Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

78 183. országos'ülés 1911 június 2%-én, csütörtökön. kétség, hogy ki követte el, tehát a törvény szavai szerint azt feltétlenül büntetéssel kell sújtani, de oly emberi momentumok játszanak közre az elkövetésnél, a melyeket törvénybe iktatni, a melyeket törvénynyel körülbástyázni lehetetlen, mondjuk, oly nemes érzések, oly kötelékek, a melyeket nem tudunk máskép sehogysem megvédeni. Mert hiszen méltóztatnak tudni, a törvény által adott jogok megvédése csak bizonyos határig mehet, minden esetre ki nem terjedhet, mert az élet ezernyi nüanszot hoz, és épen a legféltettebb, a legkényesebb érdekek az életben legkevésbbé vannak védve. Méltóztatnak tudni, ha a női becsületet, vagy a becsületet magában — elég igy mondani — vagy valamely család egy női tagjának, akár leánynak, akár testvérnek, akár feleségnek becsületét durva inzultus vagy támadás éri, — a becsület semmiféle törvényben nincs oly módon megvédve, mint a hogyan érzésünk és felfogásunk szerint a megtorlásra szükség volna, (ügy van ! a jobboldalon.) Sőt az embernek magának akár a testi épsége, akár a vagyona, akár a becsülete olyan inzultusoknak lehet kitéve, hogy az illető félretesz minden törvényt, illetőleg nem teszi félre, mert nincs is, és ez a baj, és önmaga vesz elégtételt, vagyis a jogot veszi kezébe, a mint az angol mondja, és ez az elégtételszerzés illik azokra az esetekre, a melyek tekintetében kereshetnék az igazságot, vagyis keresnünk kell, bogy azt a bűnöst, azt az embert, a ki nagyon tisztességes, becsületes ember, sőt a mit elkövetett, azt nemes, tisztességes becsült érzésből kifolyólag tette és ugy is kellett tennie, mint becsületes embernek, másként nem is tehetett : azt az embert nem szabad, nem lehet ugy büntetni, mint a hogy a törvény a büntetést kiszabja. Ilyen esetben én korrekturát kívánok, a korrektura szükségét belátom, és ekkor hajlandó vagyok a laikus biróhoz fordulni, nem azért, mert laikus, hanem mint embertársamhoz fordulok hozzá és azt mondom : Te társadalom, a melyben élek, a melyből merítettem összes érzéseimet, és a melynek lánczszeme vagyok abban is, a miben megbántattam, a mit te ugy érzesz, mint én, felhívlak, jöjj segítségemre. A törvény elitélhet, de te, társadalom, itéld meg, hogy érdemes vagyok-e a büntetésre vagy nem. Ez a bázisa az igazi esküdtszéknek. De ne vigyünk oda minden hétköznapi, közönséges, a nemes érzésnek legkisebb részét is nélkülöző kriminalitást, mert erre az esküdtszék nem való. A hol kétségtelen a gonosz szándék, kétségtelen a becstelenség, kétségtelen, hogy az egy hitvány ember, a Id meggondoltan akart hitványságot elkövetni, annál a törvény semmi korrekturára nem szorul, annak nem igazság kell, nem ilyen külön igazság, hanem arra törvény kell, melyben benne van az az igazság, és az igazságos büntetés, a melyik neki is megfelel. T. ház ! Messze mennék, ha azt proponálnám, hogy méltóztassék az esküdtszéket eltörölni, bár a mi esküdtszékeink praxisa megérdemelné ezt. (Igaz ! ügy van ! jóbbfélől.) Mégis hibát követnék el, ha elmennék egész addig. En arra kérem az igazságügyminister urat, méltóztassék ezeket a kérdéseket megfontolni. Az esküdtszéket meg kell tartani, de óriási korlátokat kell vonni. A mint mondám,Taz az igazi kritérium, hogy a kinél kétségtelen a gonosz szándék, kétségtelen az a feltett gondolat, hogy ő törvényt fog sérteni, akár anyagi haszonért, akár gonosz indulatból, az ne számitson arra, hogy ő polgártársaihoz appellálhat, mert az nem érdemű meg sem azt, hogy tisztességes polgártársai idejüket miatta töltsék, sem azt, hogy kivételes bíróság elé kerüljön, akármely téren követi el ezt a bűnt, nem teszek kivételt sem a sajtó terén, sem egyéb téren, mert a ki tisztességtelen, gonosz szándékkal bánt, tökéletesen mindegy, hogy mely téren teszi azt, (Helyeslés.) annak kivételes bírósága semmi körülmények között nem lehet. T. ház ! Intézményeink javításában egy csodálatos szellem uralkodott eddig. Azt mondják rendesen, hogy nem lehet kivenni egy-egy ilyen tételt egy nagy intézményes egészből. így pl. ilyen a becsületsértés kérdése. Nem kell sokat beszélnem arról, mindenki tudja, hogy a becsület Magyarországon nem hogy rosszul, hanem sehogy sincs megvédve. Nem kell azt mondani, hogy ezt csak akkor lehet elintézni, mikor az egész büntetőtörvénykönyvet átdolgozzuk. Ha annyit hivatkoznak az angol példákra, méltóztassék ebben is átnézni hozzájuk. Ök minden egyes ilyen esetben hoznak egy bilit és nem törődnek azzal, hogy az egy szerves egész-e, mert hiszen nem arra van szüksége az országnak, hogy szerves egészeket, szisztémákat kapjon, hanem, hogy a bántó esetek megkorrigáltassanak. Méltóztassék kivinni ezt, mint sürgősebb dolgot. A becsületsértés Magyarországon két módon reparálható, az egyik a párbaj, a másik a bíróság. Egyik sem jó, mint méltóztatnak tudni. A bírósághoz uri ember nem megy. Bocsánat a szóért, nehogy félreértessem, mert ezzel nem akarok valakinek a fejéhez sértést vágni; de nem megy az, a ki finnyás, a ki érzékeny, a kinek kellemetlen a baját a piaczra hurczolni; hiszen vannak emberek, kik még étkezni sem szívesen szeretnek az utczán és nern is teszik, annál kevésbbé beszélik meg privátügyeiket az óriási nyilvánosság előtt. Ezt akartam, csak érteni uri ember alatt. Az ilyen embernek kinpadravonás az, hogy elmenjen és becsületének korrigálását egy olyan tárgyalóteremben keresse, hol a szokásos kriminalitásban leledzők szoktak publikumkép megfordulni és azok képezik az u. n. nyilvánossági garancziát. Ugyebár, annak az embernek nem marad más hátra, minthogy maga veszi ismét kezébe a jogot, és miután a jog itt szankczióval kell hogy járjon, veszi a kardot és a pisztolyt és kénytelen verekedni. Hogy ez nem korrektúrája a becsületességnek, azt szintén nem kell bővebben fejtegetni, hiszen annyira nyugodtan gondolkozó a