Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

182. országos ülés 19Í1 június 21-én, szerdán. 63 tétében, hogy t. i. Angliában a pereknek egy nagy része békebiróságok által intéztetik el. (Ugy van I) Ezt tehát szintén számításba kell venni. Hozzáteszem ehhez még azt is, hogy Angliában azért is kevesebb a perlekedés, a mi szintén egy kisebb birói létszámot igényel, mert ott a perlekedés roppantul drága. Nem tudom, helyes volna-e nálunk — a mikor épen az olcsóságot hangoztatjuk annyiszor — egy ilyen drága pereskedési rendszert behozni. Én azt hiszem, hogy ezzel a perlekedést, a bajt meg nem gyógyíthatnánk, mert ezen az utón oda jutnánk, hogy medicina pejor morbo. Ez nem szolgálna megnyugtatásul a szegény emberre, a ki nem tudná az igazságát megtalálni, mert óriási drága lévén az igazságszolgáltatás, a midőn csekély értékű ügyben az igazságát keresi, e mellett a drágaság mellett ezt nem tehetné meg. Méltóztassék tehát mindezeket szintén megfontolás tárgyává tenni. Egy másik dolog, a mi a szemembe ötlött és aggályt okoz, — mert hiszen főleg csak ezekre akarok reflektálni — t. képviselőtársamnak az a megjegyzése, hogy a telekkönyvvezetőkre birói funkcziót akarna átruházni. De ne méltóztassék elfelejteni, hogy itt nem valamely határozat egyszerű végrehajtásáról van szó, hanem telekkönyvi ügyekben hozandó birói határozatokról, a melyek birói funkcziót képeznek és megfelelő jogi képzettséget igényelnek; más természetű azonban a telekkönyvvezetők képzettsége. Ezért nagyon hátrányos lenne birói hatáskört is ruházni reájuk. (Ugy van ! halról.) Épigy vagyok t. képviselőtársamnak egy másik megjegj-zésével, a mi t. i. az ingatlanokra vonatkozó sorrendi tárgyalásokat illeti. Méltóztassék meggondolni, hogy a sorrendi tárgyalás igen egyszerű akkor, a mikor a biró rögtön tisztába hozhatja az ügyet. Akkor igen helyes volna, hogyha mindjárt a felek a jogorvoslat igénybevétele iránti is nyilatkoznának ; de méltóztassék figyelembe venni t. képviselőtársam, hogy sokszor az a sorrendi tárgyalás nem is olyan jelentéktelen, mint azt jelezni méltóztatik. Sokszor igen fontos érdekek forognak koczkán, hogy kit illessen a sorrendben az elsőbbség, melyik juthat előbb kielégítéshez és melyik később, tehát az a birói kognicziót nagyon is igénybe veszi. Ezek az ügyek sokszor oly komplikáltak, hogy i'a biró csak napok múlva képes meghozni határozatát. Akkor a felek már nincsenek jelen, tehát nem jelenthetik be azonnal a jogorvoslat igénybevételét, a tárgyaláson pedig nem nyilatkozhatnak erre nézve, mert még nem ismerik a biró határozatát. Épen azért ilyen kérdésekben nagyon megfontoltan kell eljárni, mert osztozom, abban a véleményben, hogy a jogrendnek az életviszonyokhoz kell simulnia, de épen azért kell nagyon megfontolni, hogy valamely javaslat az életviszonyoknak megfelel-e vagy nem. Abban azonban támogatom t. képviselőtársamat, hogy az alsóbiróságoknak megfelelő hivatalos helyiségeket adjunk, (Ugy van!) mert hiszen megtörtént tavaly vagy két év előtt, hogy az egyik járásbiróságnál az igazságszolgáltatás majdnem fennakadt a helyiség hasznavehetetlensége miatt. Ahhoz az óhajához is csatlakozom, hogy a zugirászat meggátoltassák, de azt hiszem, ez az ügyvédség érdekein igen keveset fog lenditeni. A zugirászat megszüntetése kivánatos a jogbiztonság érdekében, de az ügyvédekre nézve másodrangú kérdés. Mert ha az okiratkiállitási kényszerről beszélünk, akkor meg kell gondolnunk, hogy az okiratok készítését nem utalhatjuk az ügyvédekhez, hanem a közjegyzőkhöz. Ez is tehát egy kiindulásában megfontolást érdemlő eszme, de nem egészen azon eredményekhez vezetne, a melyeket t. képviselőtársam szeme előtt tart. Nem akarok mostani felszólalásomban az igazságügyi politikára a maga egészében, annak minden vonatkozásaira kiterjeszkedni. A szükséges reformok megpenditésére vagy behatóbb tárgyalására az egész vonalon szintén nem kívánok kiterjeszkedni; hiszen erre a házban ma nincs is meg a hangulat, de nemcsak nincs hangulat, mert a képviselőnél kötelessége teljesítésére nézve az, hogy több vagy kevesebb az érdeklődés, nem tehet különbséget; hanem igenis nem számíthatunk arra, hogy hamarosan mélyreható igazságügyi reformokkal foglalkozhassék a ház. (Ugy van !) Ez azonban nem zárja ki azt, hogy egyes, égetően sürgős, különösen kisebb méretű reformokat ne sürgessünk és meg ne valósithassunk; ellenben igenis elegendő ok ez arra, hogy nagy reformoknak legalább a részleteibe bele ne bocsátkozzunk. Azért nem foglalkozom most bővebben __ a magánjog kodifikácziójának kérdésével sem. Én tudom annak nehézségeit, ismerem a tárgyalások menetét, mert a tágabb szerkesztő-bizottságnak magam is egyik szerény tagja vagyok, de várok türelemmel, mert látom, hogy sürgetéssel itt semmit elérni nem lehet, a munka halad előre a maga utján. Azért nem is reflektálok Niamessny Mihály t. képviselőtársam e részbeni fejtegetéseire bővebben csak azt akarom magam is jelezni, hogy abban egyetértek vele, hogy minden kodifikácziónak az életviszonyokhoz kell simulnia és ezért lehetőleg a nemzeti jogfejlődésből kell kiindulnia. Természetes, nem zárkózhatunk el az általános haladás elől, s azért mindig a mellett foglaltam állást, hogy a vagyonjog, jelesül a dologbeli és kötelmi jog inkább általános szempontok szerint szabályozandó. Hiszen természetes, hogy a gazdasági és szocziális viszonyokat figyelembe kell venni a kodifikácziónál és ennek folytán — mert ez általánosabb alakulatu egész kontinensünkön — természetszerűleg következik, hogy itt inkább lehet más törvényhozásokból is meríteni s azokhoz simulni. De viszont mindig küzdöttem azon áramlat ellen, a mely a családi és örökjog terén is mellőzni óhajtja a nemzeti alapot, a mi a jogfeljődésnek leginkább adja meg a nemzeti jellegét; a miben igazán a nemzeti jogi géniuszának kell kifejezésre