Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-190

266 190. országos ülés 1911 Julius 1-én, szombaton. eladták. A hatóság tehát elrendelt egy uj árverést, a melyre kiment a főszolgabíró, a szakértő és én nem tudom még hány és milyen hivatalos egyéniség, a kik mind felszámították utazási és napidíj-költségeiket, ugy hogy ezzel a fél hold földnek értékéből egy jókora összeget elvesznek a községtől. Ez azonban még mind nem elég, mert mikor kiszállt a bizottság és megtartotta az uj árverést, a melyen ismét nem akadt olyan, a ki az első árverési árnál többet ígért volna, akkor újra megsemmisítették az egész árverést. Megjegyzem, hogy az első árveréskor 240 koronáért kelt el a föld. Ezt az árverést azonban megsemmisítették, megsemmisítették, mint mondottam, a második árverést is és kitűztek ismét egy harmadikat. Hát bocsánatot kérek, ha ez így folytatódik, akkor az a 240 korona, a melyet az a fél hold ér, tisztára elmegy és az iskolának nem marad belőle egy fillére sem. A mikor minálunk még ilyenek a közigazgatási állapotok, akkor igazán nem lehet csodálni, ha a nép, a mely csak azt látja, hogy abban a községben hogy folynak a dolgok, azt mondja, hogy a hatóság nem azért semmisiti meg ezeket az árveréseket, hogy törvény szerint ellenőrizze a dolgokat, hanem hogy utazási és napidíj költségek czimén az iskolának ezt a kis jövedelmét is elvigye. Es joga van a népnek így gondolkozni, mert a látszat tényleg ezt mutatja és a tények is ezt bizonyítják. T. képviselőház ! A hol azután az államnak kötelessége volna nagyobb erővel oltalmazni meg a közönséget, az ő adófizetőit, ott egyáltalában semmi segítséget nem tapasztalunk, a mit pedig elvártunk volna ettől a kormánytól, mert hiszen meg is ígérte. A mint már többször felhoztam, és fel is fogom hozni mindaddig, a mig a kormány ezen a téren nem teljesiti kötelességét, a Dráva, a mely tudvalevőleg országhatár, elhordja a magyarországi nép földjét a horvátországi j>artokra és a magyar kormány még arra sem képes, hogy a határt j>ontosan kijelölje. Senki sem tudja, hogy hol van az országnak a határa, és a magyar és horvát lakosság egymással viaskodik a földért. Az egyik elfoglalja, a másik kiveri belőle, majd ismét, a melyik jobban győzi erővel, visszafoglalja a sodorványokat, és Magyarország népének ezt tűrnie kell. Talán mégis a kormánynak volna kötelessége az országhatárt kijelölni, a felett őrködni, hogy az ország határait egy másik ország lakosai ne csorbíthassák, hogy azt a szegény magyar népet, a melynek alig van egy talpalatnyi földje, ne hagyja védetlenül, hogy még azt a kis földjét is kirángassák alóla, elvegyék tőle. A mi kormányunk e téren, eddigelé legalább, szemmellátható működést nem fejtett ki; már pedig itt az ország határának megjelölése oly kérdés, a melyről, hogy elintéztessék-e vagy nem, még csak vitatkozni sem lehet. Azután meg ott van az a Drávamente, a hol oly dolgok történnek, a melyek lehetetlenszámba mennek és a hol egyes községek lakosságának hol van földje, hol nincsen, mert a Dráva és a Tisza között a mi kormányunknak nincs meg az az ereje, hogy segítsen a létező bajokon, akár a népnek belevonásával is. Nem akarom én, hogy ingyen osztogasson földet, de a mi kormányunknak, ugy látszik, mindeddig arra nincs ereje, akarata és tehetsége, hogy az ilyen visszaéléseket a nép érdekében megszüntesse. (Mozgás jobbfelől.) Mégis, a mint hallottam, a ministerelnök ur azzal fenyegette meg az ellenzéket, hogy ha nem engedi törvényerőre jutni a véderőreformot, akkor a népre apellál és feloszlatja a házat. Csak tessék ezt megpróbálni és én ezt a magam részéről a egőszintébben óhajtom. Most már a kormány megmutatta terveit, a melyeket keresztül akar vinni, megmutatta törvényjavaslatait az adókra vonatkozólag, most volna tehát helye és értelme alkotmányossági szempontból hogy ha ilyen fontos kérdések kerülnek eldöntésre, megkérdeztessék az a választóközönség, hogy megadja-e az országnak és a többségnek erre a jogot. Csak tessék megpróbálni. Óhajtom a magam részéről, mert a választóközönség ma már meg tudja ítélni, hogy mi történik vele és mik a kormánynak a tervei ? Hiszen a mostani kormányzati irány olyanformán bánik a néppel, mint a végrehajtató ügyvéd, a ki, mikor eladatja a földet a birtokos alól, a vételárból még nyújt neki valami csekélyecskét, hogy jó embernek lássék, hogy elhitesse a végrehajtást szenvedővel, hogy neki jóakarója, ad neki még útlevelet is esetleg Amerikába vagy pedig besegíti valami hivatalba vagy hivatalszolgai állásba, de ott meg azután a lelkére köti, hogy vigyázzon magára és ne merjen panaszkodni, mert elveszti az állását. Minálunk az az irányzat kezd fejlődni és a felé haladunk mi is, hogy hovatovább mind több és több kisgazda alól húzzák ki a talajt, (Halljuk ! Halljuk !) hovatovább mind több és több egyéniség veszti el önálló megélhetésének alapjait. Ezek egy része azután elmegy Amerikába, jobb hazát keresni, másik része pedig megy a kormánjdioz és megy mindenhova, keresi az állásokat, keresi a megélhetési eszközöket, és a kormány vagy a többség pedig ezeket díjazza, elhelyezi, különösen az intelligens osztályhoz tartozókat. így azután Magyarországon az önálló megélhetésre nem képes egyéneknek száma folyton szaporodik és hovatovább oda jutunk, hogy a mindenkori kormányhatalomtól függő emberek száma túlságosan elszaporodik és a független meggyőződésnek megnyilvánulására mind kevesebb és kevesebb lesz a lehetőség. Mondhatom, nagyon sajátságosnak tartom a mostani időknek ezt a gazdasági fejlődését. Visszafelé haladunk a középkor felé, a mikor az egész államban minden csak a központi hatalom volt. A 67-es törekvések az egész országban a központi hatalomban igyekeznek összpontositani a létnek és nemlétnek kérdéseit és eszközeit. A régi időben, a mikor a földbirtok kizáfólag