Képviselőházi napló, 1910. IX. kötet • 1911. junius 20–julius 15.

Ülésnapok - 1910-184

124 1S4, országos ülés Í9il június 23-án, pénteken. rendkívüli kiadások között bizonyos osztályozást állított fel Ott ugyanis megkülönböztetnek rendes és rendkívüli, továbbá rendkívüli rendes és rendkívüli rendkívüli kiadásokat, különösen a flottára vonatkozólag, a mivel azt akarják dokumentálni, hogy még a rendkívüli költségek egy részét is átveszik a rendes budgetba és azoknak csak egy részét sorozzák a rendkívüli költségvetésbe. Azt hiszem, hogy a mi költségvetésünk érdekében is okvetlenül arra kell törekednünk, hogy legalább is nagyobb szigorral kezeljük azt a kérdést, hogy mi a rendkívüli kiadás, hogy ne legyen annyira megkönnyítve az, hogy bizonyos kiadások, — a melyek mégis minden évben előfordulnak, mert ha nem fordulnak elő egy ponton, előfordulnak más ponton, mint a hogy az államháztartásban minden évben előfordul pl. a hidak reparálása — rendkívüli kiadásokként szerepeljenek, hanem hogy ezek csakugyan ugy tekintessenek, mint rendes kiadások. A költségvetés általános vitája alkalmával már tárgyalt kérdéseket ezúttal nem kívánom érinteni ós igy áttérek egy másik kérdésre, t. i. az államadósságok kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) Mindannyian tudjuk és érezzük, hogy Magyarország az államadósságok révén nagyon erősen meg van terhelve; hogy nagy mértékben vettük igénybe ezeket a rendkívüli bevételi forrásokat. Van azonban egy körülmény, a mely legalább némileg enyhíti ezt a helyzetet, az t. i., hogy Magyarország abban a szerencsés helyzetben volt, hogy ezeket a kölcsönöket, tehát az államadósságnak túlnyomó részét mégis pr.duktiv czélra vette igénybe, holott a legtöbb más állam ezen kölcsönöket jóformán csakis hadiköltségek fedezésére volt kénytelen igénybe venni. Ez mindenesetre egy bene, egy előny mi reánk nézve, mert ha végeredményében nem is volt mindig produktív az a kiadás, de a szándék az volt. — Mindenesetre különbség van a között is, mert nekem lehet az a jó szándékom, hogy nagy produktív befektetést eszközlök és az a befektetés esetleg nem válik be és végeredményében inproduktivá válik. Ez fájdalom, igen gyakran előfordul. — De ha ezt, ismétlem, előnynek is tartom, másfelől mégis nagy fontosságot tulaj donitok annak, — talán a t. pénzügyminister ur is nyilatkozik erre vonatkozólag — hogy ahhoz az elvhez, a mely nálunk a 70-es években érvényesült az államadósságokra vonatkozólag, nem ragaszkodunk olyan szigorúan. Mellesleg megjegyezve nagyon könnyű e tekintetben, vagyis a nem fizetésben szigorúnak lenni. (Derültség.) A 70-es években ugyanis teljesen jogosult volt az, hogy Magyarország át ment a járadék-típusra és pedig azért, mert tényleg nagyon nehezen ment a törlesztés ; nagyon, terhelte az államháztartást; expanzióját nagyon meggátolta és különben is a járadéktipus terjedőben volt; tényleg az egész Nyugat meg volt győződve arról, hogy ez az a típus, a mely a törlesztéses adósságok helyébe lép. De én legalább azt hiszem, hogy azt seholsem inter- ' pretálták ugy, hogy most már egyáltalán nem fognak kölcsönt visszafizetni. Ez csak azt jelentette, hogy én akkor fogok visszafizetni, a mikor nekem tetszik; az azonnali törlesztésre nem vagyok kényszerítve; nincs egy előleges terv erre nézve megállapítva, (Ugy van! balfelől.) de vissza kell fizetnem. Látjuk is, hogy ebben a tekintetben is azok, a kiknél talán ez volt a felfogás, a törlesztéses adósságok rendszerét teljesen elhagyták. Tudjuk nagyon jól, hogy ez nem áll, mert mindenütt óriási törlesztések történnek. így például Anglia az utolsó öt évben 1575 millió koronát törlesztett, Francziaország egy előbbi rövid korszakban 25 milliárdot, Németország pedig szigorú törvényt hozott a törlesztésekre vonatkozólag. Mondhatjuk tehát, hogy ma megint az a felfogás uralkodik; de nem is volt soha a felfog hogy nem kell visszafizetni, hanem csupán nem kötötték meg a pénzügyi kormányzat kezét és az u. n. szabad törlesztéses rendszert fogadták el. Ha nézzük, hogy milyen terhes ez a magyar lakosságra nézve, — mert hiszen teljesen aránytalan a mi terhünk az államadósság szempontjából — ha veszszük például a keresetképes népességet és vizsgáljuk a teher fejenkénti eloszlását, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon a fejenkénti évi teher kamatból 40' 10, Ausztriában csak 28'17 K. Tessék ehhez hozzávenni a két nemzet különböző gazdagságát, s akkor talán a dupláját vehetjük annak, a mit ez a szám kifejez. Es míg Poroszország például magáiigazdasági jövedelméből az államadóssági szükségletet teljesen kielégíti, Ausztria míg az adóbevételből vesz 23'6 százalékot, de Magyarország 278 százalékot, (ügy van ! a baloldalon.) Ezzel a körülménynyel szemben nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy törekednünk kell olyan intézkedésekre, melyeknek segélyével lehetővé teszszük az államadósságok terheinek megkönynyitését. Tudjuk, hogy ennek rendkívül nagy fontossága van épen az államhitel szempontjából. Például Németországban és különösen Angliában annak idején azért következett be a kurzusok óriási emelkedése, mert visszavásárolták a kölcsönből, a minek következménye az volt, hogy az államhitel ennek folytán megerősödött. Nem akarok külön megemlékezni arról a kérdésről, mely különben összefügg a rendkívüli kiadásokra vonatkozólag tett megjegyzéseimmel, hogy a világ véleménye nagyon megváltozott abban a tekintetben is, hogy mely esetben szabad kölcsönt felvenni. Ma már lassanként meggyökerezik az a felfogás, hogy kölcsönnel tulaj donkép csakis produktív kiadásokat szabad fedezni és hogy egyéb czélnak államkölcsön utján való kielégítése nem kívánatos, különösen oly országban, hol az államadósságból származó teher már is rendkívüli nagy. En természetesen nem fogom azt kívánni és hangsúlyozni, hogy tessék mától kezdve csakis ilyen czélra kölcsönt felvenni, hanem csak konstatálni és a most dívó kifejezést hasz-