Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

190. országos ülés 1911 Julius 1-én, szombaton. 269 elégséges, hogy a társadalmi élet minden rétegére kiterjedhető reformmunkásságot fejtsen Id a többség, arra mindenesetre elég lett volna, hogy kifejtse azokat az ideákat, eszméket és terveket, melyeknek segítségével és a melyeknek érvényesítésével gyökeres változtatást kivan eszközölni ennek a nemzetnek közéletében. (JJgy van a baloldalon.) Azonban ezekből az ideákból, a társadalmi helyzetet s a gazdasági viszonyokat alapjukban megváltoztató és jobbító tervekből vajmi keveset láttunk. Hallottuk Serényi Béla gróf földmivelésügyi minister urnak egy ideáját, mely a többtermelést hangoztatja, a mely ugyanaz az idea, a melyet Darányi Ignácz volt földmivelésügyi minister úrtól is akárhányszor hallottunk s a melynek az volt a mottója, hogy egy fűszál helyén kettő teremjen. Hallottuk Khueii-Hédcrváry Károly gróf ministerelnök urnak azt a biztatását, hogy a nemzetre több terhet, mint a mennyit elbir, nem fognak rakni. Hallottuk a pénzügyminister urnak akárhány kijelentését, mely bizonyos tömegfogyasztási ozikkeknek megadóztatását helyezi kilátásba. Mindezek a reformeszmék és ideák azonban egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy bennünk a kormányzati többség iránt a bizalmat fokozzák. Van kormányunk, a mely vállalkozik arra, hogy a nemzetet vezetni fogja, van kormányunk, a mely vállalkozik arra, hogy a terheket, melyeket szükségeseknek vél, a nemzet vállaira ráhelyezi, van kormányunk, a mely kormányozni akarja ezt a nemzetet, de nincs kormányunk, a mely megjelölné, hogy a jövendőben mik azok az erőforrások, mik azok a módozatok, melyeknek segítségével azokat a terheket, melyeket viselni kénytelenek leszünk, egyszersmind könnyen elviselhetővé is fogja tenni. Pedig a mikor ez a kormány átvette az ügyek vezetését, nem szenvedett eszmék hiányában. Igaz ugyan, hogy volt egy kis szépséghibája ennek az eszmebőségnek, volt egy kis árny, a mely ráborult ezekre az eszmékre és ez az az árny, hogy ezek az eszmék, ideák, programmok és megvalósítandó tervek többnyire leltári portékák, inventárból átvett dolgok voltak és igy bizony a sokszoros bemutatáshoz szükségesnek érzett átkefélések és átrevideálások alatt meglehetősen megkoptak, kifényesedtek, ugy hogy nagyobb vonzó erőt a magyar társadalomra gyakorolni nem tudtak. Van azonban a t. kormánynak egy eléggé eredeti és minden cselekedetén átvonuló eszméje. Ez a kormányzati elv és programm, mely eddig minden ténykedésében kétségtelenül feltalálható volt: az óvatosság. Az óvatosság mindenesetre kormányzati princzipium és mindaddig, a mig az óvatosság arra vonatkozik, hogy a nemzetnek semmiféle érdekét semmiért koczkára nem teszszük, addig ez az óvatosság kétségtelenül dicsérendő, okos, bölcs és minden kormány által megtartandó princzipium, niihetyt azonban ennek az óvatosságnak főczélja az lesz, hogy valamiképen a pártegységet és párturalmat ne tegyük koczkára, ellenben a pártért és a pártegységért mindent koczkára tehetünk : ez a kormányzati princzipium rideg önzéssé válik, mely a kormány iránzi bizalmat egyáltalában meg nem érdemli. Én értem azt, hogy egy kormány a pártegységet és a párturalom fentartását czélozza és ahhoz ragaszkodik. Hiszen a kormányzati eszmét máskép, mint egységes, erős többségi párttal meg nem valósithatja. Egészen tiszteletreméltó és helyes törekvés az, hogy a pártegységet óvja ; ezen óvásnak azonban nem szabad odáig menni, hogy elvek sérelmével történjók, hogy kerüljön minden olyan kívánságot és programmpontot, mely esetleg alkalmas volna arra, hogy a pártegyetértést valamikép megzavarja. Ez könnyen enged annak a következtetésnek helyt, hogy a kormánynak nem legfőbb érdeke a nemzet szolgálata, hanem a párt szolgálata. Ez pedig feltétlenül hibás álláspont, ezzel nem lehet az ellenzékben, sőt a nemzet legnagyobb rétegében sem maga iránt bizalmat gerjeszteni. Hogy ez csakugyan igy van, mutatja az, hogy bizonyos kényes kérdésekben a kormánypárt nem mer határozott állást foglalni és fixirozni a maga elvét azért, hogy ne lehessen konstatálni, mikor történt eltérés az elvtől a pártegység megóvása czéljából. (Helyeslés balfelől.) Innen van az, hogy ma sem tudjuk egészen biztosan, vájjon a munkapárton gróf Tisza István t. képviselőtársunk választójogi felfogása vagy pedig Lukács László t. pénzügyminister ur felfogása közül melyik a bevett és melyik a tűrt vallás. Nem tudjuk azt. vájjon hogyan vélekednek a t. pénzügyminister ur által nemrégiben emlegetett uj pártalakulás vagy pártközi viszonyok uj alakulásának szükségességéről, a tisztelt túloldalnak azon elemei, kiknek a t. minister ur valószínűleg nem szánt szerepet ebben az uj alakulásban. Ne gondolja a t. túloldal azt, hogy nekünk ne fájjon a munkapárt egységeért a fejünk, hogy bízzuk mi azt egészen a pártra, hogy majd elintézik ők ezt a nézeteltérést egymás között. Nincs igaza annak, a ki ezt mondja, mert a nemzet, a mint beszédem elején emiitettem, önökre bizta sorsának intézését, (Igaz! ügy van!) tehát nagyon fontos mi előttünk, vájjon melyik irányzat az, a mely a pártban érvényesül, fontos tudni, hogy egyáltalában együttmaradhatnak-e ezzel az erővel, mert annak logikai következményei lesznek a nemzet sorsának intézésében. Tehát minket, mint képviselőket kell, hogy nagyon is érdekeljen az, vájjon hogyan lesznek elintézve azok a kétségtelenül létező kontroverziák a többségi párt kebelében. Azt sem tartom lehetetlennek, hogy a t. pénzügyminister urnak ezen alludálása bizonyos uj alakulások szükségességére egyszerűen gimplifogás volt, arra szánva, hogy a jövőnek valamelyes megvillantásával, egy sugárnak a jövőbe való bocsátásával a múltról és a jelenről elterelje a figyelmet a jövő érdekében, a mely, miután jövő, nem Ítélhető meg objektív, reális argumentumok-