Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-193

348 193. országos ülés 1911 programmot állított fel, a melyet a korona nem fogadott el. Mindnyájunknak az volt a hite, az volt a reménye, hogy önök egy végleges megoldásról gondolkoznak; hogy önök egy alapot akarnak teremteni; önök az 1867-iki kiegyezés tántoríthatatlan, soha kétségbe nem vont hivei meg akarnak teremteni egy állapotot, a melyben azok is, a kiket való vagy vélt sérelmei az ország függetlenségének egy másik táborába vittek, megnyugvással lássák önöket tovább kormányozni; alapot, a melyen bekövetkezik az az állapot, a midőn elvi eltérések mellett szemben ülünk ugyan egymással, de tárgyalunk gyakorlati, az ország gazdasági és kulturális életérdekeit érintő kérdéseket ; (Ménk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) tárgyalunk komolyan, parlamentárisán. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És most mit látunk ? Hogy az önök békéje visszaállítását jelenti annak az állapotnak, a mely 1875-től 1906-ig tartott, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Ez nem béke, a mint bátor voltain rámutalni ; ez csend, a melyet emberáldozatokkal teremtenek. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) Mi történt 1875-től 1906-ig ? Az, hogy, a mint jeleztem, az ország legkiválóbb politikai erői önzetlen meggyőződéssel és hazaszeretettel ültek a bársonyszékekbe és mint összetört emberek kerültek ki azokból a bársonyszékekből. Mi történt a szabadelvű párttal ? Az a politika, a melyre már utaltam, a midőn a hazafiságtól az ellentétet és az összeütközést elhárítani igyekeztek a korona és a nemzet között, ez a politika megőrölte, ugy hogy nem volt részére feltámadás, mert hiszen engedjék meg, bukott többségre nézve feltámadás egy van: a kisebbségben az ellenzék padjain; az a párt, a mely csak a kormányhatalommal tud létezni, az nem parlamenti párt. (Élénk tetszés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Elszegődés ! Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. képviselő urak ! Désy Zoltán : Engedjenek meg, — én általános tételekkel dolgozom — nem parlamenti párt az, a mely csak az egyik oldalon tud ülni, — s erre czéloztam múlt alkalommal — az sem, a mely csak ellenzéki működésre képes, mert a komoly politikának végczélja a hatalom kell, hogy legyen, hatalom a szó nemesebb értelmében. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Felállítani elveket, a melyek magukkal ragadják a nagyközönséget, de a melyekről előre tudjuk, hogy meg nem valósithatók, lehet pillanatig tartó hatás, esetleg könnyelmű emberek politikájának eszköze, de komoly, az ország érdekét szivén viselő politikus ezekhez az eszközökhöz nem nyúl. (Zaj jobbjelől. Elnök csenget.) Nagyon sajnálom, hogyha a megjegyzések félhangon történnek, mert nem tudok válaszolni reájuk. Utaltam reá, hogy a valódi parlamentarizmus alatt azon állapotnak megteremtését értem, a midőn az egyik párt, a mely ma hatalmon van, nyugodtan megy át és mehet át a másik pártra, Julius 5-én, szerdán. ül a kormányról az ellenzék padjaira és viszont, a midőn tanulságokat visz át az egyik és a másik oldalra. E mellett a jelenlegi politika mellett mi fog történni ? Folytatódni fog az a rendszer, a mely csak egy kormányképes pártot ismer, mert engedelmet kérek, csak ez következhetik be akkor, ha letárgyaltainak javaslatok, a melyek a nemzet benső meggyőződésével és érdekeivel ellenkeznek, (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Mert a nemzetnek elsőrendű létérdeke az, hogy önállósága és függetlensége az 1867 : XII. t.-czikk keretében is minden vonatkozásban és minden irányzatban, kifelé és befelé érvényesíttessék; a másik életérdeke pedig az, hogy a valódi parlamentarizmus akadályai, azok a félreértések a korona és nemzet között egyszersmindonkorra elhárittassanak. (Igaz! Ugy van! balfelől.) A ki ezt teszi meg, az békét kötött, békét kötött hosszú, előreláthatóan évtizedekre terjedő időre ; a ki pedig keresztülerőszakol javaslatokat nemcsak formális, de a törvényes többség erejével is,^az csak csendet teremt, de nem békét. (Igaz ! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) És t. képviselőház, engedjen meg, a múlt választás Ítéletéből én szomorúbb következtetést vonok, mint a ministerelnök ur. Annak a választásnak első kétségbevonhatatlan értelme az volt, hogy a nemzet minket itélt el, elítélt minket, mert nem tudtunk élni azzal a hatalommal, a mely a kezünkben volt. . . Sándor Pál: ügy van ! Désy Zoltán : . . . elitélt minket, mert többségre jutásunkat egymás közötti czivakodásokra és veszekedésekre használtuk fel. (Igaz! ügy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) A verdiktnek ezen része kétségbe nem vonható ; de merem állítani, t. ministerelnök ur, hogy többséget adott volna a nemzet velünk szemben bárkinek, nemcsak önöknek, bárminő lehető és lehetetlen programmja is lett volna. Rosenberg Ignácz: Ez igaz ! Justh János : Csak pénze és hatalma lett volna ! Désy Zoltán : Erre a verdiktre abban a tekintetben, hogy itélt mindezek felett a szőnyegen forgó kérdések felett, hivatkozni nem lehet. És én, a ki nemcsak a parlamentarizmus valódi szelleme iránt, de egyszersmind Magyarország ősi alkotmánya iránt is tisztelettel viseltetem, felajánlom a t. ministerelnök urnak, hogy kérdezzük meg a nemzetet. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Hegyi Árpád: Tiszta választással, csendőrök és szolgabirák nélkül! (Zaj. Elnök csenget. Désy Zoltán: ... mert, a mint jeleztem, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon.) az előbbi verdikt egy lesújtó Ítélet reánk nézve, a mely elitélte működésünket, de semmiesetre sem lehet az lesújtó, elitélő az eszmékre, a melyek élnek a nemzet szivében örök időktől fogva. Abban a választásban mi buktunk el, a pártemberek, nem a nemzet, és nem a nemzeti eszme.