Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-177

177. országos ülés 1911 június lk-én, szerdán. 343 bizonyos góczpontjaira mennek azoknak az ismereteknek, hol azokat köztudomásúan legjobban lehet megtalálni. Ez már a nyugaton is igy van, és mennyivel inkább jogosult ez a felfogás akkor, mikor nálunk mégis meglehetősen fogyatékos eszközökkel kell a magunk kultúráját előre vinnünk. Egyik hátránya a jelenlegi állapotnak egy bizonyos tudományos snobság, mely hasonlatos minden snobsághoz. A lóversenytéren az angolos snobság uralkodik, a tudományosságban pedig — természetesen kivételekkel — a német snobság dominál. Mi lassan és rendszerint 30 esztendővel később követjük a nyugati divatot és rendszerint igen megkésve érkezünk azon pontokhoz, a miket régen elhagytak már a nyugati államok. Hogy csak egy példát emlitsek, nálunk pl. a keleti nyelvészek majdnem mind a sémi irányban haladnak, daczára annak, hogy Németországban már egy olyan irányzat indult meg, melyet az Orientalisches Archív képvisel, a mely a pánsémi, vagyis mindenütt sémit látó iránynyal teljesen szakított. Egyáltalában mi nem törődünk ezekkel a kérdésekkel, hanem mindig csak lassan és később megyünk utánuk. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, (Halljuk! Halljuk!) mert mondtam, hogy nagyon röviden akarok beszélni; de arra nézve, hogy mennyire el vannak némely ágak nálunk hanyagolva, pl. felhozom, hogy Kolozsvárt egy igen kiváló ember a tanára a török és általában a keleti nyelveknek és ez Bálint, a ki utazott is, de beteges ember egyáltalában alig tart ma már előadást és ez a tanszék majdnem betöltetlennek tekinthető, mivel előadások nincsenek. Pedig épen ezen a téren, hol a mi rokonságunk, a mi nyelvi sajátságaink leginkább alkalmasakká tesznek minket arra, hogy alaposan, kellő ismeretekkel és előkészülettel tanulmányozhassuk ezeket az idegen nyelveket, lehet leginkább, legmaradandóbb, legkétségtelenebb babérokat szerezni, hiszen részben az emiitett Bálint tanár, azután elsősorban Vámbéry és Cholnoky, a ki ázsiai kutatásokban dolgozott, internaczionáüs sikere bizonyít a mellett, hogy igenis itt van az a tér, a hol specziáhs szerepünket megtalálhatjuk. Azt hiszem, hogy egész tudományos irányzatunknak és a kormányzat befolyásának helyes útja az volna, ha különösen a turáni népek történetével, nyelvészetével, etnológiájával foglalkoznának kutatásaink, továbbá a Balkánnal és nemzetiségeink történetével. A Balkánnal és a Balkán történetével való foglalkozás helyesbitené azt az igen sajnálatos körülményt, a mely előállott az által, hogy nem törődvén pl. Romániának és a román népnek történetével, ott részben jó-, részben rosszhiszemű hamisítványok alapján egészen csodálatos és alaptalan történeti elmeletek járják, melyek méreganyagukat bevetik a magyar nemzetiségi kérdés megítélésébe is, a mi elő nem fordult volna, ha kellően megalapozott és kellő szeretettel gondozott tudományos kutatás foglalkozott volna ezekkel a kérdésekkel nálunk már előzetesen. Azt hiszem, e téren bizonyos kapcsolatok is találhatók a Kelettel. Ehhez adatokat szolgáltat és megerősíti véleményemet az, hogy pl. a törökök részéről is tétettek alapítványok, melyek a törökmagyar kultúrának kölcsönösségét kívánják biztosítani, így pl. a Feridun bej-alapítvány, mely az Akadémia kezelésében van és a mely körülbelül 270.000 koronát tesz ki, azonkívül ugy vagyok értesülve magánúton, hogy a déloroszországi tatárok, a kiket azonban csak mi hivunk tatároknak, egy internátus gondolatával foglalkoznak, melyet nálunk Magyarországon szeretnének felállítani ; de természetes, hogy mindezek a szimpátiák csak akkor használhatók ki, ha valami tárgyi alapjuk is van, ha van oktatás, mely a dolgokkal foglalkozik, mely valóban képes is betölteni azt a hivatást, melyet tőle ez a szimpatikus közönség vár. Nézetem szerint mélyebben kellene foglalkezni az ázsiai nyelvészettel, a balkán-nyelvek történetével, a balkán-népek etnológiájával, a finn, a török-tatár és különösen az ó-kinai nyelvészettel és etnológiával, mely szintén igen közeli nexusban van történelmi és nyelvészeti fejlődésünkkel. Jobban kellen továbbá foglalkozni az etnográfiával és különösen a régészettel, mert ismeretes, hogy a magyar régészet és különösen a prehisztória nem egységes a Nyugattal, ellenben egységes egész Ázsiával. Minden nyom arrafelé vezet és Magyarország különösen régészeti szempontból ugy tekinthető, mint iskolája, vagy kicsinyben bemutatott múzeuma az egész ázsiai kultúra fejlődésének. Ezen a téren tehát igen kiváló eredményeket lehetne produkálni, ha kellő anyagi és szellemi erő, ha kellő figyelem fordíttatnék rá. Geográfiai és politikai helyzetünk is arra utal, hogy a Balkán történelmével és a balkáni népekkel foglalkozzunk. Azt hiszem, hogy ezt nemcsak kizárólag szigorúan tudományos szempontból keU tenni, hanem be kellene vinni a tanárképzésbe is, még pedig azért, mert én igen előnyös, igen hasznos dolognak tartanám, ha az a közéjjískolai tanári kar, a mely végre is az egész ország fiatalságának nevelését kell, hogy végezze és kell, hogy végezze' ennélfogva a nemzetiségi származású ifjainknak nevelését is, ezeknek specziális faji történetére, saját fajrokonainkra nézve, az ő saját nyelvükre nézve felvilágosítással, tanítással, irányítással tudna lenni, hogy ott abban az iskolában az az idegen nyelvű gyermek magát ne idegennek érezze és viszont találja meg ott az iskolában a felvilágosítást saját származásáról, saját nemzeti mivoltáról, rokonainak nemzeti állapotáról és fejlődéséről, ne keresse pedig azt az iskolán kivül, (Elénk helyeslés jobbfeíől) a hol politikai színezettel és rosszakaró, magyarellenes tendencziákkal szaturált forrásokból fog csak meríthetni. (Élénk helyeslés jobbfeíől és a középen.) Én azt hiszem, hogy ebben a dologban megtaláljuk a számításunkat mi mint magyar poli-