam azonban csak a saját területének integritását akarja megvédeni, saját gazdasági érdekeit megóvni, annak elegendő egy kisebb hadsereg is. Mi két oknál fogva természetesen nem szándékozhatunk terjeszkedő politikát folytatni, először mert szegények és gyengék vagyunk hozzá, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) másodszor mert nincs is olyan terület körülöttünk, a melyet, még ha bírnánk is, elfoglalni gazdasági és pénzügyi okokból érdemes volna. Épen ezért szerintem elegendőnek kell lennie mostani hadseregünknek is. Hiszen barátságos viszonyban állunk a szomszéd nagyhatalmakkal, egyik tagját képezzük a hármasszövetségnek, békében élünk, az tagadhatatlan, hogy ha békét akarunk, a háborúra készen kell lenni. Azonban gondoljuk meg azt is, hogy háború esetén körülbelül 1 millió embert tudunk sikra állitani. Nézzük meg a japánokat, a kiknél a hazafias elszántság, a bátorság, nemzeti lelkesedés csodákat művelt. Kérdem, ha egy hadsereg, a mely egy millió katonából áll, a saját állama területén harezol, a melynek terepviszonyait ismeri, a melynek népessége segiti, azt a hadsereget, a mely érte küzd. és a mely hadseregben kell, hogy dolgozzék az a tüzelő, lelkesítő érzés, hogy ő most a hazát védi, nem elegendő-e akkor egy egy millió főből álló hadsereg? Ha pedig nem elég, akkor óriási túlerőnek kell vele szemben állani, s akkor pedig a most tervezett létszámemelés sem mentheti meg. Az tagadhatatlan tény, hogy vannak dolgok, a melyeket reparálni kell, vannak dolgok, a melyeket modernné kell tenni a mostam hadseregben, azonban semmiesetre sem szükséges erre annyi ember és oly sok millió áldozat. De föltéve, de meg nem engedve, hogy tényleg szükséges mindaz, a mit a szőnyegen levő törvényjavaslatok kivannak és terveznek, kérdem: lehetséges-e ezeket megtenni ? Birjuk-e ezeket az óriási vér- és pénzbeli áldozatokat meghozni ? Figyelemmel kisértem néhány év óta a sorozás eredményét. A mostani sorozáson is nagyon sok olyan legényt soroztak be, a ki tulaj donképen nem megfelelő anyag a hadsereg czéljaira. Az oka ennek, a mit mindnyájan igen jól tudunk, az, hogy néj>ességünknek, sajnos, nagy százaléka távozik évenként Amerikába, és igy bizony igen sok helyen 40—50% marad távol a sorozástól. Ha már most még ilyen nagy számmal akarjuk emelni a jelenlegi létszámot, kérdem, vájjon tudunk-e elég embert találni olyant, a ki elbírja azt a nagy testi erőt és edzettséget kívánó munkát, a melyet a katonai szolgálat maga után von ? Azonban, még ha népességi viszonyaink ezt a luxust megengednék is, élénken tiltakoznak ellene anyagi viszonyaink. Nézzünk szét országunkban. Evenkint|"sok tízezerre megy azon véreink száma, a kik itthagyják ezt az országot. Minek bizonyítéka ez ? Semmi egyébnek, mint annak, hogy Magyarországon a megélhetési viszonyok annyira rosszak, hogy kénytelen a szegény ember másutt keresni boldogulást. Nézzünk szét az országban. Látjuk, hogy a népet az alkoholizmus nagyon pusztítja. Figyeljük meg a statisztika adatait. Bizony, igen nagy része a bűntetteknek az alkoholizmus eredménye. Sok törvényhatóság akarta szabályrendeletileg behozni a vasárnapi korcsmai zárlatot és ez ügyben felterjesztést tett a kormányhoz, szabályrendeletet alkotott, a szabályrendeletet jóváhagyás végett felküldte és minderre az lett a válasz, hogy nem lehet, mert fél a kormány, hogyha a szeszadóból eredő jövedelem kisebb lesz, akkor megbillen a pénzügyi egyensúly és kevesebb jut a hadseregnek. Nézzük meg szocziális intézményeinket. Hány kórházunk van és hogy vannak ezek a kórházak berendezve ? Bizony igen sok körházból utasítanak vissza betegeket, mert nincs elegendő hely, hogy felvegyék; sok beteget hamarabb küldenek el, mint az egészsége kívánná, azért, mert ujabb betegeknek kell helyet csinálni. Ezer meg ezer iskolásgyermek nem jár iskolába, azon egyszerű oknál fogva, mert elegendő iskola nincs, a mely őket be tudná fogadni. Tisztviselőink, papjaink, tanítóink valósággal nyomorognak. Mai világban, a mikor egy iparossegéd 4—5—6 koronát keres naponként, egy napidíj ásnak 2 korona a napi keresete, egy tanítónak, papnak 3—4 koronából kell megélnie, a tisztviselők, a közigazgatási, adóhivatali, ministeri tisztviselők nagyon gyengén vannak fizetve ahhoz a szellemi munkához képest, a melyet végezniök kell és ahhoz a képzettséghez aráiryitva, a melyet meg kell szerezniök, hogy álláshoz jussanak. A becsület, a tisztesség kívánja, hogy azoknak a hazafiaknak, a kiknek köszönhetjük mi azt, hogy ma állítólagos alkotmányos szabadságot élvezünk, megélhetését lehetővé kell tenni; a 48-as honvédeknek lehetőleg gondtalan megélhetést kell biztositanunk. Nem jut semmi az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság fejlesztésére; ha kérünk pénzt, mindig az a válasz, hogy nem lehet. Ha emiitjük a népünket testileg és szellemileg tönkretevő alkoholizmus pusztítását, ha említjük a kórházak elégtelen voltát, ha tisztviselőink, papjaink, tanítóink, 48-as honvédeink érdekeit teszszük szóvá, az a válasz, hogy mindez nagyon szép dolog, de nincs reá pénz. Nem-e csodálatos azután, hogy ha Bécsből megjön az üzenet, hogy sok millió kell a hadsereg czéljaira, akkor a pénzügyminister urnak