Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

205. országos ülés 1911 Julius 2b-én, héttőn. 107 szantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a j középen.) Ezt a junktim-politikát kifogásoltam és már több izben, legutóbb bízottsági felszólalásomban is. És ba gróf Andrássy Gyula t. barátom velem szemben odaállítja boldog emlékezetű atyját, mint a ki 1868-ban junktimpolitikát csinált, és azt mondja, hogy az volt a hiba, hogy nem csináltunk 1889-ben is ilyen junktimpolitikát, akkor arra kérem őt, hogy mielőtt atyja emlékéhez folyamodnék, olvassa el még egyszer Andrássy Gyulának, az öregnek, 1889-iki főrendiházi beszédét, hogy vájjon junktimpolitika volt-e az, a mit Andrássy Gyula csinált ? (Elénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) Ez a junktimpolitika a dolog természeténél fogva előtérbe került a mi parlamenti küzdelmeink egy fázisában, egy időszakában, a melynek külső és — rá vonatkozó — belső történetét igen vonzóan és igen érdekesen adta elő gróf Andrásy Gyula t. barátom. Előállott ez a kérdés akkor, midőn 1905-ben többségre jutott a koaliczió és a" midőn^az én nézetem szerint is az én t. barátom nagyon helyesen fogta fel és látta a hivatását abban, hogy ne váljék külön fegyvertársaitól, hanem igyekezzék összekötő kapcsot képezni a törvényhozás többsége és a király között: igyekezzék megtalálni azt a bázist, a melyre helyezkedve az állandó harmónia a magyar nemzet függetlenségi politikát követő tetemes része és a korona felfogása között helyreáll. Teljes szivemből helyeseltem t. barátomnak ezt a törekvését; helyeseltem, hogy ő igyekezett megtalálni azt a kompromisszumot, a mely az ellentétek áthidalását lehetővé tegye. Az ellentétek már akkor is csak a szolgálati és vezénynyelvre redukálódtak; magát a közös hadsereg intézményét a függetlenségi párt érinteni nem kívánta. T. barátom nem adta itt elő részletesen azon komjjromisszum-j avaslatokat, a melyeket ő abban az időben tett és a melyek, a mint gróf Apponyi Albert t. barátom felszólalása kapcsán említette, nemcsak akkor merültek fel, midőn már lemondott a koaliczionális kormány és csak egy ideiglenes ujabb megbízatása végett tett kísérleteket, hanem lemondása előtt a végleges rendezés előfeltételei körül is folytak ezek a tárgyalások. A dolog természeténél fogva nem is tudhatok hitelesen, de nem is mondhatok e tekintetben többet, mint a mennyi t. barátaim nyilatkozataiban előttünk áll. Gróf Andrássy Gyula t. barátom utal arra, hogy az ő programmja, az ő kompromisszum- j avaslata abban állott, hogy a szolgálati nyelv tekintetében a legénységgel és az altisztekkel való érintkezésből a német nyelv teljesen kiküszöböltessék és azt a szerepet, a-melyet ma a német nyelv tölt be, a magyar nyelv töltse be. Ez az, a mit vulgo, — hiszen a kifejezés nem precziz — századnyelvnek nevezünk és hozzáteszi t. barátom, hogy ő a maga részéről nem ment j volna bele ilyen tárgyalásokba, ha nem lett volna meg az a reménye, az a meggyőződése, hogy ezt a kompromisszumot a koaliczió függetlenségi párti része is elfogadja. Ez természetes is, mert nagyfokú könnyelműség lett volna tőle ilyen eszmecseréket folytatni a másik féllel, hogyha e tekintetben bizonyos garancziái nincsenek. A kik visszaemlékezünk arra az időre, tudják azt, hogy ezeket a tárgyalásokat teljes mértékben helyeseltem, hogy t. barátomnak ezt a törekvését, hogy a győzelmes függetlenségi párt és a korona között ilyen módon kompromisszumot hozzon létre, a legmelegebb elismeréssel fogadtam. Sokat a dolog természeténél fogva akkor nem tehettem az ügy érdekében, de talán lesznek itt mégis többen, a kik tudhatják, hogy azzal is, a mit tettem és azzal is, a mit nem tettem, tőlem telhetőleg igyekeztem előmozdítani ennek az akcziónak sikerét. (Elénk helyeslés a jobboldalon, ügy van 1 balfelől.) A dolog nem sikerült. Hogy miért nem, azt nem szükséges nekem elmondanom. Ebben a tekintetben felvilágosítást nyújt nekünk gróf Andrássy Gyulának az a beszéde, a melyben az alkotmánypárt feloszlását indítványozta 1910 február 14-én. (Ugy van! jobbfelől.) Hédervári Lehel: Eléggé megbánta már ! Gr. Tisza István : Gróf Andrássy Gyula azt mondta ezen beszédében : nem tudom, sikerült volna-e, vagy nem, a katonai programmot elfogadtatnom, de — és itt következik az idézet — (olvassa) : »nem is sikerülhetett, mert akkor, a mikor jöttek a döntő harczok, azt kellett tapasztalnom, hogy annak idején, a mikor a legnagyobb harczokat vívtuk a katonai kérdésekért,, épen annak a pártnak nagy része, a mely az egész alkotmányt koczkáztatta a katonai kérdésekért, akkor azt mondta, hogy ezek alárendelt dolgok, ezekért nem érdemes csatázni, csak az önálló bankért.<< (Derültség a jobboldalon és a középen. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy (Zaj. Elnök csenget.) Andrássy Gyula t. barátom hiteles tanú ebben a tekintetben s azért az ő hiteles tanúbizonysága alapján konstatálhatjuk azt, hogy ő megkezdette a tárgyalásokat és vitte a tőle megszokott szívóssággal, erélylyel és képességgel a századnyelv megoldása alapján, mert reménye volt, hogy ezeket elfogadja a függetlenségi párt egyik része ; azonban meghiúsultak ezek a tárgyalások, mert a függetlenségi párt másik része kijelentette, hogy neki semmiféle katonai konczesszió nem kell. Holló Lajos : Ez nem igaz ! (Felkiáltások jobbfelől : Rend,re ! Zaj. Elnök csenget.) Gr. Tisza István : Hogy igaz-e, vagy nem igaz, azt nem tudom, de én Andrássy Gyula nyomán beszélek; (Derültség a jobboldalon.) ezt a kérdést tehát legyenek szívesek egymás közt elintézni. (Derültség jobbjelöl. Mozgás a szélsőbaloldalon.) A magam részéről még csak egy másik tanura hivatkozom ebben a tekintetben, a ki sajnálatomra 14*