Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-182

182. országos ülés 1911 június 21-én, szerdán. .59 ben elhelyezni és letétben tartani.« (Általános helyeslés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) Kérem határozati javaslatom elfogadását. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után. Az elnöki széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A tanácskozást folytatjuk. Szólásra ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Almássy László! Almássy László : Lengyel Zoltán képviselő ur beszédének elején megragadta figyelmemet az a körülmény, a mikor arról emlékezett meg, hogy a magyar állam területe jogegység szempontjából széttagolt, vagyis konkrété szólva, Erdélyországban még ma is az osztiák polgári törvénykönyv van életben. Kétségtelen, hogy ez nemcsak a jogegység, és az igazságszolgáltatási érdekek szempontjából nagyon nagy joghátrány, de feltétlenül nagy hátrány közjogi szempontból is. (Igazi ügy van! jobbfelől.) Annak megszüntetését várhatjuk a magán jog kodifikácziójától. És most, mikor az országgyűlés, a jelenben működő törvényhozás, a szóbeliség és közvetlenség elvein alapuló és az igazságszolgáltatás egyik fundamentumát képező polgári törvénykezési rendtartást megalkotta, és mikor azt látjuk, hogy megvan az alkotásra az erő, nemcsak a kormányban, de a törvényhozásban is, indokoltan ébred fel a remény nemcsak a jogászvilágban, de magában a népben is a jogélet összes viszonyainak rendezése iránt. Az uj polgári törvénykezési rendtartás megszünteti a pertári rendszert, megszünteti az Írásbeliséget, a halasztásoknak óriási tömegét, a folytonos tagadásokat és mindazon formáknak legnagyobb részét, a melyek, ha az igazságot nem is ölték meg, de igen sokszor késleltették és halasztották annak érvényesitését. Hiszen nem ritkán már szinte a komikumot érintették ezek a tagadások, mert olyan periratváltásokat is olvastam, a hol az alperes azt mondja : tagadom hogy felperes tagadhatná tagadásom jogosultságát. Hogy ezzel szemben a tagadásoknak milyen tömörítése következett, arra már nem kivánom a t. ház figyelmét igénybe venni. Már az 1893. évi XVIII. törvényezikk friss erőt vitt be a sommás perek tárgyalásába, gyorsabbá tette ezek elbírálását, különösen a vidéken megrövidítette azok életét. Joggal várhatjuk ugyanezt az eredményt az uj polgári perrendtartástól, különösen ott, a hol a jog kérdése, a jogvita valamely egyszerű kérdésről szól, a hol az Írásbeliség e jogkérdés egyszerűségét szövevényessé tette — ilyen különösen a váltóperek 80%-a, a hol a jog kérdése az aláírás valódiságán fordul meg — az uj polgári törvénykezési rendtartás azon intézkedésével, hogy a váltóperek elbírálását legnagyobb részben a kir. járásbíróságokra bízza, a szóbeliség és közvetlenség alkalmazásával a lehető legrövidebb idő alatt a czélhoz fog vezetni: Ítéletet fog eredményezni. így az Írásbeliség tekintetében a pereknél sokszor lehetett tapasztalni, hogy a hol nem volt egyébről szó, mint egy özvegyi jog törléséről, a mely egyszerű anyakönyvi kivonattal peren kivüli eljárással a legrövidebb idő alatt végrehajtható volt, ott annak a körülménynek elbírálásával, hogy a törlést ki tartozik eszközölni, három-négy-öt évig tartó rendes peres eljárást folytattak le három bíróság előtt. (Uyy van ! a jobboldalon.) Az lí?R>ZScl gszolgáltatásnak három főkelléke van ; legyen jó, gyors és olcsó. A gyorsaságnak kétségtelenül alaptényezője és fundamentuma a jó polgári törvénykezési rendtartás. Ez ellen, t. i. az uj polgári törvénykezési rendtartás ellen, azt hiszem, semmiféle érdemes és lényeges kifogást nem tudunk felhozni. Hiszen a t. háznak úgyszólván egyöntetű véleménye nyilatkozott meg akkor, a mikor a polgári törvénykezési rendtartást törvényerőre emelte. A másik a magánjog kodifikácziója, a mely különösen összefüggésben van az igazságszolgáltatás jóságával, mert ettől indokoltan várjuk, hogy megszüntesse a jogbizonytalanságot. A jogbizonytalanság pedig rendkívül bő forrása a pereknek. És ha nézzük az angol viszonyokat, látjuk, hogy igen csekély birói létszám mellett boldogulnak. Nem tudok egész pontos adatokat, de ugy emlékszem, Londonban 24—30 biró működik ; az összes angol bírák száma talán 500, és ez a csekély birói létszám intézi el az egész angol igazságszolgáltatást. Ezt elsősorban a jogi és gazdasági élet teljes rendezettségének lehet tulajdonítani, a melynek kétségtelenül kritériuma, bázisa a jól kodifikált magánjog; azután lehet tulajdonítani annak is, hogy Angliában egyes birák működnek és legfeljebb kettős tanácsot alakítanak ; s legvégül annak a körülménynek mint főtényezőnek, hogy a birák kizárólag vagy legalább is legnagyobb részben, magára a bíráskodásra fordíthatják tevékenységüket. Blanár Béla t. képviselőtársam megemlékezett arról, — és igen helyesen, teljesen, egyet is értek vele — hogy a bírónak tisztán a bíráskodással, a szorosabb értelemben vett igazságszolgáltatással kell foglalkoznia. Helyesebben szólva : a jogszolgáltatással. Mert hiszen, a kinek igazsága van, annak nincs mindig joga és a kinek joga van, nincs mindig igazsága, (ügy van! a jobboldalon.) Megfelelőbb fogalom tehát a jogszolgáltatás. Azt látjuk, hogy nálunk Magyarországon a birák intézik el a telekkönyvi ügyeket, a hagyatéki ügyeket, a végrehajtási ügyeket, a melyek mind a perenkivüli eljárás keretébe tartoznak. A telekkönyvvezető, a ki foganatosítja a bírónak telekkönyvi meghagyását, egyszersmind felülbírálja a biró intézkedését abból a szempontból, hogy a létező telekkönyvi állapottal összhangban van-e a birói végzés. Ha pedig felülbírálja és végrehajtani tudja, meg tudná csinálni magát a végzést is. (ügy van !) A hagyatéki ügyeknél a királyi közjegyző, a mint letárgyalni tudja, meg tudná hozni az 8*