Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-167

11 május 29-én, hétfon. 74 167. országos ülés 19: ven tanított tárgyakból is oly magas színvonalú tanítás folyjon, hogy • azokból a növendékek egy tisztultabb szellemű műveltséget nyerjenek, hogy ha majd kikerülnek az életbe, mint a román vagy más nemzetiségű népnek vezérei, ott meg tudjanak felelni. Tehát senki sem mondhatja azt, hogy a kormány csak épen a magyarnyelv intenzív tanítását követeli, hanem követeli a román nyelven előadott tárgyaknak intenzív tanítását is. Remélem, senki sem lesz ebben a házban, talán a nemzetiségi pártban sem, a ki a kormányt erőszakos magyarosítással vagy ellenséges indulattal vádolná, a midőn a püspököket a következő módon figyelmezteti, hogy iskoláik szinvonalat emeljék. Egyik rendeletben a minister itr a pöspököket arra kéri fel, hogy a vezetésük alatt álló intézetekben gondoskodjanak arról, hogy az intézeteknek legyen rendtartása, mert nem volt, legyen ott tanmenet, legyenek az intézeteknek szertárai, ifjúsági könyvtárai; gondoskodjanak arról, bogy a növendékek rendesen látogassák a tanítást; gondoskodjanak arról, hogy az -intézetekben állandóan felügyeljenek a tanulók erkölcsi viselkedésére; gondoskodjanak arról, hogy a növendékek ne járjanak korcsmába és a tanárok a növendékeknek viselkedésükkel jó példát szolgáltassanak. Ezeket ministeri leiratokból idéztem. Az a körülmény tehát, hogy a ministernek kellett ezekre a dolgokra az iskolai hatóságokat figyelmeztetni, azt hiszem, bővebb magyarázat nélkül is, tiszta képét adja ezen intézetek sajnosán elhanyagolt állapotának. Egy ellenséges kormány, a mely ellenséges indulattal viseltetik valaki iránt, bizonyára jiein akarja ellenségének kulturális intézményeit igy emelni. (Ugy van! jobbfelöl.) Ugyancsak egy ministeri leiratból olvasom fel, hogy miképen ir egy más alkalommal a minister a püspöki hatóságokhoz : »A tanulmányi rendnek ós a tanulmányi eredménynek elszomoritóan sivár képe egyaránt sötét árnyékot vet a volt tanárok lelkiismeretlenségére és az ellenőrzésre hivatva volt egyházi hatóság vétkes índolencziájára«. A vizsgálatra állott jelöltek tudatlanságának megdöbbentő voltát egyébként elismerték az egyházi hatóságok is és az egyházi kiküldöttek, a kik egy konferencia alkalmával azt mondták: »inkább ne legyen tanítóképző-intézet, minthogy olyan legyen, a minő a mienk volt«. Egy másik azt mondta, hogy »nálunk a komoly munka kerülése már tradiczióvá vált«. A minister ur pedig a legnagyobb jóindulattal felhívja a püspököt, hogy a tűrhetetlen állapotokat szüntesse meg és minden tekintetben támogatja az egyházakat iskoláik fejlesztésében. Sőt a minister minden alkalommal felkéri a püspököt arra is, hogy ő maga is látogassa meg az iskolát, vagy pedig tartson egy hozzáértő főtanfelügyelőt, a ki képes legyen azt az iskolát ellenőrizni. Ebben az ügyben igy ir egyszer (olvassa): » Tudomásul veszem továbbá, hogy a szentszék az intézet színvonalának emelése érdekében a tanítóképző ellenőrzésével egy szentszéki ülnököt bízott meg. Eelteszem, hogy a szentszék által megbízott egyén megbízatása magaslatán áll és az intézetet ellenőrizni tudja.« A jelenlegi minister ur kiadott egy rendeletet, a mely a következőket mondja (olvassa) : »Eelkérem Méltóságodat, hogy az intézet színvonalának emelése érdekében a kellő lépéseket nyomatékosan megtenni méltóztassék, mert ezen alacsony színvonalon álló intézet alig képes szolgáim azokat a nagy érdekeket, a melyeket a fentartó egyház hozzá fűz.« Volt olyan képezde is, melynek még osztálykönyvei sem voltak, a melynek rendtartása sem volt; módszeres konferencziákról nem is beszélek, hiszen azokat nem is ismerték. Ma pedig a kormány intézkedéseinek jótékony hatása és az egyházi hatóságok bölcs megértése folytán, azon az utón vagyunk, hogy a nemzetiségi intézetekben is van rendtartás, van tanterv, van tanmenet, van vizsgálati szabályzat és minden tekintetben emelkedőben van a nivó, a melyre mindenki törekszik. De tovább megyek: ma már a kormány annyira előzékeny a nemzetiségekkel szemben, hogy a mint ä költségvetésben olvasom, több állami tanitóképző-intézetben elrendelte egy-egy hazai nyelv tanítását azon czélból, hogy a nemzetiségi községekben elhelyezett állami iskoláknál olyan tanítók legyenek alkalmazhatók, akik az illető község lakosságával és iskolás gyermekekkel szükség esetén a saját nyelvükön is tudjanak beszélni. (Helyeslés jobbfelol.) Nagyon óhajtandó dolog volna a kölcsönös megértés érdekében, hogy a nemzetiségi, de különösen a román lapok tudomást szerezzenek, (Helyeslés.) különösen arról az indokolásról, a melyet oly szépen fejtett ki a minister ur a költségvetésben. A kormány tehát maga gondoskodik arról is, hogy az állami tanítóképzőkben is tanítsák intenziven valamely nemzetiség nyelvét. Nagyon kívánatos volna — és azt hiszem, nem ártana sem az állam nyelvének, sem pedig a magyarságnak — ha valamelyik nemzetiségi nyelvet még a középiskolákban is kötelezővé tennék. Ilyen faktumok mellett, ha csak egy kis igazságérzet van is szivünkben, a melyet minden józan gondolkozású román emberről feltételezek, lelkiismeretiurdalás nélkül lehetetlen még tovább is hangoztatnunk azokat az elavult frázisokat, hogy ebben az országban erőszakosan magyarosítanak, hogy nem becsülik meg a nemzetiségek vallását, nyelvét ós kultúráját. (Taps jobbfelol.) Államférfiúi mély belátásra és egy igazán nehezen érzett szükség megértésére vall a minister ur azon legújabb elhatározása, hogy a tanitó-