Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-177

352 177. országos ütés 19ll június Ih-én, szerdán. mélymegválasztás jogát a kezéből kiadja;, mert I kérem, tessék megbinni, mégis érdeke megnézni, hogy melyik személy nyújt neki nagyobb garancziát a társadalmi békének és a felekezetek közti egyetértésnek fentartásához, és meg akarja akadályozni, a mennyire tőle telik, hogy a feje fölött antiszemita csóvákkal a kerületét felgyújtsák. Be kell látnunk, kogy ebben az okoskodásban mégis van bizonyos rezón, és főleg van rezón akkor, ha ennek a gyakorlása az illetőnek tulajdonképen nem jogbitorlása, hanem a tételes egyházjog által megengedett joggyakorlat. Ma már nem azt az időt éljük, t. képviselőtársaim, mint a hitbuzgóság régi korszakában, hogy versenyeztek egyes hivek templomok alapításában és ezáltal a kegyúri jogok megszerzésében. Ma sokszor perek által kell behajtanunk azokat a terheket is, a melyekre a kegyurat kötelezi a törvény, mert mindenütt ki akarnak alóla bújni. Ezért patronátusok elfogadását az egyházjog is mindenütt megengedte, a katholikusok is, mihelyt a kegyuraság terheit viselni hajlandók, sőt a kongregáczió offlczii a zsidók patronátusi dolgában is intézkedett. Nemcsak azt tűri, hogy ők testületekben szavazhatnak, hanem még zsidó kegyúrnak is megengedi, hogy bemutatási jogát saját nevében átháríthassa bármelyik keresztény hivatalnokára, tisztjére.. . . Rosenberg Gyula : Ugy is van ! Számtalan esetben ! Hock János : . . . hogy az mutassa be az illetőt a zsidó nevében. Mert hiszen ezt a jogot hazánkban legelőször 1873-ban a nagytekintélyű Roskoványi püspök felterjesztésére adta meg a római kongregáczió május hó 13-ikánirtrescriptumában, a melyben azt mondja : »Tolerari poterit. . .«, sőt megengedte, hogy a megyei névtárban a patronátusi jog »Dominia Leopoldi de Podrágy» czimmel tüntettessék ki. Hasonló jogot kapott Landau Horácz a zágrábi plébánián, mikor a beliczia plébánia betöltéséről volt szó, 1876-ban. A zágrábi érsek megengedte, hogy kánoni kifogás alá nem eső egyént a zsidó kegyúr bizalmasan ajánlhasson. 1876-ban ezt a határozatot megismételte Róma Tornyai-Schossberger Zsigmondra nézve s ugyanezt a jogot gyakorolják azóta számtalanok. Már most, ha privát egyéneknek az egyházjog megadja a kuriális határozatokra támaszkodva ezt a pátrónusi jogot, miért lenne az tilos épen Budapest fővárosára nézve, a hol a közgyűlésen nem a zsidók vannak többségben, mert, a mint, azt hiszem, sikerült kimutatnom, a keresztények vannak nagy többségben. Miért meginditani egy ilyen harczot, a melynek következményei az egyházra nézve nagyon veszedelmesek lehetnek ? Pillanatnyi sikert, politikai diadalokat talán elérhetünk, de mit érünk vele, ha ez a megindított kő, a melyről nem tudjuk, hol áll meg s kit hogyan talál meg, visszahull magára az egyházra s a nagy egyházi javadal I máknak sérelmeit fogja maga után vonni ? (Igaz ! Ugy van ! jobbjelől.) Ki tudja nekem azt előre meghatározni és megállapítani, hogy a szenvedélyek hol fognak felvetődni és hol fognak lecsillapodni ? Olyan dolog ez, mint Göthe bűvész-inasának esete ; felkeltheti az inasgyerek is, de azután az üvegbe nem tudja többé visszaszorítani. (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! A katholikus egyháznak tehát, míg olyan kegyurasága lesz, mint a megtámadott fővárosi közgyűlés, tessék elhinni, nincs oka aggodalomra és én addig nem is félek itt Magyarországon a katholikus érdekek elnyomásától. Olyan jogosult kérésünk nincs, a mit nekünk ott a főváros közgyűlésén meg ne adnának. És én azt hiszem, hogy Magyarországon, vagy a fővárosban nincsen egyetlen egy katholikus pap sem, a ki keresztényüldözést vethetne a közgyűlés szemére. Adatokkal szolgálok. Hogy ez a fővárosi, u. n. zsidóuralom mit tett hat év alatt egyházi czélok érdekében, azt a következő adatok illusztrálják. Csak a római katholikus egyházi személyzet járandósága évenként 182.000 korona. Vallási kiadásokra fordított 1904— 1910-ig 4,555.000 koronát, évenként tehát 650.000 koronát, a miből mi katholikusok kaptunk 355.000 koronát — mindig kerek számokban beszélek —, a zsidók kaptak 75.000 koronát, a különböző többi protestáns felekezetek pedig 112.000 koronát. Ezek a rendes egyházi szükségletek. A rendkívüliek közül pedig, hogyne untassam a t. házat, (Halljuk ! Halljuk !) csak a legnagyobbakat fogom előszámlálni. 1909-ben megszavazott a közgyűlés az angol kisasszonyok templomának építésére 500.000 koronát. A dominikánusok templomára 200.000 koronát. Az 1911-iki költségvetésben a vallásügyi kiadások rendes rovatában fel van véve 800.0000 korona. Állandó segélyt kap az örökimádás temploma, 20.000 koronát. Kaptak segélyt a kapuczinusok, a lazaristák, a Ranolder-intézet stb. A burkolási járulékokat, a mint tetszik tudni, a közgyűlés minden felekezetnek elengedi a templom előtt, a lelkészi lak előtt s annyira bőkezű, hogy a katholikus belügyminister ur leirt s takarékosságra intette e tekintetben a fővárost. (Derültség a középen.) Most, mikor tulaj donképen zászlóbontás, a melyről az előbb beszéltem, megtörtént felekezeti irányzatokból, mi a válasza a főváros pénzügyi bizottságának rá ? Az, hogy megkötötte a piaristákkal az alkut arra az értékcserére. Szmrecsányi György: Mert muszáj volt! Hock János: Bocsánatot kérek, a főváros egyszerűen adhatott volna nekik más helyet, egyenértékű helyet és ki is sajátíthatja azt. Szmrecsányi György: Törvényes útja van! Hock János: Ők nem törvényes utón akartak jogot és igazságot csupán, hanem méltányosságot akartak velük gyakorolni; és hogy kijöhessen a frontja a Váczi-utczára a piaristák épületének és hogy hatalmas épületet emelhessenek, egy nagy értékes cserébe ment bele a fő-