Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-181

181. országos ülés 1911 június %0-án, kedden. 25 még fennállana, méltóztassék ezzel a rendszerrel szakítani. (Helyeslések.) Sok apró dolgot tudnék még itt felemlíteni, a melyek a birák működését hátrányosan befolyásolják. De nem akarom a t. ház idejét ezekkel az apróságokkal hosszabb ideig igénybe venni. Csak reá mutatok még arra a titkos minősítési rendszerre, a mely a bíróság tagjait sok tekintetben elkedvetleníti és a mely az önkénynek és a visszaélésnek tág teret nyújt,.. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Hammersberg László: Botrány ! Szalay László : ... és a mely a birói függetlenséget, a melyre az országnak olyan nagy szüksége van, egy bizonyos fokig szintén érinti. Szólam kívánok egy fontosabb dologról, t. ház, a mely ugy a jogbiztonság, mint általában hitel szempontjából kiváló fontossággal bir. Ertem a telekkönyvi intézményt, a mely sajnos, az egész országban, illetőleg, hogy többet ne mondjak, az ország legtöbb részében ma is a legrendezetlénebb állapotban van. Nem megbízható a birtokállási lap tekintetében, nem egyezik meg annak tartalma a tényleges viszonyokkal és valóban igen sok kárt okoz ugy a hitelt nyújtó, mint a hitelkereső közönségnek is. Én azt hiszem, hogy ezzel a kérdéssel még akkor is érdemes volna az igen t. igazságiigyminister urnak behatóbban foglalkoznia, hogyha az tényleg nagyobb összegekkel terhelné meg tárczáját. Igen jól tudjuk, hogy e tekintetben ezeken a bajokon a betétszerkesztés van hivatva segíteni, a mire nézve igen sajnálom, hogy nem találok itt fervil tást, hogy mennyire haladt ez a munkálat az országban és mi a programmja a t. minister urnak a legközelebbi jövőt illetőleg. Én esak azt tudom, t. ház, hogy ez, eddig legalább, oly lassú tempóban haladt, hogy évtizedek telhetnek el, míg a munkálatok az egész országban be lesznek fejezve, és akkorára aztán megint értéktelenekké lesznek s megint újra lehet őket kezdeni. Én nagyon kérem a minister urat, méltóztassék a betétszerkesztést, a mennyiben módjában van, gyorsabb tempóban keresztülvinni és erre nézve programmját nyilvánosságra hozni. Szintén egy kisebb kérdés, a melyet most kívánok felemliteni ; ez is összefügg a telekkönyvekkel. Nevezetesen szólni kívánok arról a bizonytalanságról, a mely a volt úrbéres közönségnek főként legelő- és erdő-telekkönyvezésénél uralkodik. Az úrbéres közönség megszűnt jogi személyiség lenni akkor, a mikor az úrbéri rendezés az illető határban keresztülvitetett. A bíróságok és a telekkönyvi hatóságok az úrbéres közönséget nem tekintik jogi személynek s annak ingatlanát nem telekkönyvezik az úrbéres közönség tulajdonaként. Ebből összeütközés származik egyrészt a bíróságok, másrészt a közigazgatási hatóságok közt, mert a közigazgatásban az úrbéres közönség jogi személyisége igen sok vonatkozásban ma is megvan. Például az úrbéresek közös erdői felett a főKÉPVH. NAPLÓ 1910 — 1915. IX. KÖTET. felügyeleti jogot a földmivelésügyi minister gyakorolja ; ha az úrbéresek erdejüket az üzemtervtől eltérőleg kívánják vágatni, vagy bármely más változtatást kivannak életbeléptetni, a földmivelésügyi minister ur föltételül azt tűzi ki, hogy például az üzemterv túllépéséből eredő nagyobb jövedelmet ujabb ingatlan szerzésére fordítsák, a mi egészen helyes, mert ha erdejüket más művelési ágban a jelenleginél jobban hasznosítják, joggal követeli tőlük a földmivelésügyi minister ur ujabb erdők megszerzését. Ámde a telekkönyvi hatóság nem rendeli el az uj szerzeményeknek az úrbéres közönség javára való telekkonyvezését, a miből zavar, huza-vona, a közönségre pedig nagy kár háramlik. Itt tehát sürgősen valamely szabályozásra volna szükség. Felszólalásom befejezéséül a javítóintézetekkel kívánok foglalkozni, a melyeknek működéséről az előadó ur is megemlékezett, kiemelvén azt a jelentékeny költségtöbbletet, a mely azoknak fenntartására és fejlesztésére fordittatik. Magából ebből a tényből megállapíthatom azt, hogy a minister ur ezekkel az intézetekkel nagy szeretettel és lelkesedéssel foglalkozik és bizonyára óhajtja és szivén fekszik az, hogy ezek az intézmények a lehetőség szerint kedvező és megfelelő eredményeket produkáljanak. En a magam részéről szintén óhajtandónak tartom, hogy a javitórendszer mentül szélesebb körben kultiváltassék, azonban e mellett szükségesnek tartom, hogy ezeknek fejlesztésénél a gyakorlati szempontok az eddigieknél sokkal fokozottabb mértékben érvényesüljenek. Nem állanak rendelkezésemre adatok, hogy mibe kerül tulaj donképen ezen javítóintézetekben egy növendéknek évi tartása, csak kombinálok abból, hogy a 650-et tevő létszámnak évi fentartására 362.000 K van a költségvetésbe felvéve, tehát egynek ellátása évenként körülbelül 600 K-ba kerül. Részletes adatokkal nem rendelkezvén, igy csak azon általános és a közvéleményben meggyökerezett tudatra utalok, hogy ezen javítóintézetek túlságos luxussal vannak berendezve, túlságos drágán vannak fentartva, a minek egyrészt az a következménye, hogy az a közönségben, a mely

r szegényebb viszonyok között kénytelen a maga javításra nem szoruló gyermekeit eltartani, elkeseredést és ellenszenvet szül az intézmény iránt, a másik az, hogy ezen javítóintézetben elhelyezett növendékek sokkal nagyobb igényekhez lesznek hozzászokva, mint a mit az életbe kilépve kielégíteni képesek, ez bennük is bizonyos elégedetlenséget, elkeseredést szül és kérdésessé teszi javulásuk eredményét. Ezt a kérdést ajánlom a mélyben t. minister ur figyelmébe, a midőn egyszersmind utalok azon széles körben elterjedt meggyőződésre is, hogy ezen javítóintézetek növendékeinek ipari kiképzésénél a gyakorlati szempontokat nagyon kevéssé értékesitik. Ezeket megtanítják mintaszerűen berendezett tanműhelyekben olyan gépek kezelésére, a melyeket azután azok sem az egyszerűbb 4