Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-179

406 179. országos ülés 1911 június 17-én, szombaton. engedhetetlen, azt a magyar képviselőházban, azt hiszem, tovább fejtegetnem nem kell. Szmrecsányi György: Ez nem is a parlamentbe való ! Kelemen Samu : Ne méltóztassék az életben megcsinálni és akkor a törvényhozás, melynek az a feladata, hogy az életnek a bajaival foglalkozzék, nem is fog velük foglalkozni. Szmrecsányi György: Ki bizta meg őket 1 Hailer István .* Az élet bajai között sok van, a miről nem szeretik, ha beszélnek! Kelemen Samu: Sohasem teszünk szemrehán}

r

ást, ha a bajokkal foglalkozni méltóztatik. Arról is szó volt, hogy ezek az ifjúsági egyesületek a felekezeti kérdéseket egyáltalában nem érintik. Erre nézve talán szabad lesz megint egy belépési felhivást olvasnom fel, melylyel a középiskolából kikerülő és az egyetemre lépő ifjakat szólítják fel a kongregácziókba való belépésre, és a mely szó szerint igy hangzik (olvassa) : »Jóravaló keresztény ifjú nem teheti be a lábát olyan társaságba, a melynek tagjai születésüktől fogva ellenségei mindannak, a mi Krisztus egyházával összefügg«. De van más hasonló jellemző eset, mert ugyancsak ezekben a hiteles kiadványokban van épen egy czikk, a mely az ifjúság számára van szánva, a melynek czime >>A kongregáczió és a középiskola*, és a mely a következőket mondja (olvassa) : »Értem a kis Samukát, a ki minden iránt érdeklődik . . ,« (Derültség bal felől.) Ne méltóztassék azt hinni, hogy valamit ugy fogok felolvasni, a hogyan az nincsen meg. Következik szebb dolog is. (Olvassa.) »Ertem azt a protestáns Laczikát, a ki unatkozik, ide-oda kivánkozik, Istenem, hisz olyan üres lehet ezeknek a lelke«. T. képviselőház ! Ilyen testvéri szeretetre oktatni, a tanulótárs iránt való szeretet, egyenlőség és ragaszkodás helyett ilyen tanítást oltani be az ifjúság szivébe, mindenképen megengedhetetlen. (Ugy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon,) De nem is kell, hogy mi itt idézeteket olvassunk fel, hiszen az életnek száz és száz jelensége mutat a bajra. Ott van a székesfehérvári eset, a hol az állami főreáliskolában annyira elfajultak a viszonyok, hogy a keresztény és a zsidó tanároknak külön tanári szobája van. Ott van a zombori eset, a hol a zombori gimnázium tanári kara felterjesztést intézett a ministeriumhoz, kérve, szüntesse meg ezeket az állapotokat, a melyek szembeállítják a tanárt és tanárt, a tanulót és tanulót, és a melyek között nem lehet eredményes nemzeti oktatást végezni. Zomborban annyira elfajultak a viszonyok, hogy a kongreganista diák nem ül a nem kongreganista mellé. Ott van a resiczai eset, a hol tanulmányi kirándulást rendezett az ifjúság tanár vezetése alatt Resiczáról Temesvárra és a vasúton, a mikor zsidó utasokat láttak, a tanár felhívására és a tanár asszisztencziája mellett — átadom az adatokat a minister urnak — énekeltek zsidókat gúnyoló dalokat. De semmi egyébre nem kell hivatkoznom, mint az Országos Középiskolai TanárEgyesület felterjesztéseire, arra az eseményre, a melynek nincs párja Európa egyetlen kulturállamában sem, hogy a középiskolai tanárságnak zömét magában foglaló tanáregyesület kéréssel fordul a kormányhoz, kéréssel ennek utján a magyar közvéleményhez, tegye lehetetlenné ezeket az áldatlan állapotokat, a melyek mellett képtelen a maga hivatásának megfelelni, a melyek megbontották közöttük a békét és a melyek magister magistri lupus állitották, mint farkast a farkassal szembe a tanárokat és tanulókat egyaránt. Én pártkülönbség nélkül fordulok a képviselőház minden tagjához, fordulok az ország minden elfogulatlanul gondolkozó polgárához és kérdem azt, hogy a hol a kórság ilyen mélységes, a hol annyira megtámadta a szervezetet, hogy ez ily szörnyű gennyedésben tör ki, lehet-e, szabad-e ezeket az állapotokat tétlenül nézni ? Igaza van Apponyi t. képviselő urnak, a felekezetek egy történelmi alakulás, a melyet mi készen találtunk. De ebből nem következik az, hogy azokat középkori élességükben és merevségükben konzerváljuk, hanem épen az a feladatunk, hogy a haladó korszellem csiszolja le az élességeket és a nemzeti gondolat és a nemzeti munka számára hajlitsuk meg ezt a merevséget (Helyeslés a jobb- és a szélsőbaloldalon.) és a helyett, hogy a hitélet mélyítésének czimén a felekezeti ellentéteket mélyitenők ki, és az ekként mesterségesen kimélyített árkokba beledobnók a gyűlölködés bombáit, hidaljuk át azokat a szeretetnek és kölcsönös megértésnek érzelmeivel. (Helyeslés jobbfelől.) TSiZ a gondolat önkéntelenül odavezet engem gróf Andrássy Gyulának beszédéhez. Ez a beszéd, valahányszor azt elolvastam, — és többször olvastam el — mindig azt a benyomást tette rám, mint azok az építészi műremekek, a melyeket külföldi utaimon nem egyszer láttam. Valahányszor láttam és újra láttam őket, mindig uj és uj szépségeket fedeztem fel bennük. Az architektúrának egyszerűsége és mégis nemes vonalai mindannyiszor megindították a lelkem. De ha bementem a kapubejárón a ház belsejébe, rendszerint azt találtam, hogy ezek nem gyakorlati czélok számára épültek. Én szórói-szóra aláírom mindazt, a mit gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam elmondott, de gyakorlati következtetéseit nem tehetem magamévá épen azért, mert azok nem gyakorlatiak. T. képviselőtársam azt mondotta, hogy ő nem szereti a középiskolai kongregácziókat, de — hogy egy egyházjogi kifejezéssel éljek — tolerari posse, el lehet őket tűrni két feltétel alatt: az egyik az, hogy a belépéshez megkivántassék a szülői beleegyezés, a másik pedig a visszaéléseknek szigorú ellenőrzése. Hát, t. képviselőház, a szülői beleegyezés dolga rendesen egy fikczió. Az ifjú belép a középiskolába, ott prezentálják neki a belépési iveket, a melyek rendszerint el vannak látva a közép-