Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-166

166. országos ülés 1911 május 27-én, szombaton. 53 ezret mondok, a nélkül, hogy ezen megszüntetendő iskolák helyébe más iskolák létesítéséről gondoskodás történnék. Mi lesz tehát az iskolai év kezdetével, ha 1000 iskola megszűnik és mi lesz ezek tanítóival, a kik egészen elesnek állásuktól ? Ha ezzel kapcsolatban tekintetbe veszszük azt, hogy az 1908/9-ik iskolai évben az iskolák száma az országban 51-gyel kevesebb volt, ha. tekintetbe veszszük a meglévő iskolák ^túlzsúfoltságát, a mint ezt a minister ur is beismerte, a minek megszüntetésére még 1000 iskolának és 1000 uj tanerőnek működése volna szükséges, ha tekintetbe veszszük, hogy körülbelül 300.000 mindennapi iskolaköteles gyermek nem jár iskolába, akkor körülbelül még 5000 iskolára, még ugyanannyi tanerőre van szükség. Ily körülmények között tehát az iskolákat nem elzárni, hanem azokat szaporítani és a meglévő iskolákat támogatni kell. Fel kell tehát hagyni a nemzetiségek, de különösen a román felekezetű görög-keleti és görög-katholikus iskolák ellen irányuló ellenszenvvel és ellenségeskedéssel. Hiszen hasznos munkát végeznek ezek a felekezeti iskolák és nagy áldozatokat hoznak és hoztak a haza oltárára. Az őket érő visszaesés nagyon károsan hat magára az országra is, mert az országra is visszaesést és hanyatlást jelent, mivel, ők nagy részét képezik a honpolgároknak. Állami érdek, hogy ők kultúrájukat fejleszszék, még pedig anyanyelvükön, mert csakis anyanyelvükön fejlődhetnek tovább. Nem kell tehát őket megfosztani kultúrájuk egyetlen orgánumától: az iskolától. Nálunk minden oldalról azt hirdetik, hogy mi nem gátoljuk a nemzetiségieket kultúrájuk szabad fejlődésében. De egyúttal megfosztják a nemzetiségieket az iskolától. Hát iskola nélkül lehet-e elképzelni egy népnek kulturális fejlődését ? Fel kell azután hagyni azzal is, hogy felekezeti iskolánkat községi iskolákká változtassuk át. Mert, a mint az előbb is emiitettem, azok jobb és értelmesebb vezetés és igazgatás alatt állanak, különösen, ha figyelembe veszszük, hogy pl. az erdélyi részekben 5—8 község kéjiez egy 'körjegyzőséget, és hogyha ott iskolaszéket akarunk szervezni, nem találunk olyan iskolaszéki elnököt és gondnokot, a ki a nevét alá tudná írni. Hogy képzelhető el tehát egy népiskola ilyen vezetés mellett? De ezenkívül azután hol marad a községi iskolában a valláserkölcsi alapon nyugvó mindenesetre jobb nevelés, a melyet csak a felekezeti iskola adhat meg? Ezen állapotokért inkább a koalicziós uralom a felelős, a mely ezeket a nagy devasztácziókat előidézte. A koalicziónak az irányelve az volt, hogy a nemzetiségiekkel, mint az ország legveszedelmesebb ellenségeivel, végezzen, így hozta meg azután nemzeti vivmánykópen az iskolai törvényt a, kongruatörvényt, igy hozta meg azt a bizonyos vallási rendeletet, a melynek törvényben alapja nincsen és nem is lehet, mert vallást más nyelven oktatni, mint az illető egyház nyelvén, elképzelhetetlen. És mindezeknek az éle leginkább a román nemzetiség ellen van irányítva. Es miért? Talán azért, mert a román nép a hazai népek közt a magyar nép után a legnagyobb számban van ebben az országban és igy a magyar nép után a legtöbb áldozatot hoz a hazának? Talán azért, hogy ragaszkodik etnikai létéhez és annyira kívánja az alaptörvényben lefektetett elveknek a megvalósítását. Vagy talán azért, hogy fajrokonainak az ország szomszédságában van egy állama, a mely állammal a monarchia szövetséges viszonyban áll. Mindezek az állapotok ellenkezőleg arra kell hogy bírják a mindenkori kormányokat, hogy a nemzetiségiekkel ós épen a román néppel igazságosan, méltányosan, testvériesen bá,njék. A koaliczió tehát áldatlan viszonyokat teremtett, a melyek gyűlöletet és kiengesztelhetetlen haragot szítanak a polgárok közt. Az eddigiekben eléggé kidomborítottam azt, hogy az állapot tarthatatlan, s hogy az orvoslás elodázhatatlan országos érdek. Az orvoslás és a megoldás legelsősorban a kormánynak és pártjának a feladata, bár a többi pártokra is háramlik az a kötelesség, hogy necsak akadályokat ne gördítsenek a megoldás elé, hanem abban maguk is segédkezzenek. Mindenkinek, a kinek szivén fekszik a haza jóléte, elleneznie kell az egyoldalii fajpolitikát, és minden téren meg kell valósítani a jogegyenlőséget, összhangzásban az ország poliglot jellegével, a mely jellemzés Szt. István Imre fiához intézett szavaiban foglaltatik, hogy csak a többnyelvű országot tartja erősnek és biztosnak. Hiszen minden, a mi nem a természet folyománya, az nem lehet maradandó,

5 a mesterséges, erőszakolt. alkotás nem állandó, mivel ezek a módok nem egyesítő, hanem szétválasztó jellegűek. Pedig csak a jogegyenlőség politikájával lehet az ország polgárai közt a békés egyetértést, a nyugodt együttélést és a kölcsönös szeretetet megteremteni, a mely nemcsak a haza jólétét, hanem a monarchia erősségét és a trón fényét is gyarapítani fogja. Ez a politika az egyedüli, valódi állami politika, de a kezdeményezésnek felülről, a kormánytól és pártjából kell kiindulnia, tehát a kormánynak kötelessége, hogy intézkedjék mindama felsorolt hiányok pótlása iránt, s hogy az akadályokat az útból eltávolítsa, fogjon hozzá az orvosláshoz. Ezt az által fogja elérni, ha elsősorban gondoskodni fog arról, hogy az 1907. évi XXVII. t.-czikk, az iskolai törvény, minél előbb revízió alá vétessék. (Helyeslés jobbfelöl.) Addig is a törvénynek eme túlszigoru intézkedései, a melyeknek enyhítését maga a törvény szerzője, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is szükségesnek mondotta, enyhitendők. O itt a házban nyilatkozott, hogy a végrehajtás alkal-