Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

165. országos ülés Í9Í1 május 26-án, pénteken. 39 a kongregáoziók fokozatait, a melyek abból állanak, hogy van egy előkészítő tanfolyam, a melyet ugy kivnak, kogy kadapródiskola, azután jönnek a tagok, a kik a leventék seregét alkotják, és ezeken felül állanak a pártoló tagok vagy fővédők, a kik a levente-seregnek kadurai. Ha ezeknek a kongregáczióknak egyéb általános szervezetét teszszük vizsgálat tárgyává, akkor ismét a következőket találjuk. (Halljuk! Halljuk!) Az összes kongregáoziók egy közös szervezetben futnak össze, mert a föld kerekségén létező kongregáoziók mind egy magasabb fokú egységbe olvadnak. Ez a magasabbfoku egység a »Prima primaria«, vagyis a Jézus-társaság római kollégiumában alapított főkongregáczió. Ezekről aztán az van mondva, kogy a római központon lrivüli kongregáoziók a primaria kongregácziótól, vagyis a főegyesülettől ugy függenek, mint a tagok a fejtől, »tamquam membra a capite dependeant«. A kongregáczió oly egységes testületet képez, a melynek alkotó elemeit a Prima primaria mint fő, és a többi kongregáoziók mint alárendelt tagok képezik. Ennek a kongregácziónak, a mint emiitettem, a dolog természete szerint vannak alapszabályai is, a mely alapszabályok megalkotására tisztán és kizárólag az e czélra megbízott kongregánus atya van kivatva és a mely alapszabályokról eddigelé, a belügyministernek tudomása nincs. De kogy ezek a kongregáoziók nemcsak pietisztikus dolgokkal foglalkoznak, annak bizonyságául utalok a vidéki kolóniák részére megállapított alapszabályokra, a melyek 13. §-ának a) pontja azt mondja, kogy ezek gyűléseinek hivatása körébe tartozik közérdekű kérdések megvitatása. Hogy közérdekű kérdések alatt mindazt értjük, a mi a közéletben, tehát ennek egyik fő alkotó elemében, a politikai életben is megnyilvánul, az, gondolom, értelmezésre mi közöttünk nem szorulkat. Ha azt a szellemet vizsgáljuk, a mely ezekben a kongregácziókban otthonos, akkor, azt hiszem, ismét nem tehetek helyesebben, mint hogyha magának a kongregácziónak kiadványait idézem. Itt van p. o. az ifjúság számára mintául kiadott »A kongregáczió virága« czimü könyv, a mely egy Brabarics Péter nevezetű ifjúról szól és a mely a pécsi egykázmegyei hatóság jóváhagyásával van ellátva. Ebben a könyvben erről az ifjúról, az ő dicséreteképen és őt mintegy követendő például állítva az ifjúság elé, azt mondják (olvassa) : »Brabaries Péter elöljáróiban épen nem az embert tekintette, kanem Istent, a ki helyettesei által nyilvánítja ki nekünk legszentebb akaratát. Ezek nézeteit mindig sajátjává tette, ugy kogy gondolkozásmódja egyik barátját erre a nyilatkozatra birta : »Azt vélem, ha valamelyik elöljáró azt mondta volna, hogy a kó fekete,' Brabarics inkább hozzájárult volna e véleményhez, semhogy egy szóval is ellenezte volna.« (Élénk derültség a szélsőbaloldalon. Mozgás balfelől.) De van ennek a dolognak egy másik, nem kevésbbé fontos oldala is, (Mozgás jóbbfelől és a baloldalon.) a mikor ugyancsak követendő életelv • gyanánt az van itt hangoztatva, a mi Brabarics elve volt: »Malo móri, quam foedari.<< Ez a testig érzéki életre vonatkozik és azt jelenti kogy »inkább megkalok, mintsem a szent tisztaságot megsértsem.« (Mozgás balfelől.) Ezek után szinte nem is leket csodálkozni azon, hogy ez a szerencsétlen ifjú, a ki ugyancsak itt le van irva, 23 éves korában tüdővészben meghalt. (Nagy derültség és jelkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon : De nem ' a tiszta élet miatt !) T. képviselőház ! Én azt tartom . , . (Zaj.) Elnök (csenget.) : Csendet kérek ! Kelemen Samu : Én minden derültség mellett és minden derültség daczára (Zaj. Elnök csenget.) azt tartom, hogy az élet fizikai törvényeinek ilyen mértékű korlátolása, mondhatom, az élet fizikai követelményeinek abszolút és teljes visszaszorítása soka az egészséges fejlődést nem szolgálja. Rakovszky István : Szegény Barbarics ! (Foly. tonos zaj a baloldalon.) Elnök (csenget.) : Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek csendben meghallgatni a szónokát. Kelemen Samu: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) Ha egészen hű képet akarunk szerezni magunknak erről a szellemről, akkor azt hiszem, megint az mutatkozik leghelyesebbnek, ka ugyancsak ezen kavi füzeteiből a Mária-kongregácziónak idézem a példákat . . . (Mozgás. Zaj a szélsőbaloldalon.) Kérem, én Polónyi képviselő urat a legnagyobb készséggel meghallgatom, mikor beszél, sőt a legnagyobb készséggel válaszolok, ka beszédemben közbeszól, de ka mellékbeszédet szíveskedik a hátam mögött tartani, akkor nem tudok arra reflektálni, mert ez meggátol a beszédemben. Mondom, idézni fogom azokat a példákat, a melyeket követendő és a közelmúltban megtörtént esetek gyanánt állit a kongregáczió tagjai elé a Máriakongregáczió részéről kiadott folyóirat. Ez a folyóirat egyik számában szó szerint a következőket mondja (Olvassa) : »Luxemburgban egy kongregánista nagy betegségbe esett. Messze lakó szülei küldtek kocsit és inast, hogy a fiút hozza haza gyógyítás végett. De a fiu kijelenté, hogy a prefektus engedélye nélkül el nem távozkatik, határozzanak előbb a konzultorok. Ezek fontos okokból nem helyeselték a hazamenetelt. Tehát itt maradok — monda — és hazaküldé a kocsit cselédestől. De alig monda ki e szót, rögtön teljesen felgyógyult és megjelent a gyűlésen, hol a boldogságos Szűznek kálát adott az egészségéért, melyet otthon talán vissza nem nyert volna«. Ha azt méltóztatnak hinni egyesek, hogy ez egészen ártatlan dolog, akkor óriási tévedésben méltóztatnak lenni. Mert mi az, a mit ez a példa statuál ? Azt, hogy akkor, a mikor a gyermek halálos betegségben van, mikor a szülőnek legtermészetesebb joga, nemcsak törvényes, de természetadta joga, hogy beteg gyermekét láthassa, ápolhassa, nem a szülőnek ez a joga az első, nem a szülői szívnek, a vérnek parancsa az első, hanem az első az, hogy hozzájárulnak-e ékhez a konzul-