Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

205. országos ülés 1911 Julius 2í-én, hétfőn. 109 feleinek szolgálatába. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Fátuma volt a t. barátomnak a múltban, fájdalom, ez a fátum magával ragadja ót ismét, és azok közé kell őt fájdalom sorolnom megint, a Mk rést ütnek a 67-es táboron, mert egész erejét egy olyan ügy szolgálatába adja, mely nem az ő ügye, melynek diadalát ő nem óhaj tj a, s a mely ügy diadalának ő nem fog örülni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) T. ház ! Lefolytak a választások. (Zaj. Halljuk ! Halljuk I) Az én t. barátom igen humoros magyarázatát adja annak, hogy miért sikerült a 67-es tábornak győzedelmeskednie. Igen humoros magyarázatát adja azokban a nem épen hizelgő epithetonokban, melyekkel a két függetlenségi pártbeü csoport egymásnak vezéreit kölcsönösen illette. (Zaj a baloldalon.) Egy hang (balfelől) : A pálinkáról nem beszélt! (Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Gr. Tisza István : En nem mondom, lehetett ennek a jelenségnek is a mi diadalunkban némi szerepe, (Zaj balfelől.) de engedjenek meg nekem, ennek a diadalnak, az önök bukásának, annak, hogy a nemzeti közvélemény elfordult önöktől, sokkal mélyebben fekvő okai vannak. Ezekre az okokra is rámutatott gróf Andrássy Gyula, persze nem most, hanem másfél évvel ezelőtt, midőn azt mondja, hogy nem lehetett semmit elérni a katonai kérdésekben Bécsben, mert itt a függetlenségi táborban kapkodást, következetlenséget láttak. Ezt a kapkodást, ezt a következetlenséget azonban nemcsak ott fenn látták, hanem idelent is. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Meglátták, hogy a t. képviselő urak minden hazafiságuk mellett, minden jóakaratuk mellett, minden fényes tehetségeik mellett pozicziójuk hibájából, elvi álláspontjuknak veleszületett immanens gyengeségénél fogva nem tudtak a nemzeti ügy számára vereségnél, szégyennél egyebet hozni. (Igaz ! Ugy van ! Élénk taps a jobboldalon.) Ezért buktak meg önök, t. képviselőtársam a választásokon, ezért fordult újból felénk a nemzet bizalma (Zaj és ellentmondás balfelől. Elnök csenget) és adta nekünk a többséget és a többséggel együtt azt a hivatást, azt a feladatot, azt a kötelességet, azt a parancsot adta nekünk, hogy a mi katonai programmunkat, mely most már a nemzet katonai programmja is, hajtsuk végre. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nagy zaj a baloldalon.) És ha itt most azt nézem — ezzel közeledem máris nagyon hosszura nyúlt beszédem végéhez (Felkiáltások jobbfelől: Halljuk ! Halljuk!) — ha én most azt nézem, hogy a mi katonai programmunk és az önöké közt mi a különbség, hát hiszen konstatálhatom, hogy ha a frazeológiától eltekintünk, tulaj donképen nem is olyan nagy a különbség. Az én t. barátom gr. Apponyi Albert fényes szónoki lendülettel magyarázza el, hogy mi mindent vár a hadsereg nevelő hatásától. Nem mondom, hogy talán kissé jobban ki nem domborítanám azt, hogy a hadsereg első sorban arra való, hogy az ellenségünket nevelje meg, és csak azután, hogy minket neveljen, (Derültség jobbfelől), de a hadsereg nevelő hatását teljes mértékben elismerem. Most azt kérdem, hogy vájjon azokban a reformokban, melyeket a t. barátommal együtt csináltunk meg, melyekben sok tekintetben a kezdeményezés érdeme is a t. barátomé, nem domborítják ki, nem. érvényesitik (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Hol van?) még néhány év előtt nem is sejtett.. . (Felkiáltások a bál- és a szélsőbaloldalon : Hol van ?) mindjárt megmondom. . . nem is sejtett mértékben a hadsereg nevelő hatását. (Zaj.) T. képviselőtársam hivatkozik különböző körülményekre, hivatkozik arra, hogy az az ujoncz, a ki a hadseregbe jön, a zászló és jelvény tekintetében tarthatatlan viszonyokra talál. Ebben egyetértünk és higyjék meg nekem, hamarább megoldjuk mi a jelvénykérdést junktim nélkül, mint önök junktimmal. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. Zaj és felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Mondják már évek óta!) Hédervári Lehel: 30 évig ott voltak. (Nagy zaj a jobb és a baloldalon. Halljuk ! Halljuk !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gr. Tisza István : Hivatkozik rá t. képviselőtársam, hogy az az idegenajku fiu, a ki bejön a hadseregbe, nem hall ott magyar szót, nem lát magyar szellemet, magyar vezetést. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, a bajon semmi más nem segit, mint a magyar tisztképzés, (Ugy van! a jobboldalon.) a melyre nézve nem jogosult Bakonyi Samu t. képviselőtársamnak az a szemrehányása, hogy ez oly lassan, oly alig érezhetően nyilvánul meg. Hiszen engedelmet kérek, az első 6—7 esztendő feltétlenül eltelik avval az idővel, a mig a nevelőintézetekben vannak a magyar fiuk és egy évben csak egy évfolyam jöhet be mindig a hadseregbe, tehát az egész tiszti állomány perczentuális arányviszonyaiban egyik évről a másikra nem állhat be hirtelen óriási fordulat, azonban matematikai bizonyossággal, intézményszerüleg biztositva beáll az a helyzet, hogy az egész hadseregnek kiegészitő részét képező magyar hadsereg magyar kiképzésben részesült, magyar tisztek vezetése alatt fog állani (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) és ezzel az a helyzet, a melyet sérelmesnek tart Apponyi Albert t. barátom, és a melyen segíteni akarunk mindnyájan, egy csapásra megváltozik. (Élénk lielyeslés a jobboldalon. Mozgás és ellenmondások a baloldalon.) Nézze meg akárki azokat a huszárezredeket, melyekben a tisztikar magyar, hogyan beszélnek ott a fiuk, hogy beszélnek ott a legénységgel, mi ott az érintkezés nyelve, milyen nyelvű altiszteket választanak. Mindenütt az egész vonalon a magyart, (Ugy van! a jobboldalon.) mert egészben véve mégis csak az alkalmasság, a képesség szempontjából az győzedelmeskedik.