Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-177

177. országos ülés 1911 június lí-én, szerdán. 841 tanárok részére megnyittatott a VI. osztály, azt kérik, hogy részükre is nyittassék meg a VII. osztály. Továbbá, hogy vétessenek ki a népiskolai tanitói nyugdíjból és velük is, mint állami tisztviselőkkel bánjanak a nyugdíjigény megállapításánál, és hogy a nyugdíjra kérjesitő kor 35 évben állapittassék meg. Státusrendezésük legyen hasonló a középiskolai tanárokéval s ugyanazon idő alatt hajtassék végre. T. képviselőház! En azt hiszem., hogy e lávánságok nem túlzottak. E kívánságok méltányosak és igazán a tanügyi kormány nem zárkózhatik el előlük. Különösen sérelmes reájuk nézve az, hogy mig az állami tisztviselők egyszer és mindenkorra fizetnek 33 %-ot a fizetésük után, addig ők minden egyes előléptetés alkalmával az előlépési összegnek 50%-át kötelesek fizetni, azonkívül kötelesek minden esztendőben fizetésük 2 %-át beszolgáltatni a nyugdíjintézetbe. Ezt méltánytalannak tartom, mert hiszen, ezek is épen azt a kulturmunkát végzik, a mit a középiskolai tanárok és a mostohább elbánás semmivel sincs indokolva. A néptanítók fizetésj a vitását és helyzetét illetőleg csatlakozom azokhoz, a miket előttem szólt t. képviselőtársam, Mádi-Kovács épen most mondott el, a ki részletezte azokat^a sérelmeket, melyek ezen a téren fennforognak. Én is kívánom és óhajtom, hogy azok a sérelmek, melyek az állami és felekezeti tanítók részéről a t. minister urnak és t. képviselőtársaim mindegyikének megküldött könyvecskében foglaltatnak, mely könyvecske az 1910. november 18-án tartott népiskolai tanitói közgyűlésnek megbízásából állíttatott össze, orvosoltassanak s igényeik lehetőleg kielégi ttessen ek. A mi az óvónők helyzetét illeti, igazán méltánytalanul járunk el velük szemben, midőn az ő nagyon szerény igényeiket sem elégítjük ki. Ugy tekintjük őket, mintha nem is volnának tényezői a népoktatásnak. Mintha szolgálók lennének, olyan fizetést adunk nekik, a mi valóban szégyenünkre válik. Vannak 400—500 koronás fizetésű óvónők, és mikor hosszú időkön át mint közsési vagrv felekezeti óvónők teljesitik feladatukat s óvodájuk államosittatik, még azt sem teszi meg velük a kormány, hogy a felekezetnél vagy a községnél eltöltött szolgálati idejüket fizetés és nyugdíj megállapítása czéljából nem számítja be, pedig fizetésük és nyugdijuk a néUíül is csekély és mélytánytalan azon szolgálattal szemben, melyet tőlük elvárunk és melyet az a feladat megérdemel, melynek hűséges és gondos elvégzését tőlük megvárjuk. Mondhatom, hogy mikor holmi ének-szakfelügyelőről, meg czigánybiztosról olvasok a költségvetésben, a mely állásokra épen semmi szüksége nincs sem az államnak, sem a nagyközönségnek és költünk rájuk ezreket, szinte, boszantanak ezek a költségek, mikor ennek a felesleges, luxuriózus kiadásnak megtakarításával száz meg száz óvónőnek vagy tanítónőnek helyzetén javíthatnánk. (Igaz I Ugy van ! balfelöl.) T. képviselőház ! Elszomoritó, hogy államháztartásunkban nem tudunk szakítani bizonyos összeget arra a czélra sem, hogy a kongmás lelkészek fizetését emeljük. Tagadhatlan, hogy a lelkészek különösen kisebb községekben, hol a néppel közvetlenül érintkeznek, a hol a nép vezetésére vannak hivatva, nagyon fontos missziót teljesítenek. Úgyszólván a községnek egész kulturális fejlődése az ő működésüktől függ és ép ezeken a helyeken vannak a legmostohábban fizetve a lelkészek. Tekintve képzettségüket, tekintve tudományos készültségüket, 1600 K fizetés igazán nem fizetés ; tiszteletdíjnak lehet nevezni, de fizetésnek, megélhetési alapnak különösen a mai viszonyok között nem lehet. Én kérve-kérem a közoktatásügyi kormányt, nyújtson be törvényjavaslatot, hogy a lelkészek fizetését feladatukhoz, tudományos készültségükhöz mért összegben állapithassuk meg. T. képviselőház! A mikor én a felekezeti tanítók és lelkészek fizetésének tisztességes rendezését kívánom, nem egyéni óhajt fejezek ki, hanem a törvény foganatosítását szorgalmazom. Az 1848. évi XX. t.-cz. elrendeli, hogy az eg)mázaknak összes egyházi és iskolai szükségletei állami bevételekből fedeztessenek. És mit tapasztalunk ? Azt, hogy ezt a 60 esztendős törvényt még most sem hajtották végre. A képviselőház maga is nem ennek a törvénynek végrehajtására utasítja a kormányt, hanem hoz törvényeket, melyek kevesebbet tartalmaznak, mint az 1848. évi XX. t.-cz,, megállapítja a tanítóknak és lelkészeknek minimális fizetését, a felekezeti tanitókét 800 K-ban, a lelkészekét 1600 K-ban és csak annyival járul hozzá e fizetések fedezéséhez, a mennyiben azok a 800, illetve az 1600 K-át nem ütik meg, a hol azonban ezt az összeget megütik, ott eg5^általában nem járul hozzá a fizetések viseléséhez, hanem meghagyja a felekezeteknek terhét továbbra is és csupán annyiban jön segítségükre, hogy e terhek jövőre ne emelkedjenek. Ámde ez nem fedi. az 1848. évi XX. t.-cz. parancsoló rendelkezését, a mely szerint minden egyházi és iskolai szükséglet az állami bevételekből fedezendő. A vallásügy fontosságára figyelmeztetnek azok a felszólalások, a méhnek időnkint itt e házban meg-megujulnak és a melyek a felekezeti kérdésekkel olyképen foglalkoznak, hogy annak nyomában rendesen vihar keletkezik. A kormány eljárásában közoktatásügyünkre nézve semmi előrehaladást nem látok, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsSbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Berzeviczy Albert foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Ki következik ? Szász Károly jegyző: Gróf Bánfíy Miklós! Gr. Bánffy Miklós: T. ház ! Tekintettel arra, hogy a közoktatásügyi vita már meglehetősen