Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

165. országos ülés 1911 május 26-án, pénteken. 31 jelszavakat tett magáévá, a melyek harczi jelszavaivá váltak bizonyos törekvéseknek és a melyekhez a politikai világban már hosszabb idő óta meghatározott, azoktól el nem választható értelmezés tapad. A mikor ezt sajnálattal látjuk, akkor talán szabad lesz emlékeztetnem az igen t. kultuszminister urat, hogy Magyarországon törvénybeiktatott felekezetnélküliség és törvénybeiktatott lelkiismereti szabadság van és ha nem is hasonló czélokkal, de nem helyesen megválasztott kifejezésekkel nem szabad ennek az államnak 800.000 polgárában felkelteni azt a hitet, hogy ők a magyar kultúrából ki vannak zárva, nem szabad őket harmad- és negyedrangú állampolgárokká sülyeszteni, a mikor nekik hőbb és igazibb törekvésük nincsen, mint hogy napszámosai legyenek a magyar kultúrának. Egy hang (a baloldalon) : A pénzszerzés ! Sándor Pál: Epén ugy, mint maguknál, mert semmi különbség e tekintetben nincsen. (Zaj. Elnök csenget.) Baross János: A pénzszerzők ! Sándor Pá!: önök is szeretik a zsebüket! (Zaj. Elnök csenget.) Kelemen Samu : Ha t. képviselő ur ki akarná hasitani a kultúrából a zsidó vallású emberek munkáját, azt hiszem, igen nagy hézag állana be a magyar kultúrában is. Hát, t. képviselőház, ezekkel szemben legyen szabad most már idéznem gróf Csáky Albin volt kultuszrninister ur beköszöntő beszédét, a ki a következőket mondta nem is a kultúrának, hanem a kultuszügynek terén. (Olvassa): » Vallásügyek terén az állami és királyi jogoknak ugy, a mint azokat törvény és törvényes gyakorlat megállapította, tsljes megóvása mellett, egyúttal teljes tiszteletben tartása az egyházi és felekezeti jogés munkakörnek, valamint az egyéni lelkiismereti szabadságnak, továbbá azon kérdéseknek, a melyekről sem törvény, sem törvényes gyakorlat nem provideál, az illető érdekkel, tényezőkkel lehetőleg egyetértő kölcsönös bizalom alaj)ján való megoldása, természetesen az állam érclekét mindig szem előtt tartva. Magyarország kultuszministere nem egy egyháznak, nem egy felekezetnek kultuszministere, hanem az államérdek képviselője a vallási ügyekben, de a jogállam, a valódi szabadelvüség szabta korlátokon belül, melyek határozottan követelik, hogy az egyházak és felekezetek érdekei, az egész lelkiismeret szabadsága, mindaddig tiszteletben tartassák, mig az állam vitális érdekeivel összeütközésbe nem jő.« Ha, t. képviselőház, szembe állitjuk ezt a t. kultuszrninister ur programmjával, akkor azt látjuk, hogy ebből a programmból hiányzik a kiemelése egy és más olyan lényeges körülménynek, a mely gróf Csákynál határozottan akczentuálva van és a mely alkalmas arra, hogy félreértések ne keletkezhessenek és ha keletkeznek, el legyenek oszlatva, Beszélt az igen t. kultuszrninister ur destruktív tendencziákról is, különösen beszéde befejező részében. T. képviselőház ! A destruktív tendencziák felismerése felette nehéz. Hiszen az emberiség fejlődésének történetéből méltóztatnak tudni azt, hogy sok olyasmi, a mi azelőtt destruktív tendenczia volt, később konstruktív tendencziává lett és intézményekben szilárdult meg. Hiszen destruktív volt a pogány világnézettel szemben, a mely akkor egészen átölelte világi vonatkozásokban is az emberiséget, a kereszténység eszméje. Destruktív tendenczia volt annak idején a katholiczizmussal szemben a jxrotestantizmus. Destruktiv tendenczia volt a rabszolgaság eltörlése, a mely megszüntette azt a társadalmi és gazdasági jogrendet, a mely millióknak minden életerejét és egész életét korlátlanul kiszolgáltatta egyeseknek. Destruktiv volt a törvény előtti egyenlőség, a mely lerombolt előjogokat és kiváltságokat és megszüntette a kasztot. Destruktiv tendenczia volt a nézet- és gondolatszabadság, a mely egyes pozitív hitéletek béklyóiból kimentette az emberiséget és megszüntette az adminisztratív előzetes czenzurát. Mindez, t. képviselőház, a történelmi tradiczióknak lerombolásával járt és azon nagy félreértés megszüntetésével, mintha az, a mi a múltban történt és jogtalanság volt, az történelmileg joggá válhatott, csak azért, mert megtörtént. És a tekintélyek bizonyos lerombolása is szükségszerüleg vele járt ezzel, mert uj eszmék, uj nézetek léptek a régi tekintélyek helyébe. De itt, t. képviselőház, az igen t. kultuszrninister urnak egy igen sajátságos kijelentésével is találkozunk. Es az a kijelentés arra vonatkozik, hogy ő súlyosan és élesen elitéli a kritikának azt a fajtáját, a mely bonezol a nélkül, hogy a helyett, a mit szétbont, valami pozitivet is tudna alkotni. Ez önmagában véve alig más, mint a tudományos kutatás szabadságának elkobzása. Mert a tudományos kutatás azzal kezdődik, hogy bizonyos igazságoknak áligazságát, bizonyos tételeknek igazságtalanságát ismeri fel a bonozoló kutatás. Evek, néha évtizedek, gyakran évszázadok munkája ez, mig a felismert áligazságok helyébe ujabb igazságok és ujabb alkotások léphetnek. Az alkotásokat feltétlenül meg kell előznie egy bonezoló kritikának. És, ha mi a bonozoló kritikát csak akkor tartjuk megengedhetőnek, a mikor nyomban be tudjuk állítani ennek helyébe az uj alkotást is, akkor voltaképen tudományos kutatás nincsen. De sajátságos véletlen, hogy ez az eszmemenet megint egészen találkozik azzal, a melyet Ausztriában méltóztattak hallani akkor, a mikor az ottani keresztényszocziálista párt betörést tervezett az egyetem tan- és kutatási szabadsága ellen. És akkor, abban az Ausztriában, a melyben a politikai élet legerősebb támasza a keresztényszocziálista blokk volt, volt ereje a,kultuszrninister^