Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-182
182. országos ülés 1911 június 21-én, szerdán. 67 csekély összegből, a melyből nemcsak megélni, de tengődni sem lehet. Tessék meggondolni, milyen komplikácziók állanak be, ka egy biró özvegyet hagy hátra egy g3^ermekkel, de e mellett előbb elhalt első feleségétől származott másik gyermeket is most az özvegy a mostani nyugdíjtörvény szerint köteles nemcsak saját, hanem mostoha gyermekét is köteles eltartatni és neveltetni. Tessék elképzelni azt a kötelességben és érzelmi összeütközést aiinál a szegény özvegynél, ki nem tudja, hogy kinek adja azt a falatot, a mely valóban oly kicsiny, hogy egynek is alig elég ; tessék elképzelni, hogy milyen lelki kínpadra szorítása ez annak a szegény özvegynek. Én ezt az égbekiáltó igazságtalanságot azért emeltem ki, hogy ezzel is ösztönözzem a t. igazságügyminister urat, kinek ez iránti érzékéről és jóindulatáról meg vagyok győződve, hogy iparkodjék, ha máskép nem, novelláris utón segíteni ezeken a bajokon. Ezeket óhajtottam megjegyezni. (Élénk helyeslés a baloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Péscha Miklós! Péscha Miklós : T. ház ! A szóbeliség, a közvetlenség és nyilvánosság elvi alapján felépült és a mai modern korszellemnek megfelelő, a törvénykezési rendtartásról szóló törvényjavaslat immár törvényerőre emelkedett. Nagy örömmel fogadta ezt az egész ország és miután az igazságügyminister ur az ipar és kereskedelem jogos óhajaival szemben kiváló jóakaratot tanúsított az ipar és kereskedelem is megelégedéssel fogadta a törvényjavaslatot. A nemzet valóban nagy hálával tartozik e korszakot alkotott nagy mű megalkotásáért az igazságügyi kormánynak és különösen az annak élén álló igazságügyministernek. Azonban mind a kormánynak, mind a törvényhozásnak legjobb alkotása, legjobb munkája is meddő marad, ha a törvényeket kezelő királyi birói és ügyészi kar nem felel meg hivatásának és nem áll hivatása magaslatán. A magyar birói és ügyészi karra büszkék lehetünk, mert nem irigylendő anyagi és hivatali viszonyai daczára a birói és ügyészi kar megfelel kötelességének, ugy jár el, hogy a jogot és igazságot kereső polgárság nyugalommal tekinthet működésére, az iránt bizalommal viseltethetik. Tette pedig ezt a birói és ügyészi kar, mely a polgári életben is, a kultúra művelése és terjesztése terén, az emberszeretet és a jótékonyság mezején is kivette a maga részét, anyagi áldozatokat is hozva, abban a jogosult reményben, hogy ezen eljárását, ezeket az áldozatokat, ezt a munkásságát és tevékenységet a magyar állam honorálni fogja anyagi jólétének biztosításával, helyzetének javításával. (Helyeslés jobhfelől.) Ezért igen melegen ajánlom az igen t. igazságügyminister ur becses figyelmébe a birói és ügyészi kar által az országos egyesület utján hozzá beterjesztett emlékiratot és az azokban kifejezett óhajtásukhoz szivem melegével csatlakozom, mert azokat jogosultaknak, méltányosuknak és teljesítésüket szükségesnek tartom. A jogrendnek és az alkotmánynak legjelentékenyebb bitositékát a birói függetlenség képezvén, kötelessége az államnak és a törvényhozásnak azt minden irányban támogatni és fejleszteni. A birói függetlenséget pedig ugy tudjuk a legjobban biztosítani, ha a birói és ügyészi kar anyagi helyzetét minden irányban javítjuk és az emlékiratban kifejezésre jutott kívánságaikat teljesítjük. Ez okból anyagi helyzetük javítása elodázhatatlanul szükségesnek mutatkozik és állami érdeknek tekintendő. Az az emlékirat, melyet a birói és ügyészi kar az igazságügyminister úrhoz beterjesztett, épen ezt czélozza, t. i. a birói függetlenségnek biztosítását; tehát megfontolás tárgyává teendő és az ország teherviselési képességének határain belül az ott kifejezett kívánságok telj esi tendők is. Áttérek most az emlékiratban emiitett és kívánatosnak mondott automatikus előléptetés intézményére. Én szükségesnek és opportunusnak tartom, hogy az automatikus előléptetés intézménye ugy alkottassék meg, a mint az az emlékiratban jeleztetik. Nagy megnyugtatására szolgálna a birói és ügyészi karnak az a tudat, hogy hosszú szolgálati idő után abba a helyzetbe jut, hogy képes önmagát és családját méltóképen fentartani. Az anyagi terhektől mentesíteni kell a birót, hogy mód adassék neki a továbbképzésre, hogy teljes lelki erejével intézhesse ügyeit s élhessen hivatásának, mert különben nem képes hivatásbeli kötelességét ugy, teljesíteni, a mint azt eddig teljesítette. Tehát az állam érdeke is megkívánja, hogy ez az automatikus előlépési intézmény minél előbb életbelépjen. Szükségesnek tartom továbbá a birói és ügyészi külön státus megalkotását, nemkülönben a lakbérnek a katonai lakpénzekkel való egyenlősítését, mert itt is igazságtalanságot látok fennforogni, midőn a katonatisztek magasabb lakbérben részesülnek, mint a polgári állami tisztviselők. Azt is szükségesnek tartom, hogy a törvények és rendeletek ingyen küldessenek az egyes bíráknak és ügyészeknek. Hiszen tudjuk, hogy a törvények és rendeletek manapság rengeteg költségbe kerülnek, és annak a szegény bírónak szerény fizetéséből jelentékeny összeget kell úgyszólván naponta fordítania ezeknek megszerzésére. (Ugy van ! jobbjdől.) Már az 1908. évben e házban tartott beszédemben követeltem a titkos minősítés eltörlését. Ennek manapság tényleg semmi értelme nincs, sőt veszélyesnek is tartom. De nem is egyeztethető össze ez a birói méltósággal. A bírák kinevezésénél kérem figyelembe venni a nyelvismeretet is. (Elénk helyeslés jobb jelöl.) Ugy tapasztaltam, hogy az igazságügyminister ur e téren, a mennyire csak képes volt, eddig is tényleg szem előtt tartotta és figyelembe is vette az illető kinevezendő bírónak nyelvismeretét. Hiszen az a 9*
