Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-187

198 187. országos ülés 19: volna szükség, hogy munkaadóinkat egészséges szocziális, az igazságtól és méltányosságtól áthatott szolidáris érzék ébresztené arra az öntudatra, hogy nekik is kötelességük a társadalom igen nehéz és súlyos viszonyok között levő rétegeinek, igy a munkásnőnek helyzetét is minél könnyebbé és elviselhetőbbé tenni. Nem tartom lehetségesnek, hogy mi a női munkának az iparban való alkalmazását korlátozzuk azokon az üzemeken kivül, melyek a nők egészségi állapotára veszélyesek és azok női sajátságaival jutnak ellenkezésbe. Nekünk azonban a nőkön kivül ennél a kérdésnél még más szempontokat is kell tekinteni és ez elsősorban magának, mint a munkásságnak saját külön osztályérdeke. Annak a munkásságnak nem áll érdekében, hogy leányai 16—20 éves korukban, mikor a fejlődés stádiumában, vannak, elcsenevészedjenek, a tuberkulózisnak és más betegségeknek csiráit szedjék fel a gyárban. A munkáscsaládnak nem áll érdekében, hogy az édesanya gyermekeinek gondozása helyett kormos és kátrányos dolgokat kezeljen a gyárak műhelyeiben. Annak a munkásosztálynak az az érdeke, hogy minél egészségesebb családanyái legyenek és hogy minél egészségesebb legyen az egész munkásosztály, azonban nemcsak a munkásosztály érdeke ez, hanem egyúttal nagy nemzeti közös érdek, mert a nemzet fizikailag ép és erős munkásság nélkül fentartó oszlopától van megfosztva. Itt tehát nagy társadalmi közérdeknek kell érvényesülnie, és ezért lehetőleg mindent el kell követni azon tulmenőleg is, a mi ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, hogy módot és alkalmat nyújtsunk arra, hogy mi a munkásnők fizikai, erkölcsi és higiénikus gondozása tekintetében megtegyük mindazokat az intézkedéseket, a melyeket ma még nélkülözünk s a melyek nélkül teljes lehetetlenség, hogy egészséges és munkabíró munkásgenerácziót tudjunk nevelni. Különösen kérem a t. házat és a kormányt arra, hogy szíveskedjék a gyermekmunka terén fokozottabb mértékben gyakorolni az ellenőrzést, mint a hogy az eddig történt. Erre a kérdésre vonatkozólag egyes szocziálpolitikusoktól jelentek meg munkálatok s most is folyton folyvást ujabb és ujabb leleplezések jelennek meg a szakirodalomban. Ezeket a leleplezéseket nem izgató és nem demagógok mondják és terjesztik, hanem olyan emberek, a kik valóban a tudományos objektivitás szemüvegén keresztül nézik a dolgokat, s a kik, el kell ismerni, valóban Európába nem illő állapotokat találnak ezen a téren. A túlórázások a férfi- és női, sőt talán legnagyobb mértékben a gyermek munkásoknál akkora mérvben divnak Magyarországon, hogy arról a törvényhozásnak és a közvéleménynek fogalma sincs. Nyomdászinasok, a kik tanulnak a nyomdában, hat-nyolcz különórát dolgoznak még akkor, a midőn a segédek már eltávoztak. A hol tarifaegyezmények vannak, munkaadók és munkások között, a munkások ellenőrzése folytán ez nem június 27-én, kedden. fordul elő. De vannak kisebb üzemek, a melyek e szervezetből kiszakították magukat s a hol e tekintetben még teljesen a régi állapotok vannak érvényben. Nagyon fontos dolog az, hogy a kormány e tekintetben teljesítse a maga kötelességét. A nőknek az iparban való foglalkoztatása és különösen a nőknek családi környezetükből éjjel való elvonása óriási nagy morális veszteséget jelent az egész magyar társadalmi életre. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy azok a gyári munkásleányok, a kik az éjnek sötét óráiban kényszerítve vannak arra, hogy egy-két órai távolságra menjenek munkahelyükről lakásukra s mert rendesen legalább is egy órányira laknak az illető munkahelytől, sok mindenféle veszedelemnek vannak kitéve, a mig azt a 40—60 krajczárt vagy 1 forintot naponta megkeresik. Valósággal hőstettre van szüksége annak a leánynak, a ki a maga tisztességét és becsületes erkölcsét meg akarja menteni jövendő férje és családja részére. Én tehát ebből a morális szempontból feltétlenül üdvösnek tartom a kormánynak ezt az intézkedését. De üdvösnek tartom azt abból a szempontból is, hogy a munkásnőknek a háztartástól való elvonása nemcsak azzal a veszélylyel jár, hogy esetleg az illető nőket erkölcsileg teszi tönkre, hanem azzal is, hogy az illető munkásférfiaknak a családi élet szentségébe, a családi élet boldogságba vetett hitét is akárhányszor megingatja. Az a nő, a ki a háztartás gondjait nem tudja eUátni, a ki nem tud, mert nem is volt alkalma soha megtanulni, tisztességesen főzni, a ki nem képes, mert nincs is rá ideje, háztartását tisztán és rendben tartani, férjének ruházatát gondozni, a kinek nincs ideje arra, hogy gyermekeit, a kik egész nap az utczán csatangolnak, legalább egynéhány óráig odahaza emberségre tanítsa, hogy abban a gondozásban részesítse őket, a melyben a szerencsésebb anyagi helyzetben lévő szülők saját gyermekeiket részesíthetik, ezek a nők ki vannak szakítva abból a családi miliőből s tulajdonképen megrontói a mi magyar munkáscsaládunk gondolatainak. Méltóztassék elhinni, t. ház, hogyha vannak anarchisztikus gondolatok, hogyha vannak fenyegető törekvések — rossz értelemben mondom ezt, a melyről mindnyájunknak egy a véleményünk — ha van bizonyos forradalmi láz, ezekben az emberekben, az nagyrészben innen ered, ebből a forrásból táplálkozik és ennek az oka az, hogy nem nyújtunk módot és alkalmat arra, hogy a munkás is olyan családi életet élhessen, mint a társadalom többi részei. A csecsemőhalandóságnak nagy problémája szintén ebbe a kérdésbe kapcsolódik bele, mert az a munkásleány, a ki erejét meghaladó és az ő fizikumával teljesen ellentétben álló, testi fejlődésének ártalmára levő munkát végez hosszú esztendőkön át, az a munkásnő aztán, a mikor abba a helyzetbe kerül, hogy anyai kötelességeinek eleget tegyen, már tulaj donképen csak egy fizikai roncs és csak olyan gyermekeket szül, a kik az életnek legelső