Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-189

252 189. országos ülés 1911 június 30-án, pénteken. hazárd kézzel szórja és teszi az ajánlatokat akkor, a mikor imperialisztikus törekvések czéljaira kivannak ettől a nemzettől áldozatokat. A t. kormány hivatkozik veszélyekre, a melyek minket fenyegethetnek, a melyek tehát óvatosságra és előkészületre intenek. Igen, egy nemzetet veszélyek környékezhetnek külügyi helyzetében, számos szirt meredhet, a melyeken az állami élet hajója zátonyra juthat és hajótörést is szenvedhet; de más irányú veszélyek is állanak fenn a nemzet életében, a melyekkel szemben szintén vértezettnek kell lennie és a melyeket a kormánynak és a j)arlamentnek egyaránt figyelembe kell venniök. Ezek a veszélyek először is keletkezhetnek annak a nagy hatalmi vágynak mérhetlen szolgálatából, a melyet dinasztiák táplálnak nem azért, hogy a nemzetek nagyságát szolgálják, hanem csak azért, hogy az általuk kitűzött nagy imperialisztikus czélokat azután előbbrevigyék épen a nemzet erőinek túlzott igénybevételével. Ezek az imperialisztikus törekvések vagy hatalmi vágyak és kalandok belesodorják a nemzeteket olyan veszélyekbe, a melyeket saját hibájukon kivül egyszerűen felidéznek a nemzet életében. Az ilyen veszélyek keletkeznek az élet ujabb fordulatai és áramlatai által, a melyek a nemzetek ellen nemcsak a fegyver erejével jönnek, hanem a mint G ambetta mondotta, az ujabb' kornak harczi eszköze ma már nem a fegyver, hanem a munkának ereje, midőn nagy nemzeti társadalmak akarnak az ő munkájuk erejével más társadalmakat, más nemzeteket az ő gazdasági hatalmuk, igájuk alá hajtani. A munkának ez a fegyvere, a moly a nemzetek életerejét támadja meg, teszi szükségessé, hogy azokat a gazdasági veszélyeket is iparkodjék a nemzet elkerülni, a melyeket azután az ő életében sokszor romboló hatással szenved és él át. A midőn pedig azt látjuk, hogy mik azok a fegyverek, a melyek képessé tesznek egy nemzetet ezeknek a veszélyeknek elhárítására, akkor nem lehet másra utalni, mint arra, hogy csak azon nemzet kéjjes erre, a mely az önmaga felett való rendelkezést kezében tartja ; mig az a, nemzet, a mely meg van fosztva attól, hogy érdekeit és nemzeti czéljait a maga erejével védelmezni legyen képes, az nem lesz képes ezeket a veszélyeket sem elhárítani. Igazán csodálom, hogy amikor a t. előadó ur és a kormány tagjai minden irányban arról beszélnek nekünk, hogy a parlamentáris élet követelményei mennyire előtérbe állítják azt, hogy egy államnak legyen rendes időben költségvetése, megszavazott appropriácziója, indemnitása, ujoncza, szóval mindene, a mivel az állami élet rendes körülmények között együttjár s a miről ón is elismerem ós mindenki elismeri, hogy a parlamentáris életnek természetes folyományát kéjiezi. De vájjon csak ezek képezik-e természetes folyományát? Vájjon a parlamentáris életnek egyéb követelményei, a melyek a nemzeti élettel összekapI csolődnak, nem képezik-e szintén épen olyan szigorú következetességgel a parlamentarizmus folyományát ? Hiszen első kellék az, hogy a parlamentarizmus — a mint t. barátom Désy Zoltán is említette — a maga tisztaságában álljon helyre; az első követelmény az, hogy a parlament feletti uralom ne menjen át a másik hatalmi faktor kezébe, de tiszta eszközeivel magának a nemzetnek kezében maradjon. (TJgy van! a bal- és ssélsobaloldalon.) Es miért van az, hogy a parlamentarizmusnak látszata és külső formái annyira kedvesek és becsesek a hatalom czéljainak? Csak azért, a mit mindig hangoztattak, hogy ennek a formájában, burkában, könnyebben éri el czéljait, hogy a nemzetet a parlamentarizmus látszata könnyebben bírja áldozatok meghozatalára kényszeríteni? Nem, t. képviselőház, nem a parlamentarizmushoz való ragaszkodás, nem az annak látszatához és formájához való ragaszkodás, nem az becses, hanem, mert ennek ürügye és álarcza alatt könnyeben akadnak férfiak, a kik magukat a hatalom és czéljainak szolgálatába adják, mert nyers erőszak mellett a szemérem és politikai érzés ettől visszatartja a legtöbb politikust, de ha a parlamentarizmus külső formáit meg lehet csillogtatni, akkor belső tartalmának igazságával nem törődnek és odaadják magukat eszközül a parlamentáris látszat fentartására és kihasználására. (TJgy van! a balés a ssélsobaloldalon. Zaj és mozgás a jobboldalon). Nekünk épen az a keserűségünk lelkünkben, hogy midőn ily küzdelem megindult, a mely szembe találta magát az udvari hatalommal, akkor az egész országban nem sorakozott az egész társadalom minden eleme, nem a mi jogaink megvédelmezésére, de megvédelmezésére a nemzet jogainak, megvédelmezésére a parlament többsége akaratának és jogainak. Nem! Hanem nem tekintve annak tartalmát, odaadták magukat, hogy kezükben a fegyver és a pénz erejével, az erőszak fegyvereivel szolgálhassák nem az ő önző czéljaikat, hanem annak az imperialisztikus hatalomnak a czéljait, az udvari tendencziák törekvéseit, a melyeket itt senkinek védelmeznie nem kellene, mert e szervezetben, bár összhangot kívánunk uralkodó és nemzet között, de nem kívánjuk ezt az összhangot akként, hogy kiadjuk élő szervezetünket, a nemzet jogait, hanem megköveteljük magunk számára, hogy a nemzet szervezett erejével akaratát érvényesíthesse és ha összeütközések támadnak a parlamentarizmus rendes formái közt, ezek az összeütközések alkotmányos megoldást nyerjenek. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A mi bírálatunk tehát első sorban oda irányul, hogy a parlament kialakulásának alkotmányos mivoltát sérelmesnek tartjuk, ebben meg nem nyugszunk és nem találjuk igazi alkotmányos megoldásnak. Ha tehát t. képviselőtársam az előadó ur,