Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.

Ülésnapok - 1910-175

175. országos ülés 1911 ur különös figyelmét. 1895-ben 69.893. szám alatt egy ministeri rendelet a tanulmányi kirándulásokról igy nyilatkozik Jolvassa): »Hasznositsa az iskola e kirándulásokat hazánk néprajzi viszonyainak megismerésére. A felföldi fiu hadd ismerje meg az Alföldet, és viszont a magyar vidékek fiai hadd keressék fel más nyelven beszélő honfitársainkat, lássák szokásaikat és életmódjukat; hazánk és földjének mentől mélyebb és közvetlenebb szeretete legyen a főezél, a melyből középiskoláink kirándulásaikat, tanulmányaikat rendezik.* Ebben egy nagy elv rejlik. Nemes sziv volt az, a mely a főigazgatóknak és igazgatóknak ezt diktálta. Ezen az utón lehetne közel hozni e haza jövő nemzedékét. Ha mi talán szét is vagyunk ágazva, el is vagyunk választva, össze kell hozni a fiatalságot, hadd ismerkedjenek meg, tisztelje egyik a másikat, becsüljék és szeressék meg egymást. (Helyeslés.) Ez a forrása az igazi hazaszeretetnek. A hazát meg kell ismerni, mert ha a hazát megismerjük, akkor meg is szeretjük. (Helyeslés.) Ne tessék azokat a tanárokat, a kik a fiatalságot kisérik, arra a csekély dotáczióra szoritam, a melyből segélyt kapnak kirándulásra, egy bizonyos átalányból, talán az irodaátalányból, vagy a tanszerek beszerzésére szánt átalányból; az csekély összeg. A nagyméltóságú minister urnak van talán elegendő forrása ; tessék a középiskolai igazgatóságoknak bővebb eszközöket rendelkezésükre bocsátani, hogy a fiatalságot ne csak a fővárosba vezessék, hanem köröskörül az egész országban, hogy igy a fiatalság egymással összeforrjon. (Helyeslés.) Bátor vagyok még egy nagyon sajnos körülményre felhivni a t. minister ur figyelmét. (Halljuk ! Halljuk !) Ott van az 1868 : XLIV. t.-cz. 17. és 18. §-a, a mely szerint azokban a középiskolákban, a melyek felállíttatnak a nemzetiségek által lakott vidékeken, minden ott divatozó nyelv részére fel fog állittatni tanszék. Kezdetben igy is történt. Nem kutatom, czélszerű volt-e rendkívüli tantárgyul kezelni ezeket a nyelveket, vagy rendes tanszéket felállitani. De egyre felhívom a nagyméltóságú minister ur figyelmét. Az én szerb nemzetiségem által lakott vidéken ott van Nagykikindán egy felső gimnázium, ott van Zomborban, Pancsován, Nagybecskereken, ott van pl. Verseczen egy reáliskola. És mit tapasztalunk és mit látunk ? Pancsován hat órán át tanítják a szerb nyelvet, mint rendkívüli tantárgyat. Hasznos ez a tanítás nemcsak azon 70 szerb fiu részére, a ki látogatja ezt a gimnáziumot, hanem sok magyar fiatalember részére, a ki hallván azt a nyelvet az utczán és az érintkezésben a szerb családokkal, megtanulja még az iskolában gyakorlatilag azt a nyelvet és nagyon jól használhatja életpályáján. Tanítják azt a nyelvet Becskereken, a hol 41 szerb látogatja az iskolát, három órán át, tanítják azt Verseczen is a reáliskolában, a hol 70 szerb fiu jár az iskolába, két órán át. június lö-én, szombaton. 279 De sajnos, nem tanítják Zomborban és Nagykikindán, pedig mindenki tudja e házban, hogy Kikindán 16.000 szerb lakik és Zomborban a lakosság nevezetes része szerb. Latinovics Pál: Nagyobb része ! Popovics V, István : Nos, miért nem tanítják már évek óta ? ! Én tudom, hogy a mikor az az érdemes férfi állott a zombori gimnázium élén, dr. Margalits Ede, lelkesedéssel tanították ezt a nyelvet; most teljesen elhanyagolják. Talán az a mentség, hogy nincs alkalmas tanár reá. Ne tessék akkor a szerb fiatal tanárokat Felső-Magyarországra, Mármarossziget vidékre, vagy Erdélybe küldeni, hanem tessék őket az Alföldön alkalmazni, ezeken a gimnáziumokon, a hol lesz akkor tanár a szerb nyelv tanítására a nélkül, hogy megterheltetnék a minister urnak a tárczája. Remélem, hogy a nagyméltóságú minister ur e hiányon nemsokára segíteni fog és ezzel nemcsak nekem fog örömet szerezni, hanem nagyon nagy hasznot szerez majd annak a fiatalságnak is, nemcsak a szerb, hanem a magyar fiatalságnak is, a mely ma inkább arra van hivatva, hogy szerbül, és horvátul, mint hogy francziául és angolul vagy épen görögül és mondhatni, még latinul is tanuljon : pedig ott van a ministeri utasításban is, az 1892-iki 3982. szám alatt megjelent ministeri utasításban, hogy az illető közéjűskola különleges érdekei és helyi viszonyai szerint, különösen akkor, ha kiválóan képzett tanár, illetőleg kellő helyiség áll rendelkezésre, még a következő rendkívüli tárgyak taníthatók : először a gimnáziumban és reáliskolában a vidék nyelve. Hát azon a vidéken ott a szerb nyelv divatozik és ezt a nyelvet kellene, semmiesetre sem grammatikai zaklatásokkal, hanem gyakorlatilag, beszéddel, értelemmel, beszélgetésekkel tanítani és meg vagyok győződve, hogy sok magyar fiu örül annak, ha egy-két év alatt elsajátítja e nyelvet, mert »quot linguas eanes, tot homines vales«. Ezt régi latin közmondás tartja igy. És nekünk nagy szükségünk van arra, hogy beszéljük a hazai nyelveket. Megörültem a minister ur tervének, hogy uj egyetemet állit fel. Vezetője lévén a szerb egyetemi fiatalságnak a Thököly-intézetben és ezen intézet révén tanácsadója a többi szerb fiatalságnak, a mely a fővárosba feljön az egyetemre, azt tapasztalom, hogy a mi egyetemi tantermeink sajnosán túlságosan zsúfolva vannak, sem hogy ezek a fiatal emberek, a kik feljárnak az egyetemre, legalább elegendő helyet kaphatnának, hogy hallgathassák az előadást. De én a tudomány-egyetemet és a műegyetemet nemcsak a tudomány és a művészet szent csarnokainak becsülöm, hanem becsülöm, mint az igazi hazaszeretetnek és hazafiasságnak tiszta forrásait is. Ha az a fiu feljön a középiskolából, ha a jelleme már művelve van, a mikor arra készül, hogy kilépjen mint férfi az életbe, csak itt az egyetemünkön kapja a szánkcziót. Szeretném, szívből óhajtanám, hogy geográfiai fekvésünknél fogva a budapesti egyetem egy kulturfókusa legyen az egész balkán-fél-