Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-207

207. országos ülés 1911 Julius 26-án, szerdán. 139 gyanúsított, hogy néki tulajdonította a gyárból való elküldését. A tettes egy dinamitpatront helyezett el ott, a hol a mérnök ki szokott járni és fel is robbant, meg is sebezte kicsit a mérnököt és ezért a bűnsegédeket is, egyiket 12 évi, a másikat nyolcz évi fegyházra, illetőleg kényszermunkára ítélték. Mondom, a bűnsegédek abban segédkeztek, hogy vigyáztak, hogy zavartalanul helyezhesse el a tettes a patront. A tettest 15 évi fegjrházra ítélték el; az ő esete nem tartozik ide, csak a két bűnsegédről van itt szó, névszerint Holevka Jánosról és Kaffka Péterről, a kik büntetésükből két-két évet kitöltöttek a fegyházban és azután Szibériába deportálták. Onnan másfél év múlva megszökött Holevka és 1908-ban itt Budapesten a Kaszab és Breuer-féle gyárban alkalmazást talált, a hol teljesen kifogástalanul, főnökének teljes megelégedésére viselte magát. Nemsokára utána jött társa is, a ki időközben amnesztiát kapott a czárevies születése alkalmából és a ki odahaza dicsekedett azzal, hogy barátja jól van, semmi baja. Erre aztán az orosz rendőrség kérdést intézett az itteni rendőrséghez, vájjon csakugyan itt vannak azok a munkások, és a bécsi orosz nagykövetség 1911. márczius 29-iki kelettel megkérdezte, hogy itt vannak-e az illetők, és el is ment hozzá az értesítés, hogy itt vannak. Rendőrségünk a két munkást 1911 április 25-én letartóztatta. Megindult ellenük az eljárás, még pedig egészen helyesen, a magyar büntetőtörvénykönyv 9. szakasza értelmében, mert hiszen a büntetőtörvénykönyv hatálya kiterjed a külföldi emberek által külföldön elkövetett bűncselekményekre is, ha itt tartózkodnak Magyarországon, hogyha az igazságügyminister a bűnvádi eljárást ellenük elrendeli és ha a kiadatási szerződés értelmében a kiadás szabályszerűen kikéretik. Letartóztatták ezeket az embereket, a mint mondám, április 22-én. Már most a köztünk és Oroszország közt létrejött, a bűntettesek kölcsönös kiadatására vonatkozó egyezmény beczikkelyezéséről szóló 1878 : XXXVIII. t.-cz. 10. szakaszának utolsó bekezdése értelmében kellett volna, hogy véget érjen ez a letartóztatás, mert mondom, a kérdés intéztetett márcziusban, április 25-én történt a letartóztatás, a bécsi nagykövetségnek tudomása volt arról, hogy az illetők Budapesten vannak, és ennek daczára a kiadatás iránti megkeresés csak hat hét múlva, június 14-én érkezett a magyar kormányhoz, már pedig a hivatkozott magyar törvényezikk X. czikkének utolsó bekezdése azt mondja (olvassa) : »Az előzetes letartóztatás meg fog szűnni, ha azon naptól számítva, melyen foganatosíttatott, egy hónap alatt a letartóztatott kiadása diploma cziai utón és a jelenlegi szerződésben megállapított alakban nem kéretik,*; Mivel ez nem történt meg, nemcsak harmincz nap alatt, de még hat hét alatt sem tehát kiadatásnak ezen esetben nem volna helye ezen törvény rendelkezésénél fogva sem, de azért sem, mert az igazságügyminister ur már elrendelte ellenük a magyar eljárást, itt Magyarországon meg is indult ellenük az eljárás, a budapesti törvényszék megindította a vizsgálatot, és itt van a budapesti kir. ügyészségnek vizsgálat elrendelése iránti indítványa, valamint itt vannak a további rendelkezések, a kir. táblának, törvényszéknek határozatai, melyek azt mutatják, hogy itt már megindult ellenük a bűnvádi eljárás. Ily körülmények közt a kiadatásnak máitöbbé helye nincs, nemcsak az államjogi szerződések, nemcsak a magyar törvény értelmében, hanem azért sem, mert hiszen ha van is viszonosság és megegyezés köztünk és Oroszország közt a bűntettesek kiadatására nézve, de nincs arány a büntetések mértékére nézve, mert aránytalanul súlyosabban bünteti az orosz büntetőtörvénykönyv a bűncselekményt, pláne az ilyen bűncselekményt Oroszországban, mint bünteti a magyar büntetőtörvénykönyv. Azonkivül nemcsak ezért vonnák őket felelősségre, hanem a megszokás miatt is. Nincs meg a megfelelő mérték azért sem, mert ezek deportálásra voltak Ítélve Szibériába, vagy kényszermunkára, már pedig olyan magyar büntető rendelkezés nincs, mely valamely magyar bűntettest mondjuk a Hortobágyra való deportálásra, avagy kényszermunkára ítélne. Tehát nemcsak törvényünk rendelkezése, de a humanizmus szelleme és azonldvül a nemzetközi megállapodásokban rejlő jogszabályoknak tulajdonképeni értelme egyaránt diktálja mindnyájunknak, hogy ezeknek az embereknek a kiadatása csakugyan helyet nem foghat. Az egyik különben is időközben amnesztiát kapott és vele szemben az igazságügyminister ur a további eljárást, illetve a kiadatást megszüntette. A másik pedig eltöltött három és fél évet a reá mért 8 évi fegyházból, a többit deportálásban töltötte, tehát csak arra volna Ítélhető, a mi Magyarországon büntetéskép statuálva nincs, de meg szökése következtében ujabbi ötévi börtön várna rá a megszámlálhatatlan kancsukaütéseken kivül, melyek esetleg halálát okozhatnák. En tehát a humanizmus, de a törvény nevében is arra kérem az igazságügyminister urat, hogy ezeknek a kiadatását megtagadni méltóztassék. (Helyeslés haljelöl.) Annyival inkább tegye meg ezt az igazságügyminister ur, mert hiszen a kiadatásnak nem volna értelme és az nem volna foganatosítható. Magyarországból ugyanis közvetlenül Oroszországba ezeket át nem kísérhetik, át nem adhatják, hanem csak Ausztrián keresztül, holott semmi garanczia nincs arra nézve, hogy Ausztria is hozzájárulna ezen kiadatáshoz. Sőt meg vagyok győződve, hogy habár itt közönséges bűncselekményről van szó, mely azonban mégis azon nagy világközi mozgalom keretében és azon rugók következtében folyt le, mely a tőke és munka közti nagy világközi küzdelemben foglalkoztatja a munkásságot, azt hiszem, hogy Ausztriában akadnak szószólói ezeknek az üldözött munkásoknak. Abba a kérdésbe, vájjon igazságosan itéltettek-e el vagy sem, vájjon helyes 18*