Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-165

U 165. országos ülés íMi ismeréssel, a melylyel a kultusztárcza iránt viseltetem, hangsúlyozni kívánom, hogy ennek a szakoktatásnak tulaj dónképeni megteremtője Magyarországon a kultuszministerium volt, különösen Trefort Ágoston nagynevű volt kultuszministerünk:, a kinek lelkében, szivében élt az a gondolat, hogy Magyarországot alaposan képzett iparos- és kereskedő polgárság által is meg kell erősiteni. Ezt ő kezdeményezte és a kereskedelmi oktatás fejlődésének első alapjait ő vetette meg. Ö alkotta meg az ipariskolát Magyarországon és csak később jutott ezeknek egy része, az u. n. felsőbb ipariskola és a szakiskolák a kereskedelemügyi tárcza körébe. Fel kell itt említenem az ipariskolák közül az u. n. tanoncziskolákat, a melyek tanulóinak száma 500.000-re rug, továbbá a kereskedelmi tanoncziskolákat. A. régebbi időkben úgyszólván csak pótlóoktatást nyertek ezen iskolákban a növendékek, a kiknek összes száma 110—120.000-re tehető, most azonban kell, bogy bizonyos szakszerű oktatásban is részesüljenek. Azt hiszem, hogy nem derogálok a kultuszministeriumnak akkor, a midőn ezt az örökséget boldogult Hieronymi Károly kereskedelemügyi minister úrtól átvévén, itt a t. ház előtt szóvá teszem ezt a kérdést és arra kérem a t. képviselőházat, hogy méltóztassék elvileg kimondani azt. hogy a szakiskolák, értve a felső kereskedelmi iskolákat és az összes ipari oktatási intézeteket, a szakministerium ressortjába utaltassanak át. Erre nézve már bizonyos Ígéretet is kaptunk a kultuszminíster ur részéről, a ki tiszteletben kívánva tartani Hieronyminek eszméjét és véleményét, a maga részéről is hajlandó lesz olyan megoldást keresni, hogy ezeknek az iskoláknak igazi szakszerűsége biztosittassék. Méltóztassék most nekem megengedni, hogy a felszínen tartott u. n. tanárkérdéssel, tanitókérdéssel és a fizetés kérdésével is röviden foglalkozzam. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfélől.) Bizonyos megnyugvást keltett tanári körökben a kultuszministernek ama kijelentése, hogy ezeket a tanárokat be fogja osztani a megfelelő fokozatokba egyenletesen, megadva a módját annak, hogy ezek a tanárok is bizonyos idő múlva elérhessék a szükségleteik fedezésére szükséges anyagi eszközöket, mondjuk, megkapják a maguk megérdemelt fizetését. Ám ha vizsgáljuk ezeknek a tanároknak izgalmát, azt a mozgalmat, a mely felszínre hozta ezt a fizetéskérdést, vissza kell mennünk 1893-ra, arra az időre, mikor az összes tisztviselők, nem mondom, rangosztályokba, de u. n. fizetési osztályokba azért osztattak be, hogy legyen czinozurája, mértéke annak, hogy a különböző képzettségű, kvalifikáczióju és szolgálati ágban működő tisztviselőket miképen javadalmazzon az állam. Már abban az időben is módomban volt az illetékes tényezőket figyelmeztetni arra, hogy ha minden tisztviselőt elhelyeznek ezekbe a fizetési osztályokba, legalább a tanárokat ne helyezzük el. A nélkül is olyan bizonyos idegenszerűség hatja május 26-án

} péntekért. át az ember lelkét, ha a rangosztályokról diskurál, mert hiszen minden szerencsétlenségünknek, társadalmi bajainknak, szétzüllöttségünknek, széttagoltságunknak az az alapja, az a gyökere, hogy rangsorozva vagyunk, hogy nincs olyan kicsi ember Magyarországon, a ki a ranglétrán sokkal kisebbet ne tudna találni, a kit azután egész a sárga földig lesajnáljon. Ez a mi szerencsétlenségünk. Egy hang (a szélsőbaloldalon) : Udvari tanácsosság ! Mártonffy Márton: Az udvari tanácsosság nem rang. Polónyi Géza: Nyomorúság! Mártonffy Márton: Épen nyomorúságnak nem mondható, hanem talán megérdemelt jutalom olyik emberre nézve . . . Mondom, kívánatos volna, hogy a tanárokat kivegyék a rangsorból, hogy akként állapittassék meg a fizetésük, hogy bizonyos időközönként fokozatosan megkapva a növekedést, mikor nyugdíjazásukra kerül az idő, egy meghatározott összeg álljon rendelkezésünkre, hogy biztosan tudják azok, a kik a tanári pályára mennek, hogy bizonyos évek múlva mi az, a mire számithatnak nyugdíj ban.Azt állítják, hogy ennek, az ilyen automatikus előléptetéseknek ellene mond a hatalom kezelése, félnek attól, hogy nem lesz eszköz a hatalom kezében, a melylyel azután a netán renitens, rakonczátlan professzorokat vagy a gyengeségben leiedzőket meg tudná fenyíteni, büntetni, esetleg serkenteni a jóra. Hiszen ha lesz pragmatika, ha lesz szolgálati szabályzat, ha fogja tudni az az előljáró is, meg az alantas közeg is kötelességét teljesíteni, másnak jogát pedig tiszteletben fogja tudni tartani, akkor mindig lesz a hatalom kezelőjének kezében annyi eszköz, hogy a megtévelyedettet vagy a szándékosan bűnözőt épen az előléptetés, vagy a fizetés megvonásával fenyítse meg, büntesse meg. T. ház ! Igazán ugy vagyok, hogy nem azon kell gondolkodnom, hogy miről beszéljek, de nem szeretném az önök türelmét próbára tenni. (Halljuk ! a jobboldalon.) Egy nagyon fontos társadalmi kérdés szempontjából csak érinteni kívánom a nőnevelés ügyét, a nőkérdést. a nő iskoláztatását. (Halljuk I a jobboldalon.) Magyarországon a leányoktatással foglalkozik a népiskolán kivül a polgári leányiskola, néhány felső leányiskola és tanítóképző-intézet. Hogy e polgári leányiskoláknak tanítási ideje és az ott feldolgozott tananyag té^deg nem elegendő arra, hogy nemcsak a közép-, de még az alantas néposztályok leánygyermekeinek lelki szükségletét kielégítse, azzal a t. közoktatásügyi kormány teljesen tisztában van. Hiszen mindenféle kísérletet tesz, hogy a polgári leányiskolákat hogyan bővítse ki, emitt kézimunka-tanfolyammal, másutt kereskedelmi tanfolyamokkal. Érzi a szükségét a vezetőség, de az egész társadalom is, hogy azok az ismeretek, a melyeket a mostani leányiskolák nyújtanak leánygyermekeinknek, nem