Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.
Ülésnapok - 1910-190
288 190. országos ülés 1911 július 1-én, szombaton. hogy mi indított engem a dohányárucikkek árának felemelésére. (Halljuk!) Már a pénzügyi bizottságban is, talán kétszer is nyilatkoztam erről a kérdésről, és most sem mondhatok egyebet, mint hogy indított erre az a körülmény, az a meggyőződés, hogy az árak, ugy, a mint azok az utolsó időben meg voltak állapítva, nem felelnek meg sem más államok árainak, sem a mi termelési viszonyainknak. Az utolsó szivar- és dohány ármegállapítás 1888ban volt, tehát nem kevesebb, mint 23 esztendővel ezelőtt. Akkor volt egy általános ármegállapítás, és azóta 1896-ban és 1906-ban bizonyos részleges emelések, különösen a külföldi szivarokra, előfordultak ugyan, de általános árszabályozás nem volt. A viszonyok azonban 23 esztendő óta jelentékenyen megváltoztak. Megváltozott a dohány beváltási ára, mely átlagos beváltási ár az utolsó tiz évben 35 koronáról 43 és */a K-ra emelkedett fel, mngváltoztak különösen a munkabérek és egyáltalában a termelési költségek, úgy hogy a termelési és anyagbeszerzési költségek emelkedése abszolúte nem állt arányban azon árakkal, melyek a dohányra és szivarra nézve fenforognak. Ily körülmények közt, miután kétségtelen, hogy az államnak pénzre szüksége van, a növekedő kiadások fedezése szempontjából mi sem természetesebb, mint hogy itt, ennél a cikknél, mely kétségkívül nem elsőrendű szükségleti czikk, nem nélkülözhetetlen, hanem luxus-cikk (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Mozgás balról.) igyekezzünk ezt felhasználni az állami bevételek fokozására. És itt az én t. képviselőtársam egészen hamis teóriát állit fel magának és ebből a hamisan konstruált teóriából vonja bírálat alá az áremeléseket. 0 ugyanis azt keresi, hogy hol van itt a progresszivitás. T. képviselőház! Fogyasztási természetű adóról lévén szó, itten nem lehet beszélni progresszivitásról. A mint talán méltóztatik tudni, a fogyasztási adóknak épen az a hibájuk, az a gyenge oldaluk, hogy nem alkalmazkodnak a fogyasztók vagyoni viszonyaihoz, azok egyformán sújtanak mindenkit, a mint ez a szeszfogyasztásnál, a czukor- és petróleumíogyasztásnál és más hasonló természetű fogyasztási czikkeknél van. így tehát a progresszióról és progresszivitásról beszélni nem lehet. De nem lehet még azért sem, mert míg minden más czikknél egy ára van a fogyasztási ezikknek — így van ez a szesznél, a ezukornál, — addig itt számtalan variáczió van az árakban, a szivar és a dohány különböző fajai szerint. De azért sem lehet itt progresszivitásról beszélni, mert mindenkinek saját tetszésétől függ, mennyivel adóztatja meg magát, hogy drágább szivart vesz-e vagy olcsóbbat, hogy többet fogyaszt-e vagy kevesebbet. 0 állapítja tehát meg magára nézve a progresszivitást, ha akarja, de az állam azt nem állapithatja meg. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj a baloldalon.) Azt hiszem különben, hogy igen kevés ember van, a ki saját vagyoni viszonyait szemmel tartja akkor, a mikor . . . Polónyi Dezső: Szofizma! Lukács László pénzügyminister:. . . szivart vagy dohányt vásárol, ugy hogy itten progreszszióról vagy progresszivitásról jogosan beszólni senkinek nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) Miután azt láttuk, hogy óriási mértékben emelkedik a fogyasztás, — t. képviselőtársam is említette — ebből talán szabad volt azt a következtetést levonni, hogy nem jár el helytelenül az állam, midőn e czikkeknek árát emeli. (Helyeslés a jobbóldalon.) Hogy milyen a fogyasztás emelkedése, ezt legyen szabad pár számadattal illusztrálnom. A nagyobb pipadohánycsornagokból az 1909. évben 5273 kgr.-mal többet fogyasztottak el, mint a megelőző évben, 1910-ben j>edig 188.000 kgr.-mal növekedett a fogyasztás a megelőző évvel szemben. A pipadohánycsomagocskáknál, azoknál a kis csomagoknál, az 1909. évben 2,865.000 darabbal emelkedett a fogyasztás, az 1910. évben pedig már 22,204.000 darabbal. A szivaroknál 1910-ben a megelőző évvel szemben 604 millió volt a fogyasztás, az emelkedés 28,800.000 korona, a szivarkáknál pedig 1909-ben 224 millió darabbal többet fogyasztottak el, mint a megelőző évben, 1910-ben ismét 178 millió darabbal többet, mint a megelőző évben. Láthatja ebből a t. képviselőház, hogy olyan óriási mérveket vett az emelkedés, hogy ez teljes joggal engedett arra következtetni, hogy az árak nem túlságosak, hanem megfelelők, és hogy itt az áremelés jogosultsággal bír. A mi az olcsó szivarok gyártását illeti, igenis foglalkozunk ezzel a kérdéssel és igyekszünk a kevesebb vagyonnal rendelkező osztályok számára lehetőleg megfelelő minőségű és áru szivarokat rendelkezésre bocsátani. A külföldi behozatal korlátozására vonatkozólag legközelebb szerencsém megtenni az intézkedést, mely az engedélyilleték felemelését foglalja magában, (Helyeslés.) miután ez valóban a törvényhozás jogkörébe tartozik. Hogy az 1911. évi költségvetésbe nem vettem fel azt az összeget, mely a szivarárak emeléséből várható, ez történt részben azért, mert mikor a budgetet összeállítottuk, még' nem tudtuk, hogy mely időpontban fog ez az emelés bekövetkezni, mert ez az ausztriai kormánynyal egyetértőleg és egyforma mértékben történt. Másrészről igaza van t. képviselőtársamnak, hogy minden ilyen áremelés visszaeséssel jár, a menynyiben visszaesik az uj áruczikkeknek a fogyasztása, különösen azon oknál fogva, mert az emberek, a kik körülbelül tizenöt nappal előbb tudomással birtak ezen áremelés bekövetkezéséről, összevásárolták óriási mennyiségben a rendelkezésre álló szivarokat alacsonyabb áron, a miből azután ellenem indítottak támadást a hirlajiok, hogy a kincstár jogosulatlanul el akarja