Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-177
338 177. országos ülés Í9ÍÍ június lí-én, szerdán. a jelen évben ny ojtson be törvényjavaslatot az állami, úgyszintén a felekezeti tanitók státusés fizetésrendezése tárgyában, a mely szerint az állami tanitók a XI., X. és IX. fizetési osztályba soroztassanak. és a felekezeti tanitók fizetése ugyanily módon rendeztessék«. (Helyeslés haljdől.) A költségvetést egyébként nem fogadom el. (Helyeslés baljelől.) Elnök : Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Eakovszky Béla ! Rakovszky Béla : Van szerencsém bejelenteni, hogy elállók a szótól. Hammersberg László jegyző: Bikádi Antal! Bikádi Antal: T. képviselőház! (Halljuk I Halljuk!) A közoktatás ügyének rendkívül nagy fontosságát mindnyájan ismerjük. A néjaiskolai oktatás képezi kultúránknak az alapját, a középiskolai és a felsőbb iskolai oktatásnak feladata pedig az, hogy a kultúrát fejleszsze és irányitsa. Ám ha ezt a feladatát elismerjük a közoktatásnak, akkor szükséges, hogy az minden társadalmi és néprétegek kulturális igényeit kielégítse. Ezt azonban csak jól megalapított és kipróbált rendszer mellett teheti, és ha ebből a szempontból vizsgáljuk közoktatásügyünket, sajnálattal kell megállapítani azt a tényt, hogy a mi közoktatásunkban ilyen kipróbált és bevált rendszer nincs, közoktatásunk a nép és társadalmi rétegek kulturális igényeit kielégíteni nem képes. Hogy ez igy van, bizonyítja magának a kormánynak múlt évi jelentése, mely szerint a 6—11 éves korban levő tankötelesek közül 284.000 gyermek nem járt iskolába ; nem azért, mert nem akart járni, hanem azért, mert nincsenek népiskoláink és néptanítóink megfelelő számban. A mi pedig a rendszert illeti, különösen hiányos közoktatási rendszerünk abban a tekintetben, hogy a termelő pályákra nem nevel embereket. Termelő-pályák alatt értem a földmivelés, az ipart és a kereskedelmet. A kereskedelmi oktatásra nézve kivételt kell tennem., mert ezen a téren csakugyan nem panaszkodhatunk azért, hogy nem volnának szakiskoláink kellő számban, sőt épen ellenkezőleg, azt tapasztaljuk, hogy kereskedelmi iskoláink túlságos számban vannak. Egy kimutatás fekszik itt előttem, mely szerint 1860-tól 1901-ig a kereskedelmit végzett ifjak közül, kiknek száma 16.968 volt összesen, mindössze csak 24% ment kereskedelmi pályára, a többi hivatalnokká lett. Ez azt mutatja, hogy azok az iskolák tulaj donkép nem a kereskedelmi életnek nevelik az ifjakat, hanem más pályára. De sajátságos is, hogy ezeket a kereskedelmi iskolákat sok helyen olyan helyen állították fel, hol kereskedelem egyáltalán nincs, hol az embereknek egyáltalában kedvük és hajlamuk sincs a kereskedelmi pályára, és ezek az iskolák csaknem teljesen néptelenek is. Ez azt mutatja, hogy a mikor ezeket az iskolákat engedélyezték és felállították, nem azt a szükségletet nézték, a mely a kereskedelmi élet terén fennáll, hanem a közbenjáróknak : képviselőknek, kijáróknak kívánságát honorálták. Ezeknek a kereskedelmi iskoláknak semmi létjogosultsága nincsen és igazán helyes volna, ha a kormány megszüntetné őket és a reájuk fordított költségeket hasznosabb térre, a másik két termelő pályának közoktatásügyi szükségleteire fordítaná. Már a földmivelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával elmondott beszédemben rámutattam. arra, hogy a földmiveléssel foglalkozók kellő oktatásáról gondoskodás nincsen, pedig ez a foglalkozási ág foglalja magában az ország lakosságának legnagyobb részét, körülbelül háromnegyedét. A társadalomnak elernyedt vagy kiélt osztályai ebből a néprétegből egészülnek ki vagy ujhodnak meg teljesen. A társadalomnak ezt az elemét tehát nem szabad elhanyagolnunk, sőt ellenkezőleg, istápolnunk kell, hogy mennél erősebb és életrevalóbb hajtásai legyenek. E czélból arra, kell törekednünk, hogy tisztességes megélhetését biztosítsuk, egyáltalában olyan műveltséget adjunk neki, a mely munkálkodását eredményesebbé teszi, mert ha nyomorognia kell kis birtoka mellett, elkedvetlenedik és másfelé keres foglalkozást és megélhetést. Az életviszonyok folytonosan változnak, a megélhetés feltételei súlyosbodnak, az igények szaporodnak, ellenben a kisgazdának földbirtoka, földterülete nem szaporodik. Ha tehát igényeit, a megélhetés feltételeit ki akarja elégíteni több pénzre, több jövedelemre van szüksége, a melyet valahonnan elő kell teremtenie. Máshonnan azonban ezt nem tudja előteremteni, mint kis gazdaságából. Lehet ugyan gazdaságának jövedelmét állami gondozással is bizonyos mértékben fokozni, okos vámpolitikával lehet jövedelmet szaporítani, a mennyiben a termények ára magasabbra rug, ez azonban a végtelenségig nem növelhető s igy magának a földmivelésnek kell átalakulnia belterjesebbé, haszonhajtóbbá, át kell alakulnia magának a földmivesnek komoly, állandó munkássá, a ki munkáját, idejét teljesen gazdaságának szenteli, későn-korán, télen-nyáron azzal foglalkozik. Igy lehet azután a folyton szaporodó igényeket kielégíteni. Azonban erre a térre a tömegeket egyszerre ráterelni nem lehet. Nevelni kell őket. A nevelés itt különösen péídaadással történhetik csak. Akármennyit foglalkozunk a közönséggel, akárhogy dicsérjük neki a belterjes gazdálkodást, ha példát nem lát, nem hallgat ránk. Először tehát egyedeket kell nevelnünk, a kiknek lesz elég bátorságuk arra, hogy áttérjenek a belterjes gazdálkodásra. Ezek azután egyes vidékek kulturális fejlődését képesek megváltoztatni. Ehhez azonban bizonyos intelligenezia szükséges. Ugyancsak emiitettem a földmivelésügyi költségvetés tárgyalása során, hogy a földmives-ifjuságnak előkészítésére a polgári iskolákat alkalmasaknak tartom, ha azokon bizonyos változtatásokat teszünk. Az 1868 : XXXVIII. t.-cz. elrendeli, hogy minden 5000 lelket számláló községben magasabb népiskolák, esetleg pol1 gári iskolák állíttassanak fel, továbbá hogy a
