Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-183

7fi 183. országos ülés 1911 június 22-én, csütörtökön. helyes dolog, t. képviselőház. Méltóztassék csak ezt az ideát felvetni azokon a vidékeken, a hol messze vannak a járásbiróságak, a hol a föld népének nagy megterheltetésébe kerül, akár mint tanúnak, akár mint félnek a bíróság előtt megjelenni. Milyen nagy segítségére válnék ez a népnek, ha az év bizonyos szakában, bizonyos idejében, a mikor a nép ráér, mondjuk öszszel, kiszállna a bíró és előre hirdetné, hogy 3—4 vagy 8 napon át birói széket tart, itt és itt, a hol azután megjelenhetik egy bizonyos határidőig, bizonyos perharátig az illető fél, az ügyét előadja, a bíró a tanukat a helyszínén kihallgathatja, a helyszíni szemlét ott mindjárt megejtheti és az ügyet nyomban elintézheti. Azt hiszem, ez nagyobb megterheltetés nélkül oly módon volna lehetséges, — a mi szintén nem nehéz kérdés — hogy nem a rendes bírákat foglalkoztatnák ezzel. Jól tudom, hogy van egy sereg penzionált biró, a ki szívesen szolgálna, megfelelő honorárium mellett, és szívesen teljesítené ezt a szép és tisztes funkeziót. Ezek erre vállalkoznának önként és nem kellene a rendes bírákat a rendes kurrencziától elvonni. így ezekbe a birói székekbe meglehetős praxissal biró egyének kerülnének, a kik bizonyára helyesen végeznék el és értenének is ezen közvetlenül megítélendő és közvetlenül megbírálandó ügyekhez, mert hiszen nem olyan egyszerűek a föld népének ügyei. A ki ügyvéd, az jól tudja, hogy a legkomplikáltabb, a legnehezebb perek a legszegényebb néposztály perei. Először azért, mert ők nem birnak kellő intelligencziával, hogy a kellő formákat megtalálják, másodszor nem birnak az írásbeliséggel, mert egyrészt vagy nehezen vagy rosszul vagy egyáltalában nem tudnak írni, másrészt ennek más által való teljesítése pénzbe kerül és félnek minden kaputos embertől, egyrészt a fizetség miatt, másrészt a bizalomnak hiánya miatt. Ha azonban odamennének a birák a nép közé, ez kétségtelenül a birói intézményt előttük kedvesebbé, hogy ugy mondjam, tiszteltebbé és bizalmukra érdemesebbé tenné, mert nem őket ezitálják be ötször vagy hatszor egymásután, hanem eljönne hozzájuk a biró és ott egyszerre meghallgatná őket, és egy-két nap alatt eüntézné az ügyeiket. Ha tehát valamiképen szó lehet arról, hogy olcsóbbitsuk a peres eljárást, ennek ez lenne a módja. Csak az államnak kell egy kevés áldozatot hoznia, mert ezek a penzionált biró urak, a kiknek munkakedvük és idejük van és a kikről fel kell tételezni, hogy nagy, hosszú birói múlt jókból kifolyólag praxisuk és tapasztalatuk is van, szívesen és megtiszteltetésképen is elfogadnák ezt a missziót, mert az egyrészt anyagi haszonnal, némi napidíjjal járna, a mely az elveszett lakbért némileg pótolná, — a mi szintén nem igazságos rendelkezése nyugdíjtörvényünknek — másrészt egy hosszú, mondhatni, egész életen betöltött funkczió oda vonzaná őket még arra az időre, a mikor — mindannyian tudjuk — ha valaki még munkaképes, végtelen rosszul esik neki abbahagyni azt a munkát, a melyben egy egész életet eltöltött. Figyelmébe ajánlom az igen t. igazságügyminister urnak ezt az ideát és nagyon örülnék, ha azt mondaná, hogy ezt az intézményt esetleg életbeléptetheti. Egyik t. képviselőtársam, már nem emlékszem melyik, incidentaliter megemlítette azt, hogy vájjon igazságot vagy jogot szolgáltat-e a biró ? Én valamelyik korábbi beszédemben már mondottam, hogy nem szeretem a nagy szavakkal való játszást. Nagy tévedés, mikor mi igazságról beszélünk és még nagyobb tévedéseknek lesz okozója, mikor jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatásról beszélünk. Mert nem igazságot szolgáltat a biró, hanem jogot, a jognak kell fednie az igazságot, minden eltolódása az intézményeknek, eltolódása egyúttal a jognak is. Mert mi a jogrend ? A jogrend kijegeozesedése a társadalmi élet szükségleteinek. A hogy a társadalom fejlődik, a hogy annak igényei kialakulnak, ahhoz mérten kell megállapítani a jogrendet, vagyis a jogrendet ugy kell megállapítani, hogy a társadalom minden igényét kielégíthesse és abban minden előnyös fejlődés lehetősége benne legyen. Ha megfordítjuk és azt mondjuk, hogy mi jogot csinálunk teóriából, ez nem helyes ; sajnos, voltak idők, a mikor doktriner alapon állva, a zöld asztalnál csináltak a népnek jogot, hogy mást ne említsek, itt van büntetőtörvénykönyvünk és egy sereg más törvényünk, a melyek azután igy nem fedik az életet és azért van azután annyi u. n. igazságtalanság, mert teljes diszharmónia van a jog és az élet között. Mi azt kívánjuk a bírótól, hogy a jogi intézményt, a mely törvény alakjában van előtte és a melyet a törvényalkotó testület hozott meg, ő naponként korrigálja és állandóan faragjon rajta ? Ez olyan kolosszális követelés a bírótól, a melyre ő nincs is nevelve, a mely nem hivatala, mert jogot korrigálni, jogintézményeket változtatni, az nem részletkérdés, ahhoz nem elég az a relatív szűk látókör, a melybe az a biró be van állítva, ahhoz olyan magas és nagy látókör kell, a milyet csak az igazságügyi kormánytól várhatunk, a mely áttekintheti az egész állami és társadalmi életszükségletet, adatokat szerezhet és azon az alapon alkothatja meg a jogot. Tehát kiindulási pontjában téves az igazság fogalmával való játék. Még hajlandó volnék konczedálni az igazságszolgáltatás szó használatát a jogszolgáltatás bizonyos terén, t. i. a bűnügyek terén. Ott talán lehet szó arról, hogy mi az igazság, de csak kérdezni lehet ott is. Mert az a kérdés, hogy mi az igazság, csak ott vetődik fel, a hol a törvény nem fedi a tényteges életviszony szükségletét, mert ott, a hol azt fedi, ott a törvény maga az igazság, tehát a bíró törvényszerűen jár el és okosan jár el akkor is, ha jogot szolgáltat, a mely az igazságot fedi. Az igazság kérdése akkor merül fel, a mikor az ügy eltolódik, vagy mondjuk, a törvény tolódik el és nem fedi