Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

106 W5. országos ülés Í911 Julius U-én, kétfon: sem, hogy e réven pressziót igyekezzem gyakorolni a koronára bizonyos reformok, bizonyos konczessziók keresztülvitele tekintetében. (Zaj a baloldalon.) Hédervári Lehel: Ez presszió ? Gr. Tisza István: Hogyne, alkotmányos presszió ! Ebben semmi sincs. (Mozgás balfelől.J A kérdés lényege közöttünk tulaj donképen, ebben rejlik. Ma már — ezt igazán hazafiúi örömmel konstatálom, és ebben, a sok között, egyik nagy hasznát és gyümölcsét látom annak a ténynek, hogy t. képviselőtársaim felelősség mellett vihették az ország kormányzatát, — a független hadsereg követelménye és petituma tulaj donképen leszorul az aktuális napi politikai kérdések köréből, leszorul különösen — és ezért örülök ennek olyan nagyon — azon kérdések köréből, a melyek a korona és nemzet közti konfliktus gyuanyagát rejthetnék magukban. Nem újság, csak megfelel korábbi kijelentéseiknek, midőn gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam utolsó fényes beszédében is kijelenti, hogy a fennálló törvény útját állja a külön hadsereg felállításának ; e fennálló törvényt csak ö felsége meggyőzőse utján lehetne megváltoztatni, ez pedig nem könnyű dolog, és nem rövid idő feladata, ennek folytán hivatásuknak és kötelességüknek tekintik t. képviselőtársaim foglalkozni azzal is, vájjon a fennálló törvények által adott keretben, az azok által teremtett lehetőség körében történik-e valami, és a mi történik kielégitő-e az a nemzet jogos érdekeinek szempontjából ? Kelemen Béla : Ugy van ! Helyes álláspont! Gr. Tisza István: Igyekszem is helyesen visszaadni. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés tehát, a mely jelenleg elválaszthat, csakis az, hogy az, a mi történik e tekintetben — mert nem állithatja senki a képviselő urak közül, hogy semmi sem történik — kielégitő-e, elég indokul szolgálhat-e az arra, hogy most további követelmények forszirozásával ne komplikáljuk a magyar nemzet politikai helyzetét. És itt egy, a bizottságban tett nyilatkozatomra kell mindenekelőtt kiterjeszkednem, a melyet nagy meglepetésemre Bakonyi Samu t. képviselőtársam alaposan félreértett. (Halljuk! Halljuk !) Én ugyanis beszéltem arról, hogy az ujonczlétszám megszavazásának kérdését a rendi alkotmány idejében szokták volt bizonyos ellenszolgáltatásokkal kapcsolatba hozni és alkalmul felhasználni arra, hogy a karok és a rendek a fejedelemtől, a ki ujonczot akar tőlük, bizonyos ellenszolgáltatásokat kapjanak. Ezt ugy értette és ugy adta vissza t. barátom, mintha én az ujonczmegtagadás jogáról mondtam volna, hogy az idejétmulta, hogy ki gondolna ma már ujonczok megtagadására, hogy az anachronizmus. Engedelmet kérek, ezt én soha nem mondtam. Ma is ragaszkodom az ujonczmegajánlás jogához, ma is eminens biztositékát látom benne a nemzeti alkotmányos életnek, olyan biztositékát, a melyhez krízisek pülanatában, a végrehajtó hatalom merénylete által fenyegetett nemzeti lét pillanataiban igenis, lehet hozzányúlni. (Helyeslés a szélsőbalolialon.) Én csak azt mondtam, hogy ezt az ujonczmegajánlási jogot — tulaj donképen nem is ezt, hanem az ujonczlétszám felemelésének kérdését — nem lehet ugy feltüntetni, mint egy a királynak tett ajándékot, a melylyel szemben ellenszolgáltatást kérhet a nemzet a királytól. (Igaz 1 ügy van I jobbfelől.) Ebben a tekintetben, engedjen meg nekem gróf Apponyi Albert t. barátom, mély sajnálattal töltött el beszédének egy passzusa, a melyben ezt mondja (olvassa) : ». . . miután czéljaikat elérni nem tudták, nem maradt más hátra, mint összekapcsolása olyan követelményeknek, a mely követelményeket első sorban a törvényhozás másik tényezője képvisel és a mely követelmények az ő szivéhez közelebb állanak a nemzet egyéb kívánságainál.« Hát, bocsánatot kérek, nem hittem, hogy legyen magyar ember, — és legkevésbbé hittem az én t. barátomról — a ki azt a bizonyítványt akarja kiállitani.a magyar képviselőházról, hogy a magyar nemzet biztonsága, a magyar nemzet katonai ereje, közelebb állhasson bárkinek is szivéhez, — még a király szivéhez is — mint a nemzet képviselőházának szivéhez. (Igaz! ügy van! a jobboldalon. Mozgás baljelöl.) Bocsánatot kérek, erre a felfogásra már joggal mondhatom, hogy ez a rendi világba való felfog mikor igenis, a karok és rendek többékevésbbé rendi érdekeket, rendi felfogásokat képviseltek, a melyekkel szemben a monarchia, a korona volt hivatva képviselni az állam érdekét. (ügy van ! jobbfelől.) Ma, ha parlamentáris kormánjdiormát akarunk megvalósítani, ha parlament akarunk lenni, a mely nemcsak beleszól a törvények alkotásába, hanem irányítani is akarja a nemzet kormányzatát, irányt is akar adni a nemzeti akcziónak, akkor a közérdek nagy szempontjai, a nemzeti ügy nagy szempontjai, az államérdek, a katonai érdek nagy szempontjai iránt nem szabad minket tulliczitáltatni senki által, nekünk magunknak kell megütnünk azt a legmagasabb mértéket, a melyet e tekintetben egyáltalában bárki megüthet a világon. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Ha arra a meggyőződésre jutok, (Zaj baljelöl. Halljuk! Halljuk! jobbról.) hogy a katonai erőkifejtésnek egy bizonyos mértéke túlhaladja azt, a mire a magyar nemzetnek szüksége van, akkor nem szavazom meg azt senkinek és nem szavazom meg semmiféle viszontszolgáltatásért. (Igaz ! ügy van ! jobbfelől.) Ha pedig arra a meggyőződésre jutok, hogy a nemzeti erőkifejtésnek, a létszámemelésnek proponált mérve a magyar nemzet biztonsága, a magyar nemzet akczióképessége, a magyar nemzet nagysága szempontjából szükséges, akkor magamnak szavazom meg azt és I 'nem kérek azért ellenszolgáltatást senkitől. (Hosz-