Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-187

196 187. országos ülés 1911 június 27-én, kedden. munkaideje között, nehogy ez a különbség kiűzze a nőket azokból az iparágakból, melyekben férfiakkal is helyettesíthetők. Egy érdekes kisérlst, bátor kezdeményezés és az első lépés abban az irányban, mely valamennyi magyar munkásnő munkaidejének szabályozására törekszik. A magyar törvényhozás bölcsessége bizonyára méltányolni fogja azt a bölcs mérsékletet, mely számolni képes a fejletlen ipari viszonyokkal. Hiszen ez a törvényhozás mindig megértette a kor hivó szózatát a szocziál politika terén. A magyar politikai világnak nem volt egyetlenegy pártja sem, mely valaha is bármilyen munkaadó-szervezetnek parlamenti exponense lett volna, (Ugy van ! jobhfelól.) és el kell ismernünk azt is, hogy hazánkban a munkaadó-szervezetek nem fejtettek ki olyan éles ellenállást a munkásvédelem ellen, mint a nyugateurópai államokban. T. ház ! Ez a törvényhozás már a közelmúltban is fényes példáját adta szocziálpolitikai érzékének. Láttuk ezt a munkásbiztositási törvény megalkotásánál, melyhez sok kritika férhet, de igen sok tekintetben megelőzte a nyugat-európai államokat. Csak pár hónapja, hogy a foszfortilalomról szóló törvényjavaslat e ház minden pártjának és minden tagjának helyeslésével találkozott. (Igaz ! Ugy van ! jobb/elől.) Hiszem, hogy ez a törvényhozás tovább fog haladni a megkezdett utón és a szocziálpolitikai alkotásoknak hosszú és értékes sorozatával fogja szolgálni nemzeti kultúránknak és nemzeti gazdaságunknak a jövőjét. Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök : Ki következik ? Lovászy Márton jegyző: Huszár Károly! Huszár Károly: T. ház ! A nők éjjeli munkájának eltiltásáról szóló törvényjavaslat a munkásbiztositási törvény után és a foszfortilalomról szóló törvény után úgyszólván az első olyan törvény, melyet a munkások védelme érdekében alkot a magyar törvényhozás. Nem vagyok abban a szerenesés helyzetben, — bár nagyon óhajtanám — hogy az előadó urnak azon megjegyzését és fejtegetéseit, melyek szerint a magyar törvényhozás úgyszólván példával járt a többi európai államok előtt, és hogy a magyar munkaadók és a magyar törvényhozás tagjai mintaszerű szocziálpolitikai tevékenységet fejtettek volna ki a múltban, oszthatnám és azokhoz hozzájárulhatnék. Inkább azt kell konstatálnom, hogy Magyarország évtizedek óta törvényhozási munkájában akár az ország szerencsétlen helyzetéből kifolyólag, akár a parlamentben létező képviselet folytán mindennel foglalkozott inkább, mint azokkal a nagy emberi gondolatokkal, azokkal a nagy munkásvédelmi reformokkal, a melyek úgyszólván gerinczét képezték minden nyugati művelt kulturáltamban a parlamenti tárgyalásoknak és a parlamenti munkának. Nálunk, Magyarországon mértföldekre és évtizedekre el vagyunk még maradva, és a ki a parlamentben az előadói székből azt hirdeti, hogy ezen a téren már sokat tettünk és az eddigi dolgokat megdicséri, az magának a szocziálpolitikának tesz rossz szolgálatot, mert a társadalom széles rétegeiben azt a felfogást érleli meg, mintha már megtették volna kötelességüket és nem volna szükség arra, hogy minél gyorsabb tempóban, minél bátrabban és minél merészebben menjünk előre a szocziálpolitikai alkotások terén, főképen a munkásvedelemnek törvényhozás utján való rendezése szempontjából. Le kívánom itt szegezni, hogy nem tartom tulaj donképen egyéni hibákból eredő mulasztásnak, hogy a szocziálpolitika és a munkásvédelem terén olyan hátul kullogunk a többi modern államok mögött. Elsősorban és főképen a parlamenti képviselet hibás voltából, elmaradottságából eTed az, hogy nincs meg az a merészség, az a bátorság és az a munkakészség a szocziálpolitikai haladás tekintetében, a melyre pedig Magyarország közérdeke szempontjából olyan nagy szükség volna. Elképzelhetetlen, hogy mélyreható, a dolgok mélyére benyúló nag}^ szocziális reformokat tudjon egy törvényhozás létesíteni, ha az a törvényhozás nem áll az egész nép ellenőrzése alatt. Nálunk a munkásosztály teljesen ki van zárva a politikai életből és ki van kapcsolva a törvényhozási munkából. Ez az oka annak, hogy itt mindennel lehet és mindennel szoktak is foglalkozni, néha-néha porhintés szempontjából, vagy pedig a fellázadó és a társadalom mélyéről felhangzó lázadozó szavak lecsillapítására, vagy néha a külföldi államok és a nagy szocziálpolitikai organizácziók nyomása folytán teszünk egy-egy réveteg, bátortalan lépést, de mindazokkal a nagy problémákkal, a melyek itt megoldásra várnak, nem merünk nyíltan szembenézni és nem merjük azoknak megoldását erélyesen követelni. A szocziálpolitikának minden országban első lépése volt az, hogy a népnek jogokhoz kellett jutni, hogy az a nép becsületesen és emberségesen, a maga felfogása szerint, a saját gazdasági érdekét átértve éljen ezekkel a jogokkal, jöjjön be a törvényhozás házába es igyekezzék a saját maga erejével lenditőkereke lenni a szocziális és gazdasági átalakulásnak, fejlődésnek és haladásnak. Mivel nálunk a munkásságnak, mint osztálynak, képviselete itt ebben a parlamentben még hiányzik, ezért ment olyan csigalassúsággal előre a mi szocziálpolitikai munkánk és ezért nem lehet nálunk más korszakos jelentőségű nagy szocziális intézményekre rámutatni, mint arra a munkásbiztositási törvényre, a melyből azonban a magyar törvényhozás mulasztása, szűkkeblüsége kizárta a magyar munkásság legnagyobb hányadát. Tudniillik ezt a munkásbiztositási törvényt nem volt bátorságunk kiterjeszteni a mezőgazdasági munkásokra is. Az európai közvélemény nyomásának és az előrehaladottabb európai államok szocziálpolitikai alkotásainak köszönhetjük, hogy, mint egy nagy emberi gondolatnak szélső hullámcsapása, ez a törvényjavaslat is idejött ez elé a képviselőház elé.