Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-179

179. országos ülés 1911 június 17-én, szombaton, 431 nemzetközi helyzetet Európában. Uj nemzetközi politikai tényezőket létesített. Tehát ezen öt állam csak annak a körülménynek köszönheti a keletkezését, hogy a hatalmak az illető helyzetek nyomása alatt, valamint alkalmazva a nemzetközi jognak az imént idézett elvét, Törökországnak éji oly természetű belügyét, a milyent ezidőszerint az albán kérdés képez, külügynek tekintették, melylyel foglalkozniuk, a melybe beavatkozniuk kellett. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mindezeken kivül tudvalevő dolog, hogy a Balkán-államok az európai Törökországban látják azt a területet, a melyen nagyravágyó ambicziókat érvényesíthetni remélik. Ebből kifolyólag az elővigyázatos török politikusoknak ott oly politikai intrikákkal és mesterfogásokkal kell számolniok, a melyeket a többi eurój>ai államokból már régóta kiküszöböltek. T. ház! Hogy egyes balkán államok milyen nagyravágyó ambicziókat táplálnak, azt a múlt évben Montenegró félreismerhetetlen módon bizonyította be. Láttuk, hogy a montenegróiak milyen nagylelkű vendégszeretettel fogadták területükön és látták el mindennel az albán menekülőket, hogy egyszerre mennyire hangoztatják albán szimpátiájukat, mennyit beszélnek azokról a benső baráti érzelmekről, melyek őket azokhoz az albánokhoz fűznék, a kiktől őket még a legközelebbi múltig több évszázados engesztelhetetlen fajgyűlölet választott el. Senki sem tagadja már azon bolgár-montenegrói katonai konvencziót, a melynek értelmében egy, a törökökkel viselendő háború esetében a szerződő felek egymást teljes haderejükkel való támogatásra kötelezik. Tudomásunk van arról is, hogy Szófiában napokkal ezelőtt nagy haditanácsokat tartottak. A török-görög határon az utóbbi időkben nagyon szaporodtak a kellemetlen inczidensek. Méltóztassék most még számításba venni a krétaiak nyugtalankodását, a szerbek hangulatát és a még mindig nagyon kényes maczedóniai helyzetet. E viszonyok összegéből a t. ház a maga természetes megvilágításában fogja látni a Balkán-félsziget helyzetének képét. Azon sötét árnyékokról, a melyeket a külpolitika e nagyon sikamlós területére a Balkánfélszigeten kivül fekvő tényezők vetnek, mai beszédemben még meg sem akarok emlékezni. A mi Montenegró magatartását az albán kérdésben illeti, azt hiszem, hogy az még a legelnézőbb elbírálás mellett is némi kifogás alá esik és hogy az albánokkal szemben tanúsított nagylelkűsége és bőkezűsége, nem épen a maga egészében tudható be a teljesen önzetlen felebaráti szeretetnek. Ezek után rövidesen kívánok foglalkozni azon új rendszerrel, a melytől a kulturvilág a török birodalom békés fejlődésének biztosítását várta. Az 1908-iki delegácziók alkalmával elmondott külügyi beszédemben nem titkoltam, hogy az ifju-török rendszer sikerében és végeredményében valami nagyon erősen nem bizom. Nem tagadom, hogy a törökök iránt nagy szimpátiával viseltetem, de épugy, valamint a politika terén nagyon ügyeseknek bizonyult montenegróiak albán szimpátiáiknak teljes önzetlenségében nem nagyon bizom, bevallom, hogy török szimpátiáim sem egészen mentek egoisztikus befolyásoktól. Ezek jórészben annak tulajdonitandók, hogy Törökország fennállását, integritását és megerősödését monarchiánk érdekében levőnek tartom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mindamellett a politikában nem személyekkel és érzelmekkel, hanem kizárólagosan viszonyokkal és eseményekkel akarván számolni, a Neue Ereié Pressében vagy 3 héttel ezelőtt megjelent két terjedelmesebb czikkemben felsorolt okoknál fogva, Törökország jövőjét, sajnálatomra, nem láthatom oly rózsás színekben, a milyenekben azt saját magunk a béke fentartása és magának Törökországnak érdekében látni óhajtanám. Törökország 3 év óta áll azon uj rezsim alatt, a melynek áldásait eddig sem népei, sem Európa nem látta. T. ház! Egyenlő törvények alkalmazása oly népekre, a melyek a legkülönbözőbb viszonyok közt fejlődtek és élnek, talán a legnagyobb politikai hiba, melyet kormány elkövethet. Mintha az uj rezsim épen ezt a legnagyobb hibát kereste volna ki, hogy azt napnap mellett kövesse el, ilyen törvényeket alkotott és alkot. Minden tekintet nélkül a Törökországot lakó különféle népek külön-külön kulturális állapotára, tekintet nélkül e népek külön szokásaira, sajátságaira, a melyek Törökországban sokkal erősebben domborodtak ki, mint máshol Európában, mindezeket a nagy különbözeteket máról holnapra ki akarták egyenlíteni. Ez az általános kiegyenlítési munka még a kultúra legmagasabb fokát elért népeknél is csak abban az esetben sikerülhet, ha a legnagyobb óvatossággal és kímélettel párosított kormányzati bölcseséggel járunk el. A frakkba öltözött ifjú törököt, azt, a ki Parisban vagy Londonban neveltetett, a sivatag szülöttjét, a ki törzsével együtt széles e világon a legnagyobb elszigeteltségében mai napig sem hagyta el a jaatriarchális életet, a hozzáférhetetlen albán hegyek lakóit, azokat, a kik tűzhelyüket oly helyeken alapítják, a milyeneket minálunk csak a sasok keresnek fel: egy kalap alá venni nem lehet. A kormánybölcseség tiltja, hogy mindezekre oly egységes törvények alkottassanak, a melyek az ifjú bulvard-törökre alkalmazhatók. Ha aztán azok, a kik magukat ily törvényeknek alávetni nem akarják, mert azokban csak ősrégi jogoknak elkobzását ismerik fel és semmi egyebet, azoknak magukat alávetni nem tudják, szuronyokkal szoríttatnak e törve-