Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

268 190. országos ülés 1911 Julius 1-én, szombaton. erőmmel küzdeni fogok és a költségvetést el nem fogadom. (Helyeslés a szélsőbalodlalon.) Elnök : Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Haller István! Haller István : T. ház ! Mielőtt pártom nevében a szóbanforgó törvényjavaslat ellen bizalmatlanságom indokait kifejteném, egy rövid megjegyzést kívánok tenni az előttem, szólt képviselő ur beszédének egyik részére. Azt fejtegette t. i., hogy a szeszadó felemelését azért ellenzi, mert a szeszt a nép erejének, munkaképességének ientartására okvetlenül szükségesnek véli. Én ellenkező véleményben vagyok, én. a szeszt, kiváltképen a szesznek azt a formáját, a melyet a köznép élvez }:>álinka alakjában, kiküszöbölendőnek tartom és a mennyiben a szeszadó emelése azt az eredményt tudná elérni, hogy a közfogyasztásból ezt a czikket általában kizárná, én a legmesszebbmenő szeszadóemelést is szivesen venném. (Helyeslés balfelől.) Ezen a téren csak azt az egyet kívánnám feltétlenül a szeszadó emelésekor, hogy az necs«ak a közfogyasztás és | főképen az alsóbbrendű nép fogyasztásának tárgyát képező pálinkára irányuljon, hanem a szesznek mindenféle formájára, főképen és elsősorban azokra, a melyeknek használata és élvezete épen a nagyobb vagyoni erővel rendelkező osztályoknak van fentartva. (Zaj.) T. ház ! Politikai életünknek igen sürün emlegetett tétele és tézise az, hogy az ellenzéket — értem azokat a pártokat, a melyek a koaliezíóban voltak, — a nemzet legyőzte, Ítéletet mondott felette, helytelenítette azt az irányzatot, azt a kormányzati jjolitikát, a melyet inaugurált s ennek logikai következményéül azt tartják, hogy az ellenzék lehetőleg ne rekrimináljon, ne, remonstráljon, hanem hagyja a többséget dolgozni, ne rontsa annak munkakedvét, ne gátolja őt az alkotásokban, mert a nemzet Ítélete és a nemzet hivatása ezt a többséget állította a kormányzati ügyek élére, tőle várja, hogy a magyar nemzetet kultúrában és gazdasági fejlődésben vezesse, és ebben az országban a régi rendszer által el nem érhető jobblétet megteremtse. Igazat adok e tételnek bizonyos részben. Igaz az, hogy a nemzet formálisan helyes ítélettel más többséget bizott meg a kormányzás vezetésével. Nem kutatom, hogy ez az ítélet nem hamis-e lényegében, nem kutatom, hogy mily zavaró momentumok és hogy esetleg mily erkölcstelen eszközök is játszottak közre, hogy az az ítélet épen ugy formálódott, a hogy formálódott; nem kutatom még azt sem, hogy a régi koaliezíóban nem történtek-e oly hibák, a melyek ezt az ítéletet előre láthatóvá, valamely tekintetben indokolttá tették. Nem kutatom azt sem, vájjon azokat, a kik a koaliezíóban a bomlás proczesszusát megindították, vájjon teljesen az elvekhez való következetes ragaszkodás vezette-e, vagy más körülmények is folytak-e be ? (Mozgás a balközépen.) Erősen akarom hinni, hogy e bomlást egyesegyedül az elvekhez és a prograrnrnokhoz való következetes és szilárd ragaszkodás idézte elő. És tudnám is hinni erősen ezt, ha bizonyos mellékkörülmények nem zavarnának engem e hit erősségében. Mi elfogadván e formálisan helyes Ítéletet, tényleg nem remonstrálunk, nem rekriminálunk, és nem hibáztatjuk a nemzetet azért, mert oly Ítéletet hozott, a minőt hozott. Nem is akarjuk gátolni a többséget a maga munkásságában. Nem akarjuk megakadályozni, hogy azt, a mit igaznak, meggyőződése szerint a nemzet javára helyesnek, jónak tart, tényleg megtehesse. De miután minket is a nemzet a maga képviseletével megbízott, mint a nemzet része és e képviselőház tagjai, kötelesek vagyunk szintén szolgáim a nemzetet. Szolgálnunk kell tehát a nemzetet, nem hallgatással, nem csendes szemléléssel, hanem kritikával, beszéddel és az igazság hangoztatásával, a mely igyekszik mindent feltárni, a mit a rendszerben hibának tekintünk, a mit kikorrigálandónak, zavarónak tartunk, és véleményünk szerint elmondjuk, a mi esetleg a nemzet érdekét jobban tudná szolgálni, mint a hogy szolgálja a többségi párt és annak programmja. Ezért, az igazságnak szolgálatára vagyunk itt és azt akarjuk szolgálni. De nagyon természetes, hogy a kritika extenzitását magunknak van' jogunk meghatározni és a kritika extenzitását annyira terjesztjük, a mennyire meggyőződésünk szerint az igazság szolgálata minket erre késztet. Azt hiszem, ha az igazságot szolgáljuk, akkor a túloldalnak is nagy szolgálatot teszünk, mert hisszük és megvagyunk róla győződve, hogy ha az igazságot akarják érvényesíteni és szolgálni, csak jó szemmel nézhetik, ha e törekvésükben a mi kritikánk őket támogatja. Annyival is inkább szükségesnek tartom a többségi álláspont szempontjából is e kritikának és egy erős tevékeny ellenzék létezését és működését, mert véleményem szerint a koaliczió bukásának egyik nagy oka tényleg az volt, hogy nem volt tevékeny és posszibilis ellenzéke, hanem csak frondőrjei voltak, a kik a nemzet szemében sohasem keltették a hitet, hogy egyes egyedül az igazságért küzdenek és tevékenységűkben a nemzet érdekei vezérlik. Kénytelen vagyok, mikor pártom nevében kívánok szólni, hogy miért vagyunk bizalmatlansággal a többség kormányzati rendszerével szemben, bevallani, hogy az a másfél esztendő, a mely e kormányzat mögött áll, nem volt elégséges arra, hogy a nemzet minden életmozzanatára kiterjedő reformmunkát inauguráljon, annál kevésbbé volt ideje arra, hogy ilyet be is végezzen. Mikor tehát ennek a rendszernek kritikai méltatását akarjuk adni, nem tehetjük azt, hogy csujján csak a kormányzati tényekre szorítkozzunk, hanem kénytelenek vagyunk kritikánkban bonczkés alá venni a kormányzat alapelveit, irányzatát, az azt kisérő jelenségeket, a tényeket, a terveket és azokat a dolgokat is, a melyeket látni szerettünk volna eddigi működésében, de erre nem volt alkalmunk. Az a másfél esztendő, ha arra nem is volt