Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-176
330 176. országos ülés 1911 június 13-án, kedden. polgári iskolai tanárok, mint a középiskolai professzorok anyagi helyzetének javítását a magam részéről is a legmelegebben pártolom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház ! A középiskolák tanárainak szolgálati idejét fel akarják némelyek emelni. Bár a kultuszvita meglehetősen terjengős volt, hála Istennek, mégis, ha jól emlékszem, összevissza csak két felszólaló találkozott, a ki ezt a szerintem retrográd irányt, helyeselte. Mert az még sem járja, hogy a XX. században akkor, a mikor improduktív czélokra száz és százmilliókat, mondhatnám milliárdokat áldoz az ország, akkor professzorainkat sanyargatni engedjük, sőt mi több, szerzett régi jogaikat is megnyirbáljuk, vagy szolgálati idejüket felemeljük. En azt hiszem, hogy nem volna méltó a magyar parlamenthez, ha a magyar tanitók és professzorok helyzetét vissza akarná fejleszteni. El fog következni az az idő, a mikor ennek a parlamentnek, a mely sok dicsőséges időt élt már át, leggyászosabb történelmi lapjai közé fog soroltatni, hogy a magyar nevelés ügyét ugy kívánta támogatni, hogy nemcsak rossz anyagi helyzetben hagyta tanárait, hanem még szolgálati idejüket is felemelte. Ezt én határozottan antikulturális iránynak tekintem, olyannak, a mely a XX. századba semmiképen nem illik bele. T. képviselőház ! Felszólalásom tulaj donképeni tárgya a testnevelés ügyének kérdése. (Halljuk/ Halljuk ! balfelöl.) Talán nem veszi tőlem rossz néven a ház, ha kizárólag csak a tárgyhoz kívánok szólni és semmiféle zavaró dolgot nem akarok felszólalásomba belevegyiteni. (Helyeslés a jobboldalon.) A magyar testnevelés ügyével sajnos, itt a parlamentben szinte alig foglalkoznak. Igaz, hogy 1890-ben, tehát 21 esztendővel ezelőtt, Hock János t. képviselőtársam pedzette a magyar testnevelés ügyét és akkor az akkori kultuszministeri államtitkár ur, a ki ez idő szerint a képviselőháznak tiszteletreméltó elnöke, (Általános 3/enzés.) Berzeviczy Albert, egy gyönyörű szép beszédben méltatta a testnevelés ügyének fontosságát; azóta azonban ugylátszik, kihaltak a Berzeviczy Albertek, a magyar testnevelés dolgával nem igen foglalkoznak. (Igaz ! Ügy van ! a 'jobb- és a baloldalon.) Berzeviczy Albert nem sokkal azután elhagyta államtitkári, majd ministeri állását és nagyon hosszú ideig nem is igen vált alkalma, hogy a magyar állam hatalmával támogathassa ezt a rendkivül nemes és hazafias ügyet. Társadalmi téren azonban később is rendkivül sokat tett (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon és jobbfelől.) és az egész magyar sportvilág és mindenki, a Id a magyar testnevelés ügyével foglalkozik, a legnagyobb hálával és tisztelettel emlékszik meg Berzeviczy Albert működéséről és egyéniségérői. (Elénk helyeslés a baloldalon és jobbfelől.) Mert mit látunk, t. ház ? A vallás- és közoktatásügyi ministerium költségvetésének előirányzata szerint a tárcza kiadási többlete az 1911. esztendőre 8,415 É 89 K és az összehasonlításból kitűnik, hogy a tárczának a 48. ezim alatt felsorolt kiadási tételei közül csak háromnál redukálták a régi előirányzatot, még pedig a tankerületi főigazgatóságok tételénél 3625 K-val, a kir. keleti kereskedelmi akadémia tételénél 2400 K-val és a 27. czim alatt a testi nevelés tételénél, a mely még két esztendővel ezelőtt is 79.600 K volt, az 1911. évi költségvetési előirányzatban csak 46.600 K szerepel, tehát nemcsak hogy nem fejlődött, hanem teljes 33.000 K-val redukáltatott ez a tétel. En ezt a körülményt igazán csak annak tudhatom be, hogy ez elkerülte a jelenlegi t. kultuszminister ur figyelmét, mert lehetetlenségnek tartom, ismerve gróf Zichy János nemes lelkületét, hogy ő a költségvetési előirányzatnak ezt a szégyenfoltját eltűrte volna, ha azt észrevette volna. A testi nevelés tétele tehát a kultusztárcza legnagyobb megtakarítását jelenti. A nyolcz milliós kiadási többletből tehát nemcsak hogy nem jutott az amúgy is mostohán kezelt testi nevelésügy czéljaira, hanem még el is vettek belőle. A kormány az iskolából kikerülő és legtöbbnyire lerongált szervezetű ifjúságnak csakis nyilvános, társadalmi egyesületekben és testületekben, az u. n. tagsági dijak keservesen összekuporgatott filléreinek lefizetése ellenében űzhető testi nevelésére, tehát összesen 46.600 koronát fordit. (Mozgás. Halljuk ! Halljuk!) Hogy a mostani ifjúság szervezete mennyire lerongálódott, annak, azt hiszem, ékesen szóló bizonyítéka a statisztika, a melyből láthatjuk, hogy 1867-től 1888-ig, tehát 20 év alatt Magyarországon a sorozásoknál az alkalmatlanság miatt visszahelyezettek száma az első három — illetve azelőtt négy — korosztályban 21.56%-ról fokozatosan 45.49%-ra szökött fel. Ez indította arra a hadügy- és a honvédelmi ministeriumokat, hogy a sorozási korhatárt a 20-ik életévről a 21-ik életévre tolták ki. Azonban ez az intézkedés sem változtatott a helyzeten, mert az alkalmatlanság arányszáma 1891-ben is 64.88% volt, 1892-ben pedig, a meddig a sorozási statisztika a magyar adatokat nyilvánosságra hozta, már 77.7 százalékot tett ki. Én nem is tudom megérteni, hogy azok részéről, a kik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, látva ezeket az igazán elszomorító adatokat, hogyan lehetséges az, hogy a magyar nemzet testnevelési ügyével ilyen keveset foglalkozzanak. Ez igazán érthetetlen. A kultusztárczának ez a tétele talán ebben a házban alapos bírálat tárgyává soha sem tétetett. Azonban mégis csak változtatni kell a jelenlegi helyzeten és a haza egész polgárságának és társadalmának érdekében rá kell mutatni arra, hogy milyen módon volna a leggyorsabban és legczélszerűbben megoldandó a testi nevelés nemzetfentartó és égetően sürgős állami támogatásának kérdése. (Helyeslés a szélsőbaloldalon, j Hiszen a ministerium kebelében ép ugy, mint a művészeti, tudományos, irodalmi és köz-