Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

190. országos ülés l9ll Julius 1-én, szombaton. 271 a szocziális érzéknek azzal a hiányával, a melyet ezekkel a tényekkel a t. túloldal és kormánya demonstrált. Mindezekből kitűnik, hogy a kormány és az őt támogató többség ezt az országot elsősorban adóalanynak tekinti, ezt a népet elsősorban abból a szempontból nézi, mikép lehet belőle a fokozódó, a reánk erőltetett és esetleg czéljainknak és nemzeti érdekeinknek nem mindenben megfelelő terhekre a fedezetet kisrófolni, tekintet nélkül arra, nem lesz-e esetleg ez az adóalany maga megbénitva, maga kipusztítva, és nem fog-e esetleg épen ez által az eddigi jövedelem is megcsökkenni az adóalanyok csökkenésével, azoknak proletariátusba való sülyedésével, szóval azoknak elzüllésével. Bizalmatlanságunknak erős gyökere van azokban a tervekben is, a melyekkel eddig a kormány részéről módunkban volt megismerkedni. Csak egyet akarok megemliteni: a véderő-reformot. A véderő-reform sokkal nagyobb tényező, semhogy csupán katonai szempontból lehetne azt elbírálni. A véderő-reform azokkal a kérdésekkel, a melyek hozzáfüződnek, annyira összefügg a nemzeti élet és nemzeti működés minden ágával, hogy ezek figyelembevétele nélkül és a hatásnak szem előtt tartása nélkül, a melyet ezekre az ágazatokra előreláthatólag gyakorolni fog, lehetetlen hű képét adni annak az eredménynek, a melyet a véderő-reform elő fog idézni és lehetetlen elfogadni s megszavazni ezt a véderő-reformot a nélkül, hogy lássuk, vájjon káros vagy hasznos hatást fog-e gyakorolni a nemzeti élet ama további ágazataira, a melyeket a parlamentnek figyelembe kell vennie. Ha ezeket az ágazatokat figyelembe veszszük, azt fogjuk látni, hogy először is ez a véderőreform semmiképen nem felel meg a magyar nemzet gazdasági érdekeinek és gazdasági helyzetének. Nem felel meg mindenekelőtt azért, mert óriási megterheltetést jelent. Akkora áldozatokat követel tőlünk, hogy meg fog bénitani minden egyéb nemzeti czélt és törekvést, és bármikép igyekezzünk is ennek ellenkezőjét bizonyítani, mégis csak bizonyos marad, hogy az áldozatoknak, ennek az óriási pénzösszegnek a többi ágazatoktól való elvonása által azokat fejlődésükben meg fogjuk bénitani, meg fogjuk akadályozni. Ha tekintetbe veszszük nemzeti életünk tömérdek szükségletét, ha nézzük az iskolák, a kórházak hiányát, a népjóléti, a szocziális intézmények kiáltó hiányát, akkor lehetetlenség, hogy nyugodt lélekkel és azon meggyőződéssel szavazzuk meg ezeket a horribilis milliókat, hogy ezek telnek, mert minden egyéb követelésnek elég van téve, sehol sincsen már oly tér, a hol valami elsőrangú szükségre kellenének ezek a milliók. (Folytonos zaj. Elnök csenget.) Hogyha pedig van még ilyen tér, a hol ezek a milliók elhelyezhetők, a hol azok a nemzet fejlődésének conditio sine qua non-jai, akkor lehetetlenség nem sokalni és túlságos nagyoknak nem tartani ezeket a katonai követeléseket, a melyeket a kormány a nemzetre hárit. De nem felel meg ez a katonai javaslat a demokráczia és a jogegyenlőség követelményeinek sem. Nem pedig azért, mert az a főelv, a mellyel a kormány dokumentálni akarta, hogy a véderőtörvény megfelel a jogegyenlőség követelményeinek, t. i. a kétéves katonai szolgálat, az én szerény véleményem szerint tulaj donkéj) semmi egyéb, mint porhintés a nemzet szemébe. A kétéves katonai szolgálat ugyanis nagyrészt csak papiroson lesz meg, a valóságban azonban nem. Mert eltekintve attól, hogy csak bizonyos fegyvernemeknél lesz behozva, másoknál pedig három, sőt négy esztendőt fognak a katonák szolgálni, véleményem szerint, semmiképen sem fog beválni az az intézkedés, hogy az altisztek, tehát a legénységnek javarésze, szorgalmas és értelmes része, a melynek az ország az életben is a legnagyobb hasznát vehetné, jó viseletéért, tudásáért, büntetésképen három esztendeig lesz visszatartva. (Igaz ! ügy van ! a balololdalon.) Véleményem szerint ez demoralizálni fogja a hadsereg legtöbb részét, mert félni fog mindenki attól, hogy kitüntesse magát, (Igaz ! Ügy van! a baloldalon.) hiszen mindig az áll előtte, hogy neki majd még egy esztendőt kell szolgálnia. Ezzel szemben pedig nem rekompenzáczió az, hogy az a három esztendei szolgálatra kárhoztatott ember egy-két hadgyakorlat alól fel lesz mentve. Mert hiszen ezeknek a fiatal embereknek főtörekvésük az, hogy mielőbb családot alapítsanak, ez pedig egy esztendőre ki lesz tolva. Hogy kenyerét megkereshesse, abban is hátráltatva lesz egy évig és ezzel szemben csakugyan gyenge vigasztalás az, ha egy-két fegyvergyakorlattól megszabadul, a mi mindössze négy-öt, vagy nyolez hetet tesz ki és nem akadályozza őt abban, hogy családot alapítson, vagy hogy pályát keressen magának. A harmadik ok, a miért a véderőreformot a bizalmatlanságnak megokolására alkalmasnak tartom, az, hogy egyáltalában nem látom benne az 1867-iki kiegyezésbe lefektetett elveknek a betetőzését és kifejezését azoknak az elveknek, a melyeknek kamatoztatását a nemzeti önállóság dokumentálására lehetett volna felhasználni. Arra nézve, hogy az 1867-iki kiegyezés szem előtt tartásával meddig lehetett volna elmenni a nemzeti követelések honorálása terén, arra nézve bátor vagyok utalni az első véderőreform tárgyalására, a mely itt a házban lefolyt. En azt hiszem, hogy ha megmaradunk azon intencziók mellett, a melyei: az első véderőreform megteremtőit vezették ... (Folytonos zaj.) E!nök (csenget) : Csendet kérek, t. képviselőház ! Halíer István : . . . még akkor is sokkal nagyobb mértékben haladtunk volna előbbre a nemzeti követelések honorálása tekintetében, mint az a mostani véderő-törvényben történik. Annak, az akkori szellemnek a jellemzésére bátor vagyok utalni Kerkapoly Károly, a vederétörvény előadójának szavaira, a melyek az 1868-iki tárgyalás alkalmával itt a házban el-