Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

36 165. országos ülés 1911 május 26-án, pénteken. pozitív hitéletnek tanaitól, megtöltve keresztény kultúrával nem egyéb, mint gondolatról-gondolatra, szórói-szóra és betüről-betüre a keresztényszoczialista programm. Polónyi Géza : Ez Széchenyi programmja ! Huszár Károly (sárvári) : A kereszténység ellen, vagy a szoczializnxus ellen van-e kifogása ? Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Kelemen Samu : Minderről lesz alkalma meggyőződni t. képviselőtársamnak beszédem során. Annyit előre bocsáthatok, hogy az ő tételének első része az én beszédemre nem fog illeni. Ha már most ezeket, mint mondottam, egy egységes programmba foglaltuk össze és erre az eredményre jutunk, akkor kérdem az ezúttal távollevő ministerelnök úrtól, hogy vájjon ez a keresztényszocziálista programm egy-e azzal a programmal, a melyet ő adott volt az országnak és a képviselőháznak, egy-e azzal a programmal melyben Deák Ferencz liberális hagyományainak megőrzőjeként vallotta magát és a maga törekvéseinek czélpontjául azt állította fel, hogy ezeket a törekvéseket az életbe is átültesse. És kérdem ezek után az igen t, vallás- és közoktatásügyi minister úrtól, hogy ő, a ki politikai pályáján annyi óvatosságnak és tartózkodásnak adja tanújelét, minő körülményektől érezte magát indíttatva arra, hogy ezúttal egy ilyen mellék-, szinte ellenprogrammot adjon, holott a minister ur jól tudja azt, hogy a politikai életben nagy hiba ugyan, ha valaki az alkalmakat fel nem használja, de nem kisebb vagy legalább is nem kevésbbé kellemetlen hiba, ha túlságosan siet s ezzel azt a meggyőződésem szerint egészen alaptalan feltevést kelti fel, mintha őt bárhonnan siettetnék is. És kérdem ezek után ismét és most már egész határozottsággal, legyen kegyes a minister ur megmondani, mi hát az ő programmja : Deák Ferencz liberális programmja vagy a keresztényszocziálista programm ? (Mozgás balfelől.) Ha ezek után e kulturprogrammnak részleteire kívánok áttérni, akkor méltóztassék megengedni nekem azt, hogy mindenekelőtt két pontot bocsássak előre. Az első 3iZ, Síi mit én e képviselőház rixinden tagjánál magától értetődőnek tartok, hogy nincs ennek a képviselőháznak, hitem szerint oly tagja, a ki ne viseltetnék tisztelettel a vallás iránt. A másik, a mit kiemelek, az, hogy a nem-keresztény hiten levő magyar képviselők között nincs egyetlen olyan, de nincs hittestvéreim között sem, a ki a legfeltétlenebb tisztelettel ne lenne a kereszténység eszméje iránt. És ez nem puszta szó, ez a legbensőbb érzelmeknek kifejezése. Ha már most ezeket eleve megállapítom, akkor legyen szabad konstatálnom, hogy az, a mit az igen t. minister ur a maga kultuszprogrammjaként elmondott volt, a kultúrának pozitív hittételre való alapitása, lényegében nem más, mint 'a kultúrának a hitélet dogmáival való összezavarása. A kultúra sokat köszönhet a vallásnak, főleg a kezdetlegesebb időben, a mint viszont az is bizonyos, hogy a vallásos túlzásoknak, helyesebben a vallási fanatizmusnak és az ultramontatizmusnak a kultúra fejlőldésének megakasztásában is része volt az idők folyamában. Kétségtelen az is, hogy a vallás hatalmas segítő eszköze lehet a kultúrának. Ámde az a felfogás, a mely a kultúrát valamely pozitív hitéletnek tételeihez akarja kötni, az a maradiságnak régen elhagyott állomása. A mi nagyot és maradandót az emberiség alkotott, a mit az emberiség a fejlődés utján megvalósított, azok a csodái a technikának, a melyek lehetővé tették azt, hogy az ember urává lett a föld mélyének, urává lett a vizeknek és maholnap urává lesz a levegő birodalmának. Az a haladás, a mely lerombolta a távolság akadályait, — bár a lelkek között való távolsági akadályokat is igy lerombolhatta volna — a mely lehetővé tette azt, hogy mértföldeken át közvetlenül a beszéd utján érintkezhessek az ember embertársaival, a mely a levegőnek láthatatlan szárnyain pillanatok alatt továbbította a híreket : mindez az emberi kultúrának legbecsesebb vívmánya, a melynek a pozitív hitélethez semmi köze. (Zaj balfelöl.) Rakovszky István : De nem is ellenkezik vele. Polónyi Géza : Kolumbusz felfedezte Amerikát, pedig keresztény volt! Kelemen Samu.' Igazán nem volna jó Kolumbuszt idézni, t. képviselő ur, mert akkor idézni keüene azokat az egyházjogi írókat is, a kiknek nyilatkozatai Kolumbuszról kissé különösek. Ha az emberiség fejlődésének más tájait nézzük, ha azt vizsgáljuk, hogy minő munkát fejtenek ki az újkori kutatók, ezek az igazi modern apostolok, látjuk, mint mennek el a legmesszebbmenő mocsaras vidékekre, a hol a maguk egészségének és életének feláldozásával tisztán azért küzdenek, hogy megmentsék embertársaiknak életét. Kutató szemmel, kézzel és agygyal mélyednek ezek az emberi szervezet legtitkosabb rugóinak és sejtjeinek vizsgálatába, hogy lehetővé tegyék az emberiség számára azt, hogy megtalálva a betegségnek és bajoknak fészkét, erősebbé és egészségesebbé tegyék az emberiséget, és látjuk, hogy a kultúra legmagasabb eszményi csúcsain ott van a buddhista tanokat követő japán orvos, (Zaj balfelől.), a ki egyesül a munkában a zsidó német orvossal, a kik együttes munkát végeznek felekezeti különbség nélkül "minden keresztény embertársukkal és a kik küzdelmének eredménye e

"az emberiség közkincsévé válik, és ezek a közkincsek azután százszoros és ezerszeres dicsőséggel hullanak vissza saját nemzetükre. Ha mindezt látjuk, akkor meg kell állapitanunk, hogy a kultúrát nem lehet felekezetek szerint könyvelni, hogy nincs felekezeti kultúra, hanem kultúrája van a nemzeteknek, van nemzeti kultúra. Várady Zsigmond : ügy van! Kelemen Samu: Sajnosán járul mindehhez az is, hogy talán nem egészen szerencsésen megválasztott kifejezésekkel, bizonynyal nem hasonló intencziókkal, az igen t, kultuszminister ur olyan