Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-205

102 205, országos ülés 1911 Julius 2k-én, hétfőn. tésére, a maga érdekeinek megvédésére, az teszi a béke ügyének és az teszi a magyar nemzeti politikának a legnagyobb szolgálatot. (Igaz ! Ugy van ! Taps a jobboldalon és a középen.) T. képviselőház ! Természetes dolog, a katonai erő kifejtésének határai vannak, határai, a melyeket részben megvon a közgazdasági és pénzügyi erőnk is, de megvon egész külügyi politikánknak czélja és természete. A mi pénzügyi erőnk fájdalom, nagyon korlátolt. A mi külügyi politikánk nem agresszív természetű, nem hóditásra, hanem benn és körülöttünk a békének fentartására irányul. Természetes tehát, hogy nekünk katonai erőkifejtésünkben is szabad is, lehet is, kell is egy lázonyos minimumra szőritkoznunk. Ezt a minimumot korábbi kijelentéseiben igen helyesen preezizirozta gróf Apponyi Albert t. barátom, a midőn azt mondta, hogy ne akarjunk mi extenzive terjeszkedni véderőnk kifejtésében, hanem igyekezzünk intenzive fejleszteni a véderőt. Én ezt aláírom, s ha itt nézetkülönbség lehet köztünk, ez csak abban merülhet fel, hogy hol látjuk ennek az intenzív fejlesztésnek határait ? Hogy mindjárt azzal a ponttal végezzek, a hol talán játék volna a szavakkal — s ez nem szokásom — kizárólag intenzívnek tekinteni a fejlesztést, mindjárt azzal kezdem, hogy van egy pontja véderőnk fejlesztésének, és ez a haditengerészet, a hol az erőkifejtésnek bizonyos nagyobb dimenziói el nem tagadhatók. Mondom, ha játszani akarnék a szavakkal, ott is mondhatnám, — s talán nem is egészen csak játék volna — hogy voltaképen ott sem teszünk egyebet, minthogy egy csatadiviziót állítunk fel olyan hajókból, a melyek a technika mai állapotának megfelelnek. A monarchiának már régen megvolt az a törekvése, hogy egy csatadiviziója legyen. Ezt elérte először körülbelül 7000 tonnás hajókkal, elérte a koaliczió uralma alatt 14.000 tonnás hajókkal, most pedig el akarja érni 20.000 tonnás hajókkal. Tulaj donképen itt is lehetne azt állítani, hogy mi csak azt az egy divíziót fejlesztjük intenzive a technika mai állásának szinvonalára. De készséggel elismerem, hogy egy modern divízió beiktatása — nem armyira véradó, mint pénzáldozatok szempontjából — oly óriási konzekvencziával jár, hogy lehetetlen nem látni a katonai erőnk fejlesztése szempontjából hozott óriási áldozatot. Ha meg akarjuk Ítélni a dolgot és véleményt akarunk alkotni arról, hogy helyes, indokolt és szükséges-e ez az áldozat, azt hiszem, nem járhatunk el másként helyesen, és én legalább az én igénytelen személyemre nézve, megm^ugvást nem tudok csak itt találni, mint hog}dia e kérdést szerves kapcsolatba hozzuk véderőnknek és szövetségi politikánknak egész komplexusával. (Igaz! ügy van ! a jobboldalon.) Mert mint kiszakított lánczszem egymagába véve nem volna talán indokolva; indokolva csak az összefüggésben látom, a mikor a kérdés monarchiánk egész katonai pozicziójával és szövetségtársaival szemben elfoglalt pozicziója tekintetében biráltatik. T. képviselőház! Ismételten hallottam azt a, különben helyes, kijelentést, hogy véderőnk fejlesztését nem szabad a momentán külügyi helyzettel, a jelenleg érvényes szövetségi viszonyokkal kapcsolatban megítélni, mert hiszen egy ilyen fejlesztési akczió évek hosszú sorára terjed ki, és nem tudjuk, hogy a közben nem áll-e be változás szövetségeinkben. Felhozzák ezt a helyes argumentumot igen sokszor akkor, a mikor ugy igyekeznek feltüntetni tengerészetünk fejlesztését, mintha abban bizalmatlanság rejlenek Olaszországgal szemben, mintha annak éle Olaszország ellen irányulna. Engedelmet kérek, én mindig nagyon csodálkoztam, hogy soha nem jutott eszébe senkinek helyes gondolat, hogy haditengerészetünket nekünk nem Olaszország ellen, de Olaszország mellé kell erősítenünk, hogy az egész hármasszövetség fennállására nézve, a hármasszövetségben elfoglalt pozicziónkra nézve, az olasz szövetség tartósságára nézve, óriási fontossággal bírhat az, hogy a mi tengerészetünk elég erős legyen arra, hogy az olasz tengerészeinek segítségére menjen abban, hogy egy világ-komplikáczió esetén a Földközi-tengeren a tengeri hatalmak egyensúlyát biztosítsa. (Ugy van ! a jobboldalon.) Nekünk, a kik, azt hiszem, pártkülönbség nélkül nemcsak eszünkkel, de szivünk, lelkünk melegével ragaszkodunk az olasz szövetséghez, nekünk, a kik mélyen fájlalunk minden kis fékeértést, a mely fennállhat a két hatalom közt, a kik abban nem látunk egyebet anakronizmusnál, a régi Ausztriának, a régi osztrák politikának bizonyos utóizénél, a mely hála Istennek most már a történelmi emlékek közé tartozik, nekünk különösen kellene hirdetnünk és dokumentálnunk, hogy ha mi a tengerészet erősítéséért fáradunk, azt teszszük abban a tudatban, hogy ezzel egy netaláni komplikáczió esetén a velünk szövetségben álló Olaszországnak tehessünk nagy szolgálatot, és hogy e tudat erősebbé teheti Olaszország ragaszkodását a hármasszövetséghez. Mert utóvégre, szövetségesünk nem a mi szép szemünkért csatlakozik hozzánk, és minden szimpátia és barátság mellett állandó szövetséget Olaszországgal csak akkor teremthetünk, ha az, a mit várhat tőlünk és a mit koczkáztat, ha velünk megy, egymással kellő egyensúlyban van. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon. Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) De térjünk át a szárazföldi hadsereg fejlesztésére. Ott azután a közös hadseregnél csakugyan nincs egyébről szó, mint intenzív fejlesztésről, intenzív fejlesztésről abban az irányban és értelemben, hogy a hadsereg egységét, a katonai akczió egységét képező hadosztályok a modern technika összes vívmányaival felszereltessenek és a többi európai nagyhatalom hadosztályaival teljesen versenyképesek legyenek. ' Ez megvolt a múltban. Hiszen senkinek, gondolom, nem lehet az a könnyelmű felfogása, hogy