Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-179

179. országos ülés 1911 június 17-én, szombaton. 405 azok iránt a nagy férfiak iránt, kik ezt az eszmeáramlatot megindították, a kik ezeket a nagy alkotásokat létesítették. Ámde nekem semmi tudomásom arról, hogy Polónyi Géza ur ezeknek akár lemenő, akár oldalági rokona, akár jogutóda volna, és igy felette csodálatosnak kell tartanom, hogy ezeknek a nagy férfiaknak és nagy jogászoknak óriási alkotásáért Polónyi képviselő ur állítja össze a maga ügyvédi költségjegyzékét és prezentálja azt a magyar zsidóságnak kifizetés végett. Erre, t. képviselőház, már hajlandók nem vagyunk. Felhozta még Polónyi t. képviselő ur a magyar zsidóságnak belső életéből annak legkülönbözőbb dolgait, foglalkozott a rituálékkal, fürdőkkel, metszésekkel, a tartózkodás parancsaival, oly alapossággal, hogy nekem az a meggyőződésem, hogy igen t. képviselőtársam ezeket az adatokat nem kaphatta máshonnan, mint attól a Budapestről pár év előtt kitiltott hithű izraelita bárónőtől, a kivel pár évvel ezelőtt közös bánatba vonultak a nemzet sorsa fölött, a kinek, t. képviselőtársam a hazájáért önfeláldozó Monna Vanna szerepét szánta . . . (Derültség.) Haüer István : Kabaré, Kabaré ! Kelemen Samu : ... és mielőtt az osztrák Princzivalle sátorába elküldötte volna . .. Haüer István : Ez nem parlamentbe való ! Kelemen Samu : . . . maga rendezte köpenyének redőit, hogy annál biztosabban győzhesse le az ellenséget. (Élénk felkiáltások bal felől: Eláll! Eláll !) Polónyi Dezső: Közönséges szemtelenkedés. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Keiemen Samu : Méltóztassék most már megengedni, hogy ezek után rátérjek . . . (Zaj balfelől.) Én minden fölszólalással ugy foglalkozhatom, a mint azt a felszólalás érdeme magával hozza. Haüer István : A hogy tud ! Kelemen Samu : A mi azokat a komolyabb jellegű és a vita gerinczét képező felszólalásokat illeti, melyek közé sorozom Apponyi Albert, Andrássy Gyula és a t. minister ur felszólalását, most már ezekkel kötelességem foglalkozni. Apponyi Albert t. képviselő ur a középiskolai kongregácziókról szólva azt mondotta, hogy ezek csak a vallási devoczió érzését szolgálják, hogy nem érintenek semmiféle felekezetet és voltaképeni czéljuk nem más, mint a hitélet mélyítése. Ezen az állásponton azután az igen tisztelt képviselő ur azt a kérést és azt a kérdést intézte hozzám és képviselőtársaimhoz, hogy hajlandók vagyunk-e arra, hogy a politikai élet porondjáról a vallásos élet belső mozzanatait kiküszöböljük. Erre a kérdésre őszintén, határozottan és egyenesen azt felelhetem, hogy igen. Ha azonban az igen tisztelt képviselő ur ezt ugy értelmezi, hogy a közoktatásnak égető problémáit egy szellemi virement segítségével átutaljuk a vallásos élefc belső területére, a hová azok sem természetük, sem lényük szerint nem tartoznak, (Zaj.) hogyha az oktatásügy nagy nemzeti feladatai fölé bármely egyháznak lobogóját is tűzi ki abból a czélból, hogy ezeket a kérdéseket elvonja a parlament ellenőrzése és bírálata alól, akkor ennek a megengedhetőségével szemben époly őszintén, époly határozottan és ép annyira fentartás nélkül azt mondanám, hogy nem ! A mi már most ezeknek a fejtegetéseknek érdemi részét illeti, annak a devotiónak árnyékában, melyről igen t. képviselőtársam megemlékezett, a legbujább üzleti spekulácziók tenyésznek. Bemutatom például a pannonhalmi kongregáczió hivatalos jelentését. Előrebocsátom azt, hogy én a kongregáczió érvénygyakorlataival, a mi azok vallási részét illeti, sőt azoknak még esetleges túlzásaival sem óhajtok egy pillanatra sem foglalkozni, azonban arra fel kell hivnom a t. ház figyelmét, hogy itt az erénygyakorlatok közt szó szerint fel van sorolva a »buzclitás keresztény czégeknél való vásárlásra^. Hogy a gazdasági, ipari és kereskedelmi kérdéseknek ilyen felekezetek szerint való szétbontása megfelel-e a magyar állam és a társadalmi egység kívánalmainak, hogy szabad-e ezeket az ifjúság számára erénygyakorlatokként felállítani, ennek elbírálását nyugodtan bizhatom a t. házra. De vannak itt még érdekesebb dolgok is. Méltóztatnak azt tudni, hogy ezeknek a középiskolai kongregáczióknak egyik feladata a propaganda esinálás. A nagyszombati középiskolai kongregáczió ezt akként értelmezte, hogy annak vezetősége a várost kerületenként és utczánként osztotta fel a középiskolai ifjúság tanulói között, még pedig olyformán, hogy minden utczába kiküldött két tanulót mint utczai biztost abból a czélból, hogy előfizetőket gyűjtsenek az »Uj Lap« és az »Alkotmány« számára. (Mozgás a néppárton.) Itt fekszik előttem a hivatalos jelentés, a melyből az tűnik ki, hogy ezek a fiatal fiuk, a kiket az évi előfizetés bekövetkezése előtt deczember havában küldtek ki erre a misszióra, beszámolnak többek között arról, hogy egyik helyen sikerült nekik olyan családnál, a mely évek óta a Budapesti Hiiíapot járatta, ezt onnan kiküszöbölni és az Alkotmányra fizettetni elő. Baross János : Fáj neki a Budapesti Hirlap. Kelemen Samu : Szórói-szóra igy van, átadom t. képviselőtársamnak. Ez egy véletlen baleset. (Derültség balfelől.) A másik azzal számol be, hogy egyes helyeken kedvezőtlenül fogadták, de azzal vigasztalja magát, hogy azt, a mit ő e czimen szenvedett, a vallásért szenvedte. Az ifjúság lelkességének, az ifjúság kedvességének és fiatalos energiájának ilyen üzleti czélokra való kihasználását megengedhetőnek tartam nem lehet. Én meghiszem azt, hogy ez igen jó üzleti gondolat, igen sikerült üzleti fogás, annál is inkább, mert az Alkotmánynak kiadóhivatala az e czimen szerzett előfizetők részére még ügynöki dijat sem fizet, hanem hogy a vallásos érzetnek bármily spekulativ üzleti czélokra való kihasználása meg-