Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-184

134 18Í. országos ülés 1911 június 23-án, pénteken. állami számviteli törvényben foglaltatnak és a melyek azt tartalmazzák, hogy minden utalvány csakis a számvevőségek ellenjegyzése után effektuálbató, a számvevőségek pedig e tekintetben meglehetős függetlenséggel bírnak, nemcsak, de egyenesen szoros kötelességükké van téve, hogy minden olyan utalványra, a mely nem alapszik a törvényen, tegyék figyelmessé az illető utalványozó hatóságot és csak akkor ellenjegyezzék, és pedig rendeletre, ha az illető felelősséget viselő utalványozó hatóság ezt a figyelmeztetés daczára is elkerülhetetlenül szükségesnek látja, a mivel természetesen a felelősség nem a számvevőségi közeget, hanem az utalványozó közeget és végeredményben a ministert terheli. T. barátom felhozta azután a kölcsönügyeket, és én sajnálom, hogy nem tudtam, hogy ő ezt a témát fel fogja említeni, a mely a kisebb tárczák körében már rég letárgyaltatott és tulajdonképen a pénzügyi tárcza körébe, legalább a mi beosztásunk szerint, nem. tartozik, ős ő erre nézve azt az ideát vetette fel, hogy nekünk nemcsak rentekölcsön felvételére, hanem törlesztéses kölcsönökre is kellene gondolnunk és illetőleg nem volna szabad a kölcsön törlesztésének eszméjét véglegesen elejtenünk. Ez nincs is szándékunkban, és sajnálom, hogy nem állanak rendelkezésemre az adatok, de kimutatható költségvetésünkből, hogy

r mi most is évről-évre igen jelentékeny összegeket törlesztünk. Azonban akkor, ha jól tudjuk, hogy még az évek hosszú során leszünk kénytelenek beruházási szükségleteink fedezésére kölcsönöket venni fel, akkor nagy mértékben forszírozni a törlesztést, azt hiszem, nem volna komoly eljárás, és épen ezért a törlesztést, habár annak eszméjét el nem ejthetjük, jobb időkre kell halasztanunk, akkorra, a mikor az ország nem lesz oly mértékben ráutalva idegen pénzekre, mint a hogy ma van. Egy másik eszmét is vetett fel t. képviselőtársunk: a magyar állami kötvényeknek itthon való elhelyezését. E tekintetben, a mint annak idején a pénzügyi bizottságban szerencsém volt számszerűleg kimutatni, a helyzet ugy áll, hogy az az arány, a mely a belföldön és a külföldön elhelyezett magyar állampapírok közt van. a belföld javára évről-évre javul, ugy, hogy már igen jelentékeny része állampapírjainknak a belföldön van elhelyezve. Nem mondom azonban távolról sem, hogy ez elégséges, sőt magam is abban a véleményben vagyok, hogy közgazdaságilag az a legkedvezőbb helyzet, ha az állam saját polgárainak adósa, (Helyeslés.) és épen ezért minden eszközzel törekedni kell arra, hogy állampapírjaink lehetőleg itthon helyeztessenek el. Egyetértek t. képviselőtársammal abban is, hogy a kormánynak keresni kell a módokat és eszközöket arra, hogy az itthoni pénzintézetek és bíztositótársulatok a maguk tartalékaikban az eddiginél jóval nagyobb mennyiségű állampapírt helyezzenek el. (Általános helyeslés.) r Ámde ez nagyon kényes téma ós nagy óvatossággal kell a kérdéshez hozzányúlni, különösen a mai viszonyok között, a midőn uj meg uj pénzintézeteket látunk minden belső jogosultság nélkül gombamódra előteremni, a midőn talán nem minden esetben jogosultsággal bíró óriási tőkeemeléseit látjuk az intézeteknek, a melyekkel egymást lefőzni igyekeznek. (Igaz! ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ily körülmények között erőszakkal és kevés óvatossággal belenyúlni ebbe a kérdésbe, igen nagy veszedelmeket rejthet magában, és épen ezért, habár a kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel és óhajtja, hogy ugy a takarékpénztárak, mint a biztositóintézetek az ő tartalékaikban sokkal nagyobb mennyiségű állampapírokat helyezzenek el és keresni fogják ennek módjait — ezzel a kérdéssel csak nagyon óvatosan és nagyon csínján kell elbánni. De nem mulaszthatom el ezt az alkalmat, hogy óvó és intő szavamat fel ne emeljem az imént emiitett jelenségekkel szemben, (Altalános élénk helyeslés.) mert a közhitelnek és az államnaklegeminensebb érdekei foroghatnak kockán, ha tömegesen keletkeznek olyan pénzintézetek, melyeknek nincs belső létjogosultsága. Ez idő szerint talán nem szükséges, hogy tovább menjünk az állami intézkedések terén; ha azonban a viszonyok e tekintetben nem terelődnek egészséges mederbe, akkor csakugyan nem marad más hátra, mint az, hogy az állam ez irányban erélyesebb intézkedésekhez nyúljon. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Engedje meg most a t. képviselőház, hogy áttérjek Szebeny Antal képviselő ur beszédére, a ki több részletkérdésen kívül, egy általános témát is megpendített, azt t. i., hogy az ő nézete szerint a mi bevételeink nem mutatnak jelentékenyebb emelkedést és ennek következtében nem leszünk képesek azokat a terheket elviselni, a melyek a különböző irányú szükségletekből az állam vállaira nehezednek. T. képviselőtársunk ezen állítását megindokolandó a legutóbbi két esztendőnek zárszámadásaira utalt; két évnek bevételeit hasonlította össze és ebből a két évből vonta le az eredményeket. Azt hiszem, t. ház, hogy egy ilyen kérdés eldöntésére két évnek eredményei nem nyújtanak megbízható alapot, különösen akkor nem, ha, mint a jelen esetben, azok közül az egyik év teljesen abnormális volt, a mikor nem volt törvényes költségvetés és így az állami bevételek nem is mutatták a kellő fejlődést, sőt egy olyan év volt az, a melyben a bevételek visszamaradtak és a melyre eső bevételek tulajdonképen a későbbi évben folytak be, akkor midőn a normális állapotok beállottak. Ha azonban ezt a kérdést alaposabban akarjuk bírálat tárgyává tenni, akkor egy hosszabb cziklusnak eredményeit kell hogy szem előtt tartsuk és én felveszem pl. az 1899. évtől az 1909. év végéig lefolyt 10 esztendőt. Ebből azt látom, hogy mig 1899-ben az állam rendes