Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

70 182. országos ülés 1911 június 21-én, szerdán. gatiiia, rendkívül sok ilyen érdeket is kell szolgálnia. Hogy milyenek és mik legyenek ezek a fontos érdekek, ennek fejtegetése nem képezheti a költségvetési vita során feladatomat, de még annak közelebbről való tárgyalása sem. Azt mondhatnám ugyan, hogy ezeknek az érdekeknek elsősorban nemzetieknek kell lenniök, de az ily kijelentés nem hozná közelebb a kérdést megoldásához, mert hiszen a magyar magánjog szempontjából azt, hogy mi tekintendő tulaj donképen nemzeti érdeknek, mi az a nemzeti tartalom, a melylyel az egyes jogi kérdéseket meg kell tölteni, nagyon nehéz volna itt és nehéz volna egyáltalában megállapítani. Én azt hiszem, hogy a magyar magánjog szerkesztésénél épugy, mint általában minden más hasonló munkálatnál, jelentékeny szerepet játszhatnak bizonyos hagyományos törekvések, a melyek a nemzedékek lelkében élnek, úgyszólván nemzedékről-nemzedékre átszállnak és egy nagy távoli jövő szolgálatában állnak. Azt mondják, teszem azt, hogy a német magánjog tulaj donképen egy a XVIII. században keletkezett elméletnek — a kameralitikának — és az abból az időből származó tradicziónak hü kifejezője, a mely egykor mint valóságos tudományként műveltetett, és azt hirdette, hogy az állami erőgyarapodás forrása — a személyi jogoknak kiterjesztése és oly közgazdasági politika, a mely a nagy tömegeknek kedvez, és úgy mondjuk, hogy e felfogásnak nyomára akadunk jóformán a német polgári törvénykönyv minden egyes fejezetében. Hogy nekünk is vannak ilyen, mondjuk, tradiezionális törekvéseink, az kétségtelen. Lehetséges, kogj^ sajátságos közjogi viszonyaink miatt, a melyek magánjogi életünket is lekötve tartják, csak homályos körvonalakban élnek lelkeinkben. De hogy vannak, az kétségtelen. (Zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Baross Gyula: Mondom, ezek a tradiezionális törekvések kell hogy létezzenek és én látni vélem azokat Martinovitsnak annak idején meglehetős szabadelvű gondolkozásában, a 36-os évek mérsékelt liberalizmusában, mondjuk, a 48-as évek radikalizmusában, a 67. utáni évek szabadelvüségében stb. Sietek e részt befejezni, hogy áttérhessek rögtön beszédem második részére. (Halljuk ! Halljuk !) Eddig arról beszéltem, hogy mi az, a minek benne kell lennie az ilyen nagy jogi alkotásban, beszédem második részében áttérek arra, hogy minek nem volna szabad — felfogásom szerint — benne lennie. Abból a tételből indulok ki, hogy a magánjognak egyik előkelő feladata az is, hogy magánjogi életünket necsak egy-két évtizeden át, de évtizedek egész sorozatán keresztül irányítsa és társadalmi és gazdasági életünket befolyásolja. Ez azonban csak ugy lehetséges, ha a magánjogba csak olyan jogi institucziókat, olyan dolgokat veszünk fel, a melyek a most említett nagy czél érdekében már ki vannak próbálva, a nemzet testévé-vérévé váltak és jóformán mint a nemzet teste és vére egyúttal bizonyságát szolgáltatják annak, hogy a jelzett czélra lehet őket használni. Itt őszintén megvallom, némi ellentétben vagyok az előttem szólottakkal, a kik a magánjoggal foglalkoztak, ellentétben vagyok annyiban, hogy én azt tartom, hogy a magyar magánjogba tulaj donképen nem volna szabad olyan dolgokat felvenni, a melyek, mint nóvumok — a jogi élet terén a forradalom felé vezetnek. Nézetem szerint a magyar magánjognak tulajdonképen az élő jogot kellene feldolgoznia, vagyis azt a jogot, a mi van, kellene egységes rendszerbe szednie, és kicsiszolva, egészszé összegyűjtenie. Ez után — hogy rövid legyek — felvetem a kérdést, elérkeztünk-e már egyáltalán ahhoz a stádiumhoz, hogy magánjogi szabályainkat rendszeres egészszé feldolgozhassuk, rendszeres törvénybe összefoglalhassuk. Sajnos, itt ismét ellentétbe kell helyezkednem egyes előttem szólott képviselőtársaimmal, mert én nem látom erre elérkezettnek az időt. Es ez Ítéletemben nem befolyásol az a körülmény, hogy a mi magánjogunk alapjai tulajdonképen még a régi rendi és ősiségi felfogásban gyökeredznek, mert e tekintetben az ujabbkori törvényhozás bírói gyakorlat és jogszokás széles területeken törte át a régi alapelveket, úgyhogy e miatt általánosságban, aggály nélkül térhetünk át magánjogunk összefoglalására. Van azonban magánjogi életünknek egy része, a mely e tekintetben kivételt képez, és ez a családi vagyonjog, de különösen az örökösödési jog. Ezekben nyilvánul meg az ősiségi felfogás leginkább. Különösen az örökösödési törvényben. Itt okvetlenül jelentékeny nóvumokat kellene a magánjogba felvennünk, mert ezekben nyilvánul meg legjobban az ősiség felfogása. Ha a gyakorlat e tekintetben valamit enyhített is, ez nem sok. Már most attól félek és azt hiszem, e téren némileg jogosultak aggodalmaim, hogy a magánjogba egészen uj jogi elveket vegyünk fel, ezek a törvényben legfeljebb, mint átmenet érvényesülhetnek. Es semmi esetre sem lehetnek oly tökéletesek, mintha előbb külön törvénybe foglalnók az örökösödés szabályait és csak idők multán, midőn már átmentek az életbe, vennők fel kicsiszolva, kiegészítve a szerves egészet képező általános polgári törvénykönyvbe. Ezt különösen azért emelem ki, mert előttem egy igen érdekes példa is áll. Nem akarok most a német magánjogra hivatkozni, hanem egyszerűen a polgári perrendtartás dolgára. Méltóztatnak emlékezni, hogy annak idején, mikor a perjog reformjáról volt szó, még oly nagy elmék is, minő Szilágyi Dezső, Plósz, stb., a kik egyébként tisztában voltak azon rendkívüli előnyökkel, melyek együtt fognak járni a szóbeliség, közvetlenség és a bizonyítékok szabad mérlegelésének behozatalával, nem mertek egyszerre áttérni az egész perjog reformjára, hanem átmenetileg megelégedtek