Képviselőházi napló, 1910. VIII. kötet • 1911. május 23–junius 19.
Ülésnapok - 1910-175
280 175. országos ülés 1UÍ1 június lU-én, szombaton. szigetnek. (Helyeslés.) Lehetne is ezt keresztülvinni, ha kissé több tekintettel volnánk a helyzeten uralkodó körülményekre. Láttam és tapasztaltam, hogy sok horvát és szerb fiu kimegy a gráczi, a bécsi, a prágai egyetemre, kimegy a külföldre. Kelemen Béia: Ha Szegeden lenne, odamennének. Popovics V. István : Miért van ez, kérdezem. Azért, mert ott többet foglalkoznak az ő nemzetiségével, és mert az ottani nyelvet ő, sajnos, jobban érti, mint a magyar nyelvet. Nagy akadály az, pláne a horvátországi középiskolát végzett fiukra nézve, hogy nem tudnak magyarul. (Felkiáltások jobbfelól: Tanuljanak meg !) De nincs módjukban megtanulni. Különben ajánlhatok épen erre egy módot, t. képviselőtársaim. Bátor vagyok felhívni a t. minister ur b. figyelmét' egy intézményre, a melyet Parisban ismertem meg. (Halljuk!) A világhirű párisi egyetemre egyaránt tódulnak németek, oroszok és Európa minden országából való hallgatók. És mit csinált az okos franczia ? Létesített az egyetem közelében egy intézményt, a melynek neve : »Institut frangais pour les etrangers<< és a melynek az a rendeltetése, hogy az idegenajku egyetemi hallgatókat praktikus módon megtanitsa a franczia nyelvre; a mellett megismerteti őket Francziaországgal, a franczia szellemmel, a franczia irodalommal és művészettel és úgyszólván megkedvelteti a franczia viszonyokat azzal a fiatalsággal, hogy ne csak megkezdje, hanem folytassa és be is fejezze ott tanulmányait. Ennek az intézménynek élén egy »Comité d'honneur et de patronage« áll, a melynek nevezetes egyetemi tanárok és pedig nemcsak franczia, hanem német, osztrák, angol, olasz, hollandi, orosz, svájczi, svéd, dán és portugál tanárok a tagjai, sőt amerikai tanárok is vannak a bizottságban. Tudtommal brazíliai tanárok is foglalnak benne helyet, de, sajnos, egyetlenegy magyar egyetemi tanár sincs abban a patronage : bizottságban, pedig tudom, hogy magyar fiuk is kimennek Parisba tanulmányaik folytatása czéljából. Nagyon ajánlanám a t. minister ur figyelmébe ezt az intézményt és ha ezt a mi tudomány- és műegyetemünk mellett olcsó pénzen szintén fel lehetne állitani, annak létesítése igazán kívánatos lenne. A Thökölyanumban én ugy segítek magamon, hogy azokat a fiukat, a kik az első évfolyam végén nem képesek magyarul vizsgázni, leküldöm Czeglédre vagy Félegyházára három hónapra, a hol egyetlen horvát vagy szerb szót sem hallanak és a három hónap elteltével egészen jól tudnak magyarul. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Meggyőződésem az, hogy a mi egyetemünk büszkén állhatja meg a helyét az összes európai egyetemek mellett. Igazán elsőrangú intézményei vannak és ezt nem én, mint ennek a háznak tagja mondom, hanem hivatkozom arra a sok tudósra, a kik velem a külföldön érintkeztek és a kik azt mondták, hogy a magyarok az általuk Európában és a nagyvilágban tanulmányozott nagyszabású tudományos intézményeket sikeresen ültették át és alkalmazták a maguk viszonyaira és mi Szerbiában, Bulgáriában és más szomszéd országokban valóban azt szemlélhetjük, hogy Magyarországnak akárhány tudományos intézménye tökéletesebb a művelt Nyugaténál. Ha megfelelő magyar nyehre oktató intézményeink lesznek majd a tudomány- és műegyetemmel is kapcsolatban, akkor nemcsak Horvátországból, hanem Szerbiából, Bulgáriából és most már Boszniából is ide lehet vonzani, ide lehet hozni a fiatalságot. Tudok egy esetet, a mikor hat szerb fiatal ember beiratkozott a budapesti állatorvosi akadémiára, a kik egy szót sem tudtak magyarul, és a szerb közoktatásügyi minister leküldte őket Czeglédre, Félegyházára, a hol egy pár hónajj alatt megtanulták a magyar nyelvet. Ha tehát netalán igen nagy anyagi áldozattal járna egy ilyen »Institut hongrois pour les etrangers«-féle intézmény felállítása, ám méltóztassék megfelelő segélyekről, stipendiumokról gondoskodni és küldjük le azokat a horvát és szerb fiatalokat, a kik nem bírják még a magyar nyelvet, Czeglédre, Fél egyházára, hogy tanuljanak meg itt magyarul és azután képesek legyenek az egyetemeinken kollokválni és sikeresen vizsgázni. (Helyeslés.) De van ennek egy másik, nagyon fontos oldala. Nevezetesen ezek a belföldi és külföldi fiatal emberek, ez a szerb, horvát és bolgár fiatalság megbarátkoznék a magyar fiatalsággal. És ezek az összeköttetések olyan erősek, — tapasztalatból beszélek — hogy az ilyen fiuk, mikor visszamennek országukba, ottan is igazi, lelkes magyarbarátok. Tudom tapasztalatból, hogy a Tökölyanumnak nem egy növendéke uj hazát talált Boszniában és Szerbiában, de ha feljön ide a fővárosba, a legnagyobb kegyelettel felkeresi először azt az intézetet, a hol egypár esztendőt töltött szerény kis tanulói szobában ; a második lépése az Alma Materhez vezet, hogy lássa azokat az egyetemi tantermeket, a melyekben tanult, a harmadik lépése pedig, a melyet a kegyelet diktál, azoknak a tanároknak felkereséséhez vezet, a kik őket szeretettel és atyai buzgósággal oktatták és nevelték. A mint megvolt ez a kegyelet az ilyen hazánk emberében, a ki elment innen és 10—15 esztendeig működött más országban, bizonyára meglenne mindazokban a külföldiekben is, a kik felső kiképzésüket itt nyerték el a mi egyetemünkön. S ez a baráti összeköttetés azután hasznunkra válna nemcsak szellemileg, hanem ipari és kereskedelmi téren is. (Igaza van I) De ha ezt felemlitem, bátor vagyok felhívni a t. háznak figyelmét még egy gyönyörű szép intézményre, mely a magyar keleti kereskedelmi akadémiában létezik itt a fővárosban. Ezen akadémia felügyelő bizottságának buzgó elnöke t. képviselőtársam, Nagy Ferencz. (Mjenzés jobbfelól.) Ennek az intézetnek van egy jeles igazgatója is, a ki azt úgyszólván megteremtette és fejlesztette, dr. Kunos Ignácz. Minthogy nem mondhatok saját szavaimmal jobbat és szebbet erről az aka-
